Ingyen lakás és ellátás – megérkeztek az első áttelepített migránsok Horvátországba

Négy afrikai migráns érkezett Olaszországból az uniós áttelepítési program keretében – közölte a horvát közszolgálati televízió. A mindössze négy menekült eritreai állampolgár, aki még Olaszországban nyújtotta be menekültkérelmét, elbírálásuk viszont Horvátországban folytatódik.

 

 

A hatóságok egy hónapig a zágrábi menekültközpontban helyezték el őket, majd ezután lakást utal ki számukra az állam, és két évig szociális juttatásban is részesülnek. Ez idő alatt meg kell tanulniuk horvátul, hogy munkát vállalhassanak.

A menekültek megérkezésénél Vlaho Orepic ügyvezető belügyminiszter is ott volt. A csoportot muszlim szokás szerint “Salam aleikummal” köszöntötte a tárcavezető. Orepic a sajtónak úgy nyilatkozott:

Horvátország három éve vált az Európai Unió teljes jogú tagjává, ma pedig alkalma van segíteni másokon. Nem csak humanitárius cselekedetről van szó, hanem az EU-tagsággal vállalt kötelezettségről is. Horvátország megmutatta, hogy komoly ország, és betartja ígéreteit.

-hangsúlyozta a tárcavezető.

Az országba július 8-án újabb menekültek érkeznek Olaszországból, Görögországból és Törökországból. Sajtóértesülések szerint ugyanakkor nincs nagy érdeklődés a menekültek körében a Horvátországba történő letelepedés iránt.

Eritreai asszony egy buszból néz ki. MTI/EPA Fotó
(clicks: 17) Eritreai asszony egy buszból néz ki. MTI/EPA Fotó

A kvótamegállapodás keretén belül érkeztek

Az Európai Unió tavaly először 40 ezer menekült önkéntes befogadásáról, majd 120 ezer további menekült tagállamok közötti kötelező elosztásáról hozott döntést. Az EU és Törökország között idén májusban létrejött újabb megállapodás értelmében a tagországok – egy egyelőre 72 ezer fős kontingens erejéig – Törökországtól átvesznek ugyanannyi szíriai menekültet, mint amennyit a görög szigetekről visszaszállítanak oda.

Horvátország a fenti programok alapján csaknem 1600 menekült befogadását vállalta két éven belül: 1064-et a kötelező áttelepítési kvóta és 500-at az EU-Törökország megállapodás alapján.

Az elmúlt egy évben több mint egymillió illegális bevándorló érkezett Nyugat-Európába az ellenőrizetlen migránsáradattal. Márciusban azonban a nyugat-balkáni útvonalon található országok fokozatosan lezárták határaikat a migránsok előtt.

Macedónia, Szerbia, Horvátország és Szlovénia is csak azokat engedi be, akik a jogszabályoknak megfelelően útlevéllel és vízummal rendelkeznek, vagy ott akarnak menedéket kérni.

(Híradó-Idegen áradat-SZKR)