kedd, április 21, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Hogyan zajlott le idén a Székely Szabadság Napja Marosvásárhelyen?

2017 márciusában a Székely Nemzeti Tanács ismét tüntetni hívta az embereket a Székely Szabadság Napjára.

A szervezők részéről a mozgósítás teljes hiánya illetve a zuhogó eső rányomta a bélyegét a rendezvényre, ezernél is kevesebb ember vett részt a postaréti megemlékezésen. Később a tömeg körülbelül 2.000 fősre duzzadt, ám így is messze elmaradt a 2013-as illetve 2014-es résztvevők létszámától. A tiltakozók átvonultak Marosvásárhely főterére, ahol megismétlődött a már megszokott forgatókönyv. Az SZNT képviselői átadták ugyanazt a petíciót, amit az előző években, majd bejelentették a rendezvény végét és mindenki elindult az autóbuszok irányába. Több tucat zászlórudat vettek el a hatóságok, a Székely Szabadság napi rendezvény előtt, azzal az indokkal, hogy túl vastag. A rakásba hányt rudak paraméterei annyira vegyesek voltak, hogy egyértelműen látszott a céljuk az volt, hogy minél kevesebb zászló lengjen, legyen látható a felvételeken.

A HVIM erdélyi szervezeteinek képviselői is részt vettek a megemlékezésen, ahol egy molinót feszítettek ki, amellyel a Beke István és Szőcs Zoltán elleni koncepciós perre hívták fel a figyelmet.

(Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Lesújtó hazai jövőkép: A nyolcadik osztályosok fele funkcionális analfabéta

A kompetenciamérések, melyek a gyerekek teljesítményét méri, megdöbbentő eredményeket...

Uniós jogot sért a buzipropaganda elleni fellépés

A magyar állam megsérti az uniós jogi kötelezettségeit a...

Szakpszichológus a képernyőfüggőségről: “A digitális függőség neurobiológiai háttere ugyanaz, mint a szerhasználaté”

A Magyar Szemle készített interjút Cserép Csongor szakpszichológussal, amiben...

Nem jelent meg a francia ügyészség előtt Elon Musk, az X ügyében zajló per miatt

Elon Musk nem jelent meg hétfőn azon a párizsi...

Kategóriák

Lesújtó hazai jövőkép: A nyolcadik osztályosok fele funkcionális analfabéta

A kompetenciamérések, melyek a gyerekek teljesítményét méri, megdöbbentő eredményeket...

Uniós jogot sért a buzipropaganda elleni fellépés

A magyar állam megsérti az uniós jogi kötelezettségeit a...

Hivatalos: Érvényességi vizsgálatot folytat a Vatikán XVI. Benedek pápa lemondása miatt

Vatikánváros Állami Igazságügyi Hivatala első alkalommal hivatalosan, írásban is...

Sokkoló: Tavalyhoz képest háromszorosára nőtt a rolleres gyermekbalesetek száma

Elképesztő módon az idő előrehaladtával a tapasztalatok ellenére sem...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55