szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Vármegyéseket jelentett fel a mogyoródi önkormányzat

Néhány hete a gödöllői HVIM tagjai kitakarították a Mozgalom védőszentjéről elnevezett Szent László kilátót, mely sajnos évek óta egyre rosszabb állapotban van. Erről egy képes beszámoló is született.

Lentebb a vármegyések web-oldalán megjelent írás olvasható:

Ahhoz hozzá vagyunk szokva, hogy hivatalos szervek általában nem hálálkodnak a tevékenységünk nyomán – nem is ezért tesszük – de amit a mogyoródi önkormányzat produkált, az minden várakozásunkat alulmúlta.
 
Pár nappal ezelőtt egy megbeszélésre invitáltak minket a kilátóhoz. Örültünk a meghívásnak, mert azt hittük, hogy az összefogás révén komolyabb eredményeket érhetünk el, mint egyedül, de ehelyett azzal fogadott minket Paulovics Géza polgármester, hogy feljelentettek minket, amiért behatoltunk az építménybe. Paulovicsot az sem hatotta meg túlzottan, hogy egy helyi önkormányzati képviselő tudtával, beleegyezésével és támogatásával történt mindez. A “megbeszélésen” sajnos nem sikerült egyről a kettőre jutni.
 
Mogyoród polgármesterének hozzáállása felkeltette az érdeklődésünket személye iránt. Nem kellett sokat kapirgálnunk az interneten és tucatjával kezdtek potyogni a kellemetlenebbnél kellemetlenebb csontvázak abból a bizonyos szekrényből. Természetesen mindről be fogunk számolni, hadd tudja meg ország-világ, hogy milyen vezetője van Mogyoródnak.
 
Képünkön egy emléktábla látható, mely a helyi templom falára került fel, még az előző településvezető regnálása alatt. Paulovics úrnak viszont valamilyen érdekes okból kifolyólag (itt tartjuk fontosnak megjegyezni, hogy papírforma szerint függetlenként indult főhősünk a polgármesteri székért, de egyébként komoly baloldali kötődésekkel és hátszéllel rendelkezik) szúrja a szemét a tábla, és személyesen intézkedett, hogy távolítsák el. Amikor a sajtó rákérdezett, hogy mégis mi a probléma a táblával, akkor ezt válaszolta: „…ez nem úgy van, hogy csak úgy fogunk aztán valahova elhelyezünk valamit…” Ez annak fényében meglepő válasz, hogy baloldali elkötelezettsége ellenére 2007-ben Paulovics maga is megszavazta a tábla kihelyezését. A szóban forgó gyalázatos történetről az Alfahír is beszámolt.
 
Hogy Paulovics Géza szemét miért szúrja egy olyan emléktábla, ami nemzetünk legnagyobb tragédiája előtt állít emléket, azt szimpatizánsaink fantáziájára bízzuk. Azonban rövidesen arról is be fogunk számolni, hogy miért volt olyan fontos feljelenteni minket a kilátó kitakarítása kapcsán. Ennek a döntésnek sokkal prózaibb okai vannak a hazafias beállítottság hiányánál. Pénz beszél…

Kísérd figyelemmel a Pest megyei HVIM tevékenységét a Facebookon is.

(Pest megyei HVIM – Mi Magunk – SZKR)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55