1939 novemberének utolsó napján, két hónappal a második világháború kitörése után a sztálini Szovjetunió megtámadta Finnországot, miután az nem volt hajlandó elcserélni az országa déli részét némi orosz tajgára (ez a szovjeteknek azért kellett volna, hogy a határhoz közeli Leningrád védettebb legyen).
A szovjet hadsereg sokszoros túlerőben volt, harmincszor akkora légierővel és százszor több tankkal – így jogosan várták azt, hogy legfeljebb 1-2 hét alatt ledarálják az ellenállást.
Nem így lett, a téli háború több mint három hónapig tartott, a Vörös Hadsereg hatalmas veszteségek árán (125 ezer halott és 190 ezer sebesült katona, 3500 kilőtt tank) tudta csak megadásra kényszeríteni a finneket. Ez főként annak volt köszönhető, hogy Sztálin hírhedt tisztogatása után alig maradt tapasztalt tiszt a szovjet seregben, és az amúgy sem túl acélos morált porrá zúzták az áldozataikat tucatszám szedő finn mesterlövészek. Közülük is kiemelkedett Simo Häyhä, vagy ahogy a szovjetek elnevezték, Белая смерть, a Fehér Halál.
Simo Häyhä egy egyszerű finn farmer és vadász volt, akiről, miután 20 évesen belépett a hadseregbe, kiderült, hogy félelmetesen jól céloz, és innentől szakajtószám vitte haza a különféle sportlövő versenyekről a díjakat. Amikor kitört a téli háború, értelemszerűen mesterlövészként rendelték ki a frontra. Häyhä fogta a hófehér álcaruháját, a Mosin–Nagant White Guard M/28 Pystykorva mesterlövészpuskát (ami egyébként – mekkora irónia! – orosz fejlesztés volt, néhány speciális változtatással, személyre szabva), és kiment a -20 és -40 fok közti finn télbe vadászni. Innentől kezdve nagyon rossz volt arrafelé szovjet katonának lenni.
Három hónap alatt 505 (más források szerint 542, megint mások szerint 705) ellenséget lőtt ki, ezzel máig a hadtörténelem legeredményesebb mesterlövészének számít. Ironikus, hogy a témába vágó toplistákon egyébként csupa szovjet orvlövész szerepel mögötte. A szovjetek rettegtek tőle, egy idő után speciális mesterlövész-vadász kommandókat küldtek rá, tüzérségi csapásokkal szórták meg a feltételezett pozícióját, mindhiába. A teljesítménye még félelmetesebb annak tükrében, hogy sosem használt távcsövet a bevetésein.
Ennek több oka is van: A távcsöves puskával való célzásnál a lövésznek magasabbra kell emelnie a fejét, mintha szabad szemmel célozna, így könnyebb észrevenni. Extrém hidegben a távcső lencséje könnyen bepárásodik. A lencsén megcsillanó fény elárulja az ellenségnek az orvlövész pozícióját. Álcázásképpen általában a fehér lepel mellé csak egy nagyobb hóbuckát használt, illetve volt még egy trükkje: havat vett a szájába célzás közben, hogy a lélegzetének felszálló páráját csökkentse, ami elárulta volna a helyzetét.
Végül, amikor már hetek óta a lehető legdurvább hajtóvadászat folyt ellene, 1940. március 6-án egy orosz katona kiszúrta, és fejbe lőtte. A társai ugyan megmentették, de a lövés szétroncsolta az állkapcsát, gyakorlatilag levitte a fél fejét. Fehér Halált ez pontosan egy hétre ütötte ki. Pont aznap ébredt fel a kómából, amikor a finn hadsereg letette a fegyvert, és aláírták a békeszerződést a szovjetekkel.
Häyhä a háború után visszatért a vadászathoz, illetve kutyatenyésztéssel kezdett el foglalkozni. 2002-ben halt meg, 96 éves korában. Amikor megkérdezték tőle, mi volt a titka, csak annyit mondott: Gyakorlás.
(Harcunk.info – Puskaporos Szaru – SZKR)