vasárnap, július 13, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Németországban antifák verik szét nacionalisták lakásait (videó)

Minden mainstream csatornán az ömlik ránk, hogy a demokratikus Németország milyen csodálatos hely. Azt nem teszik hozzá, hogy csak azoknak, akik az elvárt normák szerint élik az életüket.

A lenti videó tanulsága szerint Németországban az antifák olyannyira nyíltan folytatnak háborút a nacionalista erők ellen, hogy az interneten dicsekednek egy lakásba való betöréssel és annak teljes szétverésével. A felvételen látható “bátor harcosok” azt ugyan megvárták, hogy a tulajdonos elmenjen otthonról, majd a lépcsőház bejáratától elkezdve, a lakás mosdójáig bezárólag mindent szétvertek.

Németországban pedig olyan törvények uralkodnak, melyek értelmében az áldozat könnyen bűnös lehet, ha besétál a rendőrségre, és közli, hogy nézetei miatt törtek be hozzá, és rongálták meg, tulajdonképpen mindenét. Ilyen csodálatos hely Mutti Merkel sokszínű Németországa.

(SZKR)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Összehangolt támadássorozat folyik a ciszjordániai keresztények ellen

A terrorista Izrael továbbra is vegzálja a Ciszjordániában lakó...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

Kategóriák

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55