szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Betiltották a Kárpátia felvidéki koncertjét

Mondvacsinált ürügy miatt kellett lemondani a Kárpátia szombat délutáni koncertjét, amelyet a pozsonyi csata emléknapjára rendezett hagyományőrző rendezvény keretében tartottak volna. Dévény szlovák polgármester asszonya csak az esemény kezdetekor közölte aggályait.

A nemzeti rockzenekar Dévényben lépett volna fel egy kulturális hagyományőrző rendezvényen, amelyet a Csenkey Barantacsapat és a Tolma Barantacsapat szervez meg minden évben. Eddig sosem volt belőle gond, most azonban a délután 4 órai kezdés előtt megjelent Dévény szlovák polgármestere, és közölte, az esemény helyszíne természetvédelmi terület, és ott nem lehet rendezvényt tartani. Mint mondta, a helyszín egy étterem tulajdonában álló terület, amellyel szerződést is kötöttek, és sehol nincs kitáblázva, hogy természetvédelem alatt állna.

A kulturális programok közül a barantabemutatót és az íjászatot végül meg lehetett tartani, de a Kárpátia „szúrta” a polgármester szemét – mondta Molnár Attila főszervező. Ľubica Kolková polgármester még a rendőrséget is kihívta, akik felvették a szervezők adatait, de miután konkrét jogszabálysértést nem tapasztaltak, a rendőrautóban ülve várták meg a kulturális rendezvény végét.

„Itt vagyunk, minden felszerelésünkkel és a Kárpátia zenélni szeretett volna, de a polgármester asszony ezt nem engedélyezte” – mondta Petrás János a színpadon, miután világossá vált, hogy nem kezdhetik el a koncertet.

(Alfahír, Felvidék.ma nyomán SzKR)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55