Az egyházi liturgiában a barkaszenteléssel emlékeznek meg a katolikusok Jézus – szenvedéstörténetet megelőző – Jeruzsálembe való bevonulására. A pálmaágak helyett barkaágakat visznek a hívek a körmenetben a nagyhét kezdetén.
A megszentelt barkákat hazaviszik és szentelményi erejüknél fogva bajelhárítónak, betegség-távoltartónak használják azokat. Egy-egy szentelt barkát a mezőn a gabonavetés elejébe tűznek. Sok településen a hozzátartozók sírjára is elhelyeznek belőle, hogy a család halottainak is része legyen az ünneplésből.
A legtöbben a szobában a falra függesztett feszület mögé dugják vagy egyszerűen a padlás gerendájára fektetik. Égi háború, mennydörgés, villámlás esetén a tűzbe vetettek néhány megszáradt szemet, hogy ezzel távoztassák a bajt, a villámcsapást a háztól. Ez addig lehetett rendszeres, amíg volt tűzhely, sparhelt a konyhákon; a gáz- és villanytűzhelyek bevezetésével ez a hagyomány kikopott.
Több településen szokás volt, hogy a templomból hazatérve minden családtag lenyelt egy-egy szentelt barkaszemet, hogy ez segítse egészsége megőrzését. Ugyanúgy – egy-egy falat kenyérbe rejtve – adtak az állatoknak, szarvasmarhának, lovaknak is – hasonló céllal.
Míg a jeruzsálemi liturgiában az V. században Jézus dicsőséges bevonulását elevenítették meg a történések eredeti helyszínének varázslatában, addig a római liturgiában ekkor már a szenvedés vasárnapjának (dominica passionis) hívták a virágvasárnapot. A pápa ezen a vasárnapon, majd nagyszerdán kommentálta a Máté evangéliumából felolvasott szenvedéstörténetet. Bár a virágvasárnapi liturgiánk fontos része a barkaszentelés és a körmenet – amikor a bevonulás evangéliumát felolvassuk –, a liturgia középpontjában a passió áll. Mindmáig az adott évnek megfelelően valamelyik szinoptikus evangéliumból (Máté, Márk, Lukács) olvassuk vagy énekeljük.
Néhol a nagyböjt egész idején, másutt az esztendő pénteki napjain vagy éppen csak a nagyhét napjain mondták el a Krisztus szenvedését megidéző archaikus népi imádságokat, vagy olvasták fel – egyiket is, másikat is – egyénileg, illetve családi körben az úgynevezett Aranymiatyánkot.
Az Aranymiatyánkot Bálint Sándor „asszonynépünk máig egyik legkedvesebb elmélkedő imádságá”-nak nevezte. Benne Jézus – édesanyja kérdéséire – elmondja Máriának, mi történik majd vele a nagyhét egyes napjain. A szöveg ponyvákon terjedt a XIX. században nemcsak magyarul, hanem a Kárpát-medence más népeinek nyelvén is. Korai előfordulása a németeknél ismert a XV. századból.
Egy változata:
Nekem legkedvesebb fiam, Jézus! Mit fogsz te tenni virágvasárnapján?
Legkedvesebb anyám, neked mindjárt megmondom: én nagy király leszek, dicsőségesen bemegyek Jeruzsálembe, inteni és tanítani fogom a népet Atyám törvényére, és hirdetni fogom a megváltás új szövetségét.
Nekem legkedvesebb fiam, Jézus! Mi leszesz te azon a szent Nagyhétfőn? Legkedvesebb anyám, azt én mindjárt megmondom neked: gyönge és beteg leszek, többé senki sem fog tisztelni, senki sem segít a templomhoz járni.
Nekem legkedvesebb fiam, Jézus! Mit teszel te azon a szent Nagykedden? Legkedvesebb anyám, én azt neked mindjárt megmondom. Szegény vándor leszek, és vándorolni fogok egyik városból a másikba, és éjjelenként nem fogom fáradt fejemet álomra lehajtani.
Nekem legkedvesebb fiam, Jézus! Mit mívelsz te azon a szent Nagyszerdán, és az egész Nagyhétben?
Legkedvesebb anyám, azt én neked mindjárt megmondom: fölmegyek az Olajfák szent hegyére, álom nem jövend szememre a nagy félelemnek miatta. Kísértetni fogok egyik bírótól a másikhoz, Annástól Kaifáshoz, Kaifástól Heródeshez és Heródestól Pilátushoz.
Nekem legkedvesebb fiam, Jézus! Mit mívelsz te azon a nagy és szent Zöldcsütörtökön?
Legkedvesebb anyám, én azt neked mindjárt megmondom: ama hamis Júdás el fog engem adni harminc ezüstpénzért.
Nekem legkedvesebb fiam, Jézus! Mit fogsz te mívelni Nagypénteken?
Legkedvesebb anyám, én azt neked mindjárt megmondom: föl leszek feszítve egy magas keresztfára, három rettentő vasszöggel kezeimen és lábaimon átverve. Odajön egy vitéz, lándzsával keresztüldöfi oldalamat, és abból vér és víz fog folyni. Atyám pedig küldeni fog két ápolót, úgymint Szent Jánost és (Armathiai) Józsefet, akik engem a gyászkeresztfáról levesznek. Te kedves anyám, rám fogsz nézni szent szemeiddel, megmosol engem szent könnyeiddel, és szent hajaddal fogod törölni véres testemet. Én pedig halva fogok feküdni a Szombat estvéjéig, mint aluvó kisded az ő bölcsőjében.
Nekem legkedvesebb fiam, Jézus! Mit fogsz te mívelni Nagyszombatom?
Legkedvesebb anyám, én azt neked mindjárt megmondom. Mély sírban fogok feküdni egész a húsvéti szent napig, mialatt le fogok szállani poklokra, az ott rám váró lelkeket kiszabadítandom. Feltámadva magammal viszem őket az én Atyám országába, bevégzett nagy munkám diadaljeléül. És az üdvösség öröméneke örökké fog zengeni az egek egeiben.
Mondá erre a Boldogságos Szűz Mária: azon halandó, ki e szent jóslatokból álló Aranymiatyánkot egyszer vagy többször átimádkozandja, és megemlékezik az én hét fájdalmamra, és legkedvesebb Fiam kínszenvedésére és halálára: az nem lesz elfeledve az egekben. Életében minden kérése meghallgattatik, holta után pedig lelke az Isten előtt fog ragyogni az örök üdv fénysugarában, mely a végtelenségig nagyobbodik mindörökké. Amen.
Forrás:
Horváth Sándor: Nagyhét küszöbén. Virágvasárnap és Aranymiatyánk (Múzeumi Mozaik)
(Múzeumi Mozaik és Magyar Kurír nyomán Trón és Oltár – SzKR)