szerda, december 11, 2024
0.9 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Vérlázító: templomban gyilkoltak meg egy katolikus papot a terroristák

Az észak-franciaországi Rouen egyik külvárosában, Saint-Etienne-du-Rouvray-ben két, késsel fenyegetőző férfi ejtett túszokat kedden reggel a helyi katolikus templomban: a misét tartó papot és négy másik embert. Egyiküket, egy 86 éves papot ki is végeztek. A terroristák videóra is vették az idős Jacques Hamel atya megölését. Ezen kívül súlyosan megsebesítettek egy másik túszt, egy apácát. A sérültet életveszélyes állapotban kórházban ápolják.

 

 

A terroristák a reggeli mise végén hatoltak be a templomba.  Az apáca, Danielle nővér, aki a templomban volt a támadás idején, és akinek sikerült elmenekülnie, nyilatkozott arról, mi történt az idős pappal. “Térdre kényszerítették. Ő próbált védekezni, ekkor történt a tragédia” – mondta a BFM televíziónak. Danielle nővér szerint a támadók felvették, amit tesznek, és arab nyelven imádkoztak az oltárnál.

A támadás elkövetését az Iszlám Állam vállalta magára.

369BD43B00000578-3709237-A_French_policeman_cordons_off_the_area_around_the_body_of_one_o-a-4_1469552424515

A túszejtés körülbelül egy óráig tartott, a két támadót a rendőrség agyonlőtte. (lásd: a képen)

Szemtanúk szerint a helyszínen körülbelül tizenöt percig számtalan lövés dördült. Ezalatt az egész környéket lezárták és evakuálták.

Hivatalosan már csaknem egy évtizede nyugdíjba vonult a most meggyilkolt Jacques Hamel atya.

Ismert volt a rendőrség előtt a támadó

A francia rendőrség állítólag jól ismerte az egyik támadót: a férfi 2015-ben Szíriába akart utazni, hogy az Iszlám Államhoz csatlakozzon, de börtönbe zárták. Francia sajtójelentések szerint nemrég szabadult, lábán elektronikus nyomkövetőt hordott.

Maga a templom is tiltólistán volt. A Le Figaro megtudta, hogy az épület egy tavaly letartóztatott 24 éves algériai diák, Sid Ahled Ghlam “katolikus feketelistáján” is szerepelt.

Őt is a november 13-i párizsi terrortámadás irányítója, a belga Abdelhamid Abaaoud küldte Franciaországba, börtönbüntetését gyilkossági kísérlet miatt kapta, sajtóhírek szerint egy édesanyát akart meggyilkolni.

 

A különleges erők a véres támadás után megrohamoztak egy házat Saint-Etienne-du-Rovray-ben, és egy embert letartóztattak:

JACQUES HAMEL ATYA: „EGY JÓ PAP… AKI AZ UTOLSÓ PILLANATIG SZOLGÁLT”

Paptársai és hívei tisztelettel emlékeznek a 86 éves áldozatra:

“Szerény, elszánt, a hívek számára mindig elérhető”

– így jellemzik a 86 éves, már lassan 10 éve nyugdíjas Jacques Hamel atyát, akit  meggyilkoltak Franciaországban, miközben a reggeli misét celebrálta.

A helyi média tudósítása szerint idős kora ellenére rendszeresen misézett segítőként a Rouen melletti St Étienne-du-Rouvray templomban és néha a közeli Elbeufben is, mikor az ottani plébános, Auguste Moanda-Phuati atya éppen el volt foglalva.

13669216_597664367081527_4135787825925886708_n

Jacques Hamel atya Seine-Maritime-megyében született 1930-ban, 28 éves korában, 1958-ban szentelték pappá. Életének nagy részét Észak-nyugat-Franciaországban töltötte, több, mint 30 évet szolgált St-Étienneben. Felszentelésének 50. évfordulóját 2008-ban ünnepelte.

Miután 75 évesen hivatalosan visszavonult, szívesen maradt ott a plébánián kisegítő lelkészként – közölte a roueni érsekség. A helyi polgármester, Hervé Morin szerint:

„Ez az ember egy jó ember volt.”

A hívek megrökönyödve fogadták a halálhírt:

„A családom 35 éve lakik itt, mindig is ismertük őt”

– mondta egy közeli szépségszalon menedzsere.

Egy hölgy, aki annak idején, fiatal lányként hozzá járt hittanórákra, így emlékszik vissza:

„Hamel nagyon diszkrét volt. Nem szerette önmagát a középpontba helyezni. A helyi közösség igen nagyra becsülte őt.”

Egy másik szomszéd a L’Express magazinnak így nyilatkozott:

„Ő egy olyan ember volt, aki az utolsó pillanatig tette a dolgát. Öreg volt, de mindig mindenki számára elérhető. Jó pap volt. Sok éve élt itt a plébánián, sok híve nagyon jó kapcsolatban állt vele.”

A Libérationnak Moanda-Phuati atya beszélt a sokkról, amit átélt:

„Sosem gondoltam volna, hogy bármi ehhez hasonló valaha megtörténhet. Soha nem fenyegettek meg bennünket.” A Vatikán „barbár gyilkolásról” és „rettenetes erőszakról” ír, melyet ráadásul „egy templomban, egy szent helyen követtek el, ahol Isten szeretete van jelen.”

Dominique Lebrun, roueni érsek a délelőtti terrortámadás idején a krakkói katolikus ifjúsági világtalálkozón tartózkodott, de azt üzente, hogy még kedd este visszatér Franciaországba, és meglátogatja az egyházközségét.

„A katolikus egyháznak nincs más fegyvere az imádságon és az emberek iránti együttérzésen kívül.

Fiatalok százait hagyom most itt, ők az emberiség jövője. Arra kérem őket, hogy ne adják fel még ilyen szörnyűséges erőszakkal találkozva sem, és hogy legyenek ők a szeretet civilizációjának apostolai.”

Isten nyugosztalja!

(Idegen áradat-SZKR)

Legfrissebb

Megtalálták Till Tamás gyilkosát – az elévülés miatt már nem büntethető

24 év után azonosította Till Tamás gyilkosát - jelentette...

Figyelmetlenség vagy támogatás? A Vatikán LMBTQP-eseményt tett szentévi naptárába

Reménykedünk benne, hogy csupán figyelmetlenségről van szó. A Vatikán...

Apad a magyar gázkészlet, Kijevbe küldjük a tartalékainkat

Idén gyorsabban apadnak a magyar gázkészlet, mint az előző...

Oroszország: 100 ezer rubel támogatást kapnak a fiatal nők, ha szülnek

Oroszország nagy hangsúlyt fektet a hagyományos értékek védelmére és...

Terrortámadás előkészítése miatt tartóztattak le három migránst Németországban

A három migráns fiatal az Iszlám Állam nevű vahhabita...

Kategóriák

Megtalálták Till Tamás gyilkosát – az elévülés miatt már nem büntethető

24 év után azonosította Till Tamás gyilkosát - jelentette...

Figyelmetlenség vagy támogatás? A Vatikán LMBTQP-eseményt tett szentévi naptárába

Reménykedünk benne, hogy csupán figyelmetlenségről van szó. A Vatikán...

Apad a magyar gázkészlet, Kijevbe küldjük a tartalékainkat

Idén gyorsabban apadnak a magyar gázkészlet, mint az előző...

Oroszország: 100 ezer rubel támogatást kapnak a fiatal nők, ha szülnek

Oroszország nagy hangsúlyt fektet a hagyományos értékek védelmére és...

„Volt értelme az antifa-támadásoknak” – szajkózzák a szélsőbalosok

"A tavaly februári náciveréseket ítélje meg mindenki a saját...

Ilyen egy buzeránsok vezette munkahely: folytonos szexuális visszaélések

Megint egy történés ami bizonyítja, hogy a deviánsok nem...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55