“A tömegeket felébreszteni lehetetlen. De nincs is rá szükség. A nagy győzelmeket mindig a kevesek aratták. Akik hittek, mertek és tettek. Akik Európa utolsó reménye!”
Azt nem mondom, hogy annyira meglepett volna, ami Nizzában történt, vagy értetlenül állnék előtte. Ahogy a gondolatok sem kavarognak a fejemben. Nagyon is rendezett gondolatok és kérdések merülnek fel, ahogy nézem az újabb támadásról szóló híreket, kommentárokat. Miért nem a labdarúgó Európa Bajnokság alatt? Miért mindig Franciaországban? Mi a valódi cél ezzel? Egyáltalán, mi történik?
Tulajdonképpen szimbolikus az, ami csütörtökön este Nizzában történt. Emberek tízezrei gyűltek össze, hogy a Bastille ostromára emlékezzenek. A nagynak nevezett francia forradalomra. Aminek az eredményét most magunk előtt láthatjuk, és nem csak a nizzai esetben. Azt ünnepelték, ami tulajdonképpen végül a vesztüket okozta. Nem tehettek róla. Ezek az emberek valóban áldozatok. Egy torz, korcs világ áldozatai. Amelyik végignézi, ahogy a fából készült hatalmas lóból kiáramlik az ellenség, majd amikor mind kint vannak, visszatolja, hogy aztán újra beengedhesse katonákkal megrakva. Mindezt az 1789-ben kivívott szabadság, testvériség, egyenlőség nevében. Ahogy az elmúlt kétszáz évben tették időről időre, helyszínről helyszínre. Háborút folytatnak minden ellen, ami szent. Megtámadták Istent. Megtámadták a Királyt. Megtámadták a kultúrát, megtámadták az oktatást, és most a matéria, az anyag, a megszilárdult forma következik. Aminek a színe fehér.
Az írás második fele a hivatkozásra kattintva érhető el.
(Lipták Tamás, HVIM Fővárosi vezető – Idegen Áradat – SZKR)
