Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Túl keveset gyakorolnak a brit katonai pilóták

A szükséges óraszám mindössze átlagosan 45%-át teljesítik, még a minisztérium szerint is, ám állításuk szerint már javul a helyzet.

Állapította meg a NAO (National Audit Office – nagyjából az Állami Számvevőszék megfelelője) ezen kívül egy vizsgálaton azt is kiderítette, hogy az elmúlt hat évben körülbelül 125 főnyi hajózó hiányzott az eleve keveset repülők társaságából.
Megállapították, hogy ez egy hosszabb ideje fennálló jelenség, a kadétok, tanulók komoly késésekkel szembesülnek a képzés során, bizonyos kurzusok akár el is maradnak. Az elmúlt két évben a képzések elnyúlásához vezetett az is, hogy nem tud megbirkózni a minisztérium annyi tanulóval, amennyire szükség lenne. Idén Júliusban a Királyi Légierő 145 jelöltje várakozott átlagosan 90 hetet (Több, mint egy év!), hogy megkezdhessék a kiképzésüket. Áll ez szemben azzal, hogy 12 hetet kellene várjon 26 hajózó jelölt egy időben. Közben pedig a kiképzési események 12%-a elmaradt az első negyedévben.

Brit Eurofighter Typhoon

A 2010-es Védelmi Stratégia Felülvizsgálat során a Védelmi Minisztérium megfelezte a létszám igényét, magyarul leépítésbe kezdett,majd a 2015-ös felülvizsgálatban megemelte a követelményeket a repült óraszámokat illetőleg, sőt 2018 eleje óta újabb 29%-al emelte azokat.
Megállapította továbbá a NAO, hogy nem ártana, ha mind a minisztérium, mind a képzésbe bevont, külsős cég, az Ascent tartaná magát a szerződésben vállalt kötelezettségeikhez.

Egy Voyager tölt után egy Tornado GR4-et. Kérdés, mennyi pilóta jut majd 4-5 év múlva?

Látszik mindebből, hogy könnyen félre lehet siklani, ha egy képzés folytonossága nincs biztosítva. Habár arról már nem szól a fáma, valószínűleg a tíz évvel ezelőtti létszámleépítés is közrejátszhat a most fennálló képzési akadályokban. Biztosítani kell a képzés tárgyi feltételeit, aminek a csúcsa maga a kiképző repülőgép. Ezen kívül ugyan úgy szükség van arra, hogy az a repülőgép biztonsággal fel is szállhasson, azaz műszaki személyzet, üzemanyag, miegymás. Mindez még mindig csak egy része, mert az egészhez kell a megfelelő számú és képzettségű oktató és oktatópilóta is, akiket ha szélnek eresztenek, nehezen tudnak pótolni.

Egyik “eredményes” haderőreform a másik után. Ismerős, nem?

 

Vanek úr

Nincs morál, kell a terror? Folyamatosan bántalmazzák az ukránok a golyófogókat

Az ukrán Állami Nyomozó Hivatal bejelentette, hogy vizsgálatot indított az ...

Orosz-ukrán háború

2026. 07. 1.

transz pedofil

33 évet kapott az elmebeteg transz pedofil kongresszusi képviselő

2020-ban egy sor LMBTQP-lobbista ünnepelt, amikor megválasztották az USA első ...

LMBTQP

2026. 07. 1.

Telegram posztjaink (2026.06.30.)

Monacóban robbantottak az ukránok!?; Ukrajna indiai férfiakat toboroz; Migráns lövöldözött egy németországi gyermekvédelmi intézményben – Telegram posztjaink (2026.06.30.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 1.

Kalasnyikov

Az AK-tól az AK-Gucci-ig – Az idők szavai (2.Rész)

A hidegháború végére az AK-platform nem csupán a szovjet katonák ...

Militarizált övezet

2026. 06. 30.

A valóság spirituális dimenziója

Dugin: A halál pillanatában válunk először képessé arra, hogy a valóságot olyannak lássuk, amilyen valójában

Alexander Dugin szerint a cél az, hogy ebben a világban, ...

Jobboldaliság

2026. 06. 29.

Telegram posztjaink (2026.06.25.)

Az éjjel a Dunába dobálták a magyar zászlókat; Államilag támogatott gyilkosság áldozata lett egy gyermek Hollandiában; Vallásgyalázó előadást tartott Hodász – Telegram posztjaink (2026.06.25.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 06. 29.