Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Mogyoródon fontosabb a pénz, mint Szent László emlékezete

A mogyoródi önkormányzat bemutatója abból, hogy milyenné válik az ember, amikor megérzi a pénz szagát. Tanulságos történet.

Alább a Pest megyei HVIM cikke olvasható változtatás nélkül. A történet előzményéről mi is beszámoltunk. Korábbi cikkünk a hivatkozásra kattintva érhető el.

Nemrég Incze Béla Pest megyei vezetőnk számolt be róla Facebook oldalán, hogy a mogyoródi önkormányzat egy nemtelen támadást intézett Mozgalmunk ellen, majd egy tényfeltáró cikk is megjelent a téma kapcsán, most pedig itt a második kör.

Korábbi írásunkat azzal zártuk, hogy a Szent László kilátó és környezete megújulásának akadálya kevésbé érzelmi megfontolásból történik – nem úgy, mint a Trianon emléktábla eltávolításának kísérlete a helyi templom faláról -, ugyanis anyagi okok állnak a háttérben.

Cikkünket egy többé-kevésbé ismert történettel indítjuk meg. A PestiSrácok.hu világított rá arra a mutyigyanús földtulajdonjog játékra, mely egyértelműen egy baloldali politikusokból álló körhöz köthető Mogyoródon. A dolog lényege röviden az, hogy eddig eladhatatlannak bizonyult, magántulajdonban lévő földeket egy bizományi szerződéssel átjátszanak az önkormányzatnak, majd belterületté minősítés és közművesítés után hússzoros áron tudnak értékesíteni. Ez önmagában persze nem ördögtől való gondolat, de azt nem reklámozták a balosok, hogy egyrészt így közpénzből történne meg a terület közművesítése (tehát a tulajdonos számára ingyen) illetve, hogy az értékesítés során keletkező hasznot nem éppen az arányosság elve alapján osztanák el. Egy jogászi szakvélemény tanulsága szerint az önkormányzatnak 18 millió forint, a tulajdonosoknak pedig 3,2 milliárd forint ütné a markát, annak ellenére, hogy az önkormányzat technikai és anyagi segítsége nélkül szóba sem kerülhetne az üzlet.

A mesebeli tervet „sajnos” mindenáron meg akarta fúrni Babicz László korábbi polgármester, aki a kormánypárt színeiben játszik. Amíg polgármester volt, addig ez nem is volt nehéz számára, azonban 2014-ben a helyi balosok éltek az országos szinten alkalmazott bűvésztrükkel és függetlenként vonultak a választási ütközetbe, melyből ilyen formán győztesen kerültek ki, így Paulovics Géza polgármesterként ismét napirendre vehette a finoman szólva is kétes üzletet. Egy ideig még ennek ellenére is sikerült megakadályozni a bizottsági üléseken az ellenzékbe szorult kormánypártiaknak a szavazás sikerét, de ezt nem lehetett a végtelenségig játszani és 2015 márciusában a balosok két fővel felhígították a bizottság összetételét, így pedig szavazatfölénybe kerültek.

A PestiSrácok.hu cikkében az alábbi térképrészleten sárgával jelölte be a szóban forgó területet:
mogyorod

Mi úgy gondoltuk, hogy megnézzük, hogy kicsit több mint egy év alatt mit sikerült összehoznia az önkormányzatnak. Ezzel egy újabb fordulat is beállt a történetben, melyet váratlannak azért távolról sem lehet nevezni. A tavalyi év óta serényen reklámozzák a jelen pillanatban is épülő Lake Forest Villaparkot, mely szeretettel vár minden olyan brutálisan gazdag családot, akik szeretnének többek közt egy 7000 m²-es saját fürdőtavat a Gödöllői-dombságban.

A villapark promóciós videója:

A Lake Forest nem messze található attól a területtől, melyet éppen az önkormányzat pénzén közművesítenek. Olyannyira nincs messze egymástól a kettő, hogy már most össze is van kötve egy betonozott, sorompóval lezárt úttal. Mik vannak…

13575449_1067360323339794_344169013_o.png

Úgy gondoljuk, hogy szimpatizánsainknak innentől kezdve nem jelent nehézséget ama következtetés levonása, hogy a balos politikusokból álló kör miért volt biztos abban, hogy mesés haszon áll a házhoz, ha kiharcolják maguknak ezt a lehetőséget.

És, hogy mindez hogy kapcsolódik a Szent László kilátóhoz, illetve tagjaink feljelentéséhez? No, ez cikksorozatunk harmadik részéből fog kiderülni, melyben még egy olyan baloldali botrányhős neve is szóba kerül, mint a 2013-ban megboldogult Tocsik Márta. Érdemes lesz azt is elolvasni.

(Pest megyei HVIM – Mi Magunk – SZKR)

telegram

Gyerekek előtt mutogatta a s*ggét egy buzeráns; ombudsmani eljárás indult a Bűnvadászok ellen; embercsempészekkel működik együtt a migránsmentő Sea-Watch – Telegram-posztjaink (2026.07.25.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 26.

telegram

A bíróság a deviánsokat védi; elegük van az ukránoknak; meghalt a sokkoló élményben részesült cigány – Telegram-posztjaink 2026.07.24.

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 25.

FSSPX

A kínai kommunisták szentelhetnek püspököt, az FSSPX nem

Miközben a Szentszék az elmúlt hónapokban rendkívüli szigorral lépett fel ...

Trón és Oltár

2026. 07. 24.

Irán Törökország Kurd

Törökország akadályozhatta meg az Irán elleni kurd felkelést

Abbász Aragcsi, Irán külügyminisztere szerint Törökország közbelépése akadályozta meg, hogy ...

Közel-Kelet

2026. 07. 23.

Telegram-posztjaink (2026.07.22.)

Egykori SZDSZ-es lett a Fidesz új frakcióvezetője; migráns gyilkolt meg egy német fiatalt; Trump kiáll tömeggyilkos cionista barátja, Netanjahu mellett

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.

Telegram-posztjaink (2026.07.21.)

Új vezetőt választott a Hamász; megszüntette a Tisza a Hazajárót; leállították az FSZB AI-alapú kémprogramját

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.