Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

A szászok robbanó kenyere a székelyeknek

Magyarországnak mindig voltak olyan részei, amik mentsvárként szolgáltak a nemzet számára. Erdély is ilyen „védett terület” volt különösen a török hódoltság éveiben. Választott és a hatalomba erőszakosan ültetett fejedelmek váltották egymást és a harcok sok szenvedést hoztak  Erdély (vegyes etnikumú) népének.

Erdély földrajzi és éghajlati viszonya miatt az élelmiszertermelés sokkal kisebb hatásfokkal működött, mint például a királyi Magyarországon. Ez azt is jelentette, hogy a területén mozgó hadseregeknek mindig gondjaik voltak az élelmezéssel. A XVII. században bár a hadászat egyre inkább fejlődésnek indult, de az élelmiszerek hosszas tartósítását még mindig nehezen oldották meg. A lakosságnak is kevés élelem jutott, így a szabadon garázdálkodó „prédáló” katonáknak pedig még kevesebb. Ha egy seregnek hosszabb időt kellett eltöltenie Erdélyben szinte még a fákon sem maradt levél.

A robbanó kenyér

1612 tavaszán a szászok várát (tulajdonképpen templom-erődjét) Hermányt ostromolták Báthory Gábor székely katonái. A támadóknak olyan rossz volt az ellátásuk, hogy a megszokott helyzettől elérően alakultak a dolgok: a várban lévők gondosan és előrelátóan felhalmoztak és takarékoskodtak az élelemmel, az ostromlók pedig szó szerint éheztek. (Találkoztunk már hasonló esetekkel a Puskaporos Szaru rovatban: 1051-ben III. Henrik a sikertelenül ostromolt Fehérvár alól vonult egyenesen a hegyhez, amit az eldobált vértjeiről neveztek el, és Hunyadi Mátyás is sikeresen „piknikezett” Boroszlóban, amíg a lengyelek és a csehek odakint éheztek. Ny.Gy.)

A szászok naponta sütöttek kenyeret, aminek a frissen szálló illata kissé lehangolta a szegény kinti székelyeket. Pontosan ezt a demoralizált helyzetet használták ki a ravasz szászok. Amikor a támadók már eleget éheztek a falakról kenyereket dobáltak ki nekik, éreztetvén velük, hogy megsajnálták őket és adnak nekik abból, amivel ők bőven el vannak látva. A szerencsétlen éhező székely katonák felkapkodták a cipókat, még „dulakodtak  is értük, csapatostul futottak oda mások is” – így ír egy ismeretlen szász krónikás.

De amikor megtörték a kenyeret kiderült, hogy „rakéták” vannak bennük, amelyek azonnal lángra gyúltak és robbantak, tüzet árasztottak magukból. Rengeteg székely katona megégett, sokan belehaltak a sérüléseikbe, amit a halálosnak bizonyult kenyér okozott.

Forrás:
Kovács Gergely István: Magyar Királyok és Uralkodók 19. Rész Bocskai István, Rákóczi Zsigmond és Báthory Gábor

(Nyitray György – Puskaporos szaru – Szent Korona Rádió)

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.