A következő írásban a magyar hadakozás legfontosabb hídjának a történetét ismerheti meg a kedves olvasó. Hatalmas katonai bravúr, ami beemelte a magyar hadtörténet legkiválóbbjai közé az eseményt.
„Ebből tudhatod már, mi a magyar dolga,hogy az erős előtt meg ne hunyászkodna.„
A Piski csata 1849. február 9.
A hadihelyzet 1849. első napjaiban, az egész országban válságosra fordult. A nyugati támadások miatt a forradalmi kormány Debrecenbe költözött, a honvéd sereg a Tiszához hátrált, és ha a császári csapatok Puchner Antal vezetésével kitörnek Erdélyből, akkor minden elveszett. A nehéz, és fáradságos visszavonulás után Bem tábornok kimerült seregei a Sztrigy folyónál foglaltak állást. Maga a parancsnok is súlyosan megsebesült az előző napok harcaiban, így szinte képtelen volt a haderő irányítására. Körülbelül ezerötszáz katonája és néhány ágyúja maradt, hogy a Sztrigyen átívelő mintegy negyven méter hosszú hidat megtartsa, és megakadályozza a császári csapatok áttörését. Versenyfutás kezdődött az idővel. Odaérnek-e a Damjanich által küldött segédcsapatok Czetz János ezredes vezetésével Piskihez, vagy Bem csapatai fel tudják e tartani az osztrákokat amíg megérkeznek?
Bem Kemény Farkas ezredest jelölte ki parancsnoknak. Február kilencedike fagyos reggelén a magyar védősereg rossz híreket kapott. Az osztrák csapatok megindultak Szászváros felől – egyenesen feléjük. Puchner tábornoknak körülbelül hétezer katonája volt, akiket segítettek a román népfelkelők is, és tűzereje messze felülmúlta a honvédeinkét. A folyó jobb partján lévő védelmi állásokat elsöpörte az ellenséges túlerő, és katonáink – a folyamatos ágyútűzben-meghátrálni kényszerültek. Már közvetlenül a hídért ment a harc, amin később a császári katonák át is vonultak. Kemény ezredes úgy határozott annak érdekében, hogy megakadályozza az ellenség térnyerését, beveti a Mátyás huszárokat. Lovasrohammal kívánta megállítani a hidat birtokló, és felvonuló osztrákokat. A támadás egy ideig jól halad, de amint lőtávolba értek a halál aratni kezdett köztük az ágyúk sortüzeivel. A helyzet válságosra fordult, az ellenség megkezdte az első vonalban harcoló katonáink lefegyverezését, amikor befutottak Czetz ezredes segédcsapatai. Ez volt az első csoda ezen a napon. Katonáink újra megindultak a híd felé, amin gyilkos közelharc alakult ki. Mivel ilyen közel kerültünk a császáriakhoz azok nem használhatták az ütegeiket. A híd harmadszor cserélt gazdát rövid idő alatt. A magyar támadás nagy lendülettel folytatódott, és az ellenség folyóparti védelmi állásait is sikerült felszámolni. A súlyos sebesülésével mit sem törődve Bem tábornok maga vette át a parancsnokságot a folyamatosan érkező erősítés felett. Képzeljük csak el, hogyan hatott ez a harci kedvre! Minden csapatot, még menetből rögtön a Sztrigy túlsó partjára vezényelt. Újabb huszárszázadok indultak meg Bem parancsára, hogy az ellenség bal szárnyának a gyalogságát szétzúzzák, amik védőállásokat vettek fel. Lovasságunk nem tudta felmorzsolni őket, ezért jött az újabb parancs. Öt magyar löveg, pusztító tüze irányul a négyszöget alkotott osztrák gyalogságra, amely így hamarosan felbomlik. A magyar balszárnyon pedig óriási lovascsata bontakozott ki. Hosszú küzdelem után a huszáraink meghátrálnak. A középen harcoló gyalogságnál pedig fogyóban a lőszer. A menekülő lovasság összekeveredik a még harcoló gyalogezredekkel. A pánik eluralkodik a honvédeinken, és általánossá válik a visszavonulás. Mindenki a híd felé igyekszik, és fejvesztve rohan át rajta. Itt érkezett el a második csoda ideje. Bem tábornok leszállva a lováról, súlyos sebesülten sebláztól gyötörve biztatja, és fogja fel a menekülő katonákat. Válogatott magyar lengyel szitokszavakkal, fenyegeti és biztatja őket. A parancsnokok újra az élre állnak, az ütegek rendezik az ágyúikat, a menekülők megfordulnak, igazodnak, és újra harci állást vesznek fel. „ Ha a híd elvész, elvész Erdély.” Az egész ország sorsa múlik ezeken a honvédeken. Bem viszont tudja, hogy fogytán az ellenség lőszerkészlete is, és erre tesz fel mindent. Gyilkos párbaj kezdődik az ütegek között, amiből mi kerülünk ki győztesen. A híd ötödször cserélt gazdát, és Puchner tábornok látva a magyar elszántságot- hogy a honvédek képesek a legvégsőkig harcolni- kiadja a visszavonulási parancsot. Alkonyatkor az osztrákok elhagyták a csatamezőt, és a magyar huszároktól üldözve vonultak vissza Szászváros felé.
Fordulópontot jelentett ez a magyar győzelem, hiszen utána sikerült egész Erdély felszabadítani, és megteremteni a Honvéd sereg számára a tavaszi hadjárat lehetőségét. De volt a harcolók között egy ember, akinek már a személyes jelenléte is kihatott az ütközetre. Meghátráló katonáink vajon mit érezhettek, amikor az 55 éves sebesült idős ember a híd túloldalán biztatta, a fenyegette őket? Mivel magyarul szinte csak káromkodni tudott valószínűleg az utóbbi volt több. Fényes, férfias diadalként emlékezhetünk hát 1849. februárjának eme győztes ütközetére.
„Útja, mint a Dunánk és csillagok útja:
nincs ember, aki azt torlaszolni tudja
Él a nagy Isten és semmise megy kárba,
Magyarok sem lettünk pusztulni hiába,
hanem példát adni valamennyi népnek,
mily görbék és biztosak pályái az égnek.
Ebből tudhatod már, mi a magyar dolga,
hogy az erős előtt meg ne hunyászkodna.„
(Babits Mihály – Áldás a magyarra)
Forrás: Bánlaky József: Magyarország hadtörténelme.
(Nyitray György – Puskaporos szaru – Szent Korona Rádió)