Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

A magyar külügy valóban segíteni fog a székely vármegyéseknek?

Az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottsága mai ülésén meghallgatta Szijjártó Pétert, a Külgazdasági és Külügyminisztériumot vezető minisztert. Szijjártó beszámolójában tételesen említette azokat az ügyeket, amelyekkel a bizottság tagjai hozzá fordultak. Így a Szőcs Zoltán és Beke István ellen folytatott román terrorvádra is kitért, amit Sneider Tamás és Szávay István a bizottság jobbikos tagjai korábban több alkalommal is szorgalmaztak.

Szijjártó úgy fogalmazott, hogy arra utasította a nagykövetet, kövesse figyelemmel az ügyet, és minden jogszerű segítséget adjon meg az érintetteknek. Erre szükség is lesz – vallják azok, akik kicsit is képben vannak a román belpolitikai helyzettel-, ugyanis Romániában választás közeleg, és ilyenkor előszeretettel veszik elő a székely-magyar kártyát. A média segítségével ütik a székelységet, és kovácsolnak a meggyötört népből ellenségképet az oláhoknak, hogy így tartsák fent a tüzet.

Kíváncsian várjuk a magyarországi kormány segítségét, hogy valóban megtesznek-e minden tőlük telhetőt az ügyben, mikor Szőcs Zoltán és Beke István már szabadon mozoghat egész Romániában, ami könnyítés jól mutatja a vádak tarthatatlanságát.

(Székelyföld nem Románia – Szent Korona Rádió)

Telegram-posztjaink (2026.09.22.)

Arab maffiózó a berlini Die Linke választási partiján; Magyar Péter: Magyarország nem lesz tagja a Kárpáti Nyolcaknak; megbocsátott a férj a három gyermeküket megölő feleségének

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 22.

Farkasok a Mátrában

Családos képzési hétvégét tartottak a Farkasok a Mátrában

A Farkasok olyan képzési hétvégét tartottak a Mátrában, ahová családjaikat ...

64

2026. 09. 22.

Telegram-posztjaink (2026.09.21.)

Magyarországon építenek ukrán üzemanyag-tárolókat; dokumentumfilm készült a 2006-os rendőrterrorról; a Die Linke nyerte a berlini választást

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 21.

Telegram-posztjaink (2026.09.20.)

Több mint 400 drón támadta a moszkvai régiót, többen meghaltak; újabb tartományban lett első az AfD; Szíria elutasította Szaúd-Arábia kérését, hogy katonákat küldjön Jemenbe

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 20.

XIV. Attila Védvonal Emlék- és Teljesítménytúra; Grönland végül behódolt Amerikának?; Újabb 3,3 milliárd eurót utal Ukrajnának az EU

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 20.

XIV. Attila Védvonal Emlék- és teljesítménytúra; Eltávolítanák a székelyudvarhelyi „Vándor székely” szobrot a románok; 20 évvel ezelőtt zajlott le az MTV ostroma

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 19.