Elhunyt a kambodzsai hercegnő, aki a kommunistáktól mentette meg népe tradicionális táncát

76 éves korában elhunyt Norodom Bopha Devi hercegnő, korábbi kultuszminiszter, aki nem kis szerepet játszott a kambodzsai udvari balett túlélésében. Az apszara nevű tradicionális táncművészet a Vörös Khmer uralom alatt kis híján áldozatául esett a kommunista őrjöngésnek, mely a táncművészek nagy részét is halálsorra juttatta.

Norodom Bopha Devi hercegnő 1943-ban született. Neve a pali nyelvből származik, a Bopha virágot, a Devi pedig istennőt jelent. Öt éves korában már táncolt, 15 évesen a Kambodzsai Királyi Balett első táncosa lett. Pol Pot 1975. évi hatalomra kerülése után családjával nyugatra menekült, Kambodzsában pedig őrületes népirtás vette kezdetét. A Vörös Khmerek 1975-1979 közötti uralma idejére tehető áldozatok számát megbecsülni is nehéz, de a józanabbak is közel 2.000.000 főről beszélnek. Az áldozatok egy részét szisztematikusan kivégezték, másokat az éhhalál vitt el.

A kambodzsai udvari balettnek is nevezett tradicionális táncművészet 1.000 éves múltra tekint vissza. Jellegzetességei közé tartoznak a bonyolult kézmozdulatok és a díszes ruhák, fejdíszek. A népirtás majd minden tánctanár életének véget vetett, akik az apszara hagyományait továbbadhatták volna. A hercegnő a Vörös Khmer rezsim bukása után azonban visszatért hazájába, és részt vett a tradicionális táncművészet feltámasztásában.

 

(Bangkok Post nyomán λ – Szent Korona Rádió)