Harcművészetek Indiában – Yuddha Shastra VII. rész

Az indiai harcművészetek stílusainak egyes iskolái gyakorlatozásaikban gyakran használják a gadaa nevű eszköz több típusát, amely egyrészt fegyver, másrészt sokoldalú gyakorlóeszköz is. A gadaa legegyszerűbb változatában egy fa-, vagy bambusznyélre erősített, legtöbbször kőből készített, labdaszerű súly. Ez a forma az elterjedtebb, de lehet más kialakítású is, ami ritkább.

A Shirayan Vajramutthí stílus általában a hengeres, fából készült súlyt használja, míg a Malla Yuddha és a Kusthi birkózás a lapított gömb alakút. A gadaa rövid nyelű változata a musala, a fából egyben kifaragott forma pedig a mudgara, amely utóbbit párban is használnak. Ezek az eszközök többféle méretben, hosszban és súlyban állnak rendelkezésre az akhara (gyakorlatozó terület elnevezése észak-Indiában) tanulói számára.




A gadaa, a mudgara, a musala eszközök, és azok változatai már sok száz évvel ezelőtt is rendszeresítve voltak az indiai katonai képzésben és az egyes népi harcművészetek felkészítő módszerei közt. Fejlesztik a mozgások közbeni egyensúlyt és a harcművészeti mozgásokban résztvevő izomzatot is erősítik, javítják a súlypontáthelyezések megvalósítását, Megfelelően végezve a bemelegítés gerincét is adhatják. Mindezeken túl a legtöbb nyaki-, váll-, hát- és derékfájdalmat is megszünteti a rendszeresen és a szükséges ismétlésszámban végzett, megfelelően kivitelezett gyakorlatozás.


A gadaa és annak több változata hasznosan felkészíti a testrészeket a különféle harcművészeti módszerek végzésére, javítja az egyensúlyt, erősíti az izmokat. Gyakorlatai a nyújtásban is fontosak, s emellett egyes izomsérülések gyógyításában is jelentős szerepet kapnak. A gadaa és a mudgara az indiai birkózók egyik legfontosabb erőfejlesztő eszközei voltak már a régi időkben is. A hagyományos indiai birkózás iskolái manapság is használják ezeket. A gadaa gyakorlatokat az indonéziai Silat harcművészetek néhány stílusa is átvette. Napjainkban egyes nyugati sportokban (főként a birkózás stílusaiban) az eszköz modernizált változataival lehet találkozni. Indiában gadaa gyakorlatozásban bajnokságokat is szoktak rendezni iskolákon belül és iskolák között. A szabályok egészen egyszerűek: az a győztes, aki a legnehezebb súlyú eszközöket a legtöbbször képes megforgatni az előírt módon.

Ajanayana_borito (clicks: 285)(4)

Az indiai harcművészeteket- és azok fegyvereit átfogóan bemutató könyv kedvezményes áron (1.800 Ft helyett 1.350 Ft) beszerezhető: [email protected]

Szerkesztői megjegyzés:
Leszögezzük, hogy a szellemiséggel foglalkozó írásokat nem tekintjük megdönthetetlen dogmáknak, hanem a szerző saját meglátásainak, amiket azért közlünk, mert javarészt – ha nem is mindenben-, egyetértünk a megfogalmazottakkal. A Szent Korona Rádión megjelenő írások nem jelentik azt, hogy az adott személlyel teljesen azonosulnánk, ahogy ez fordítva sem igaz: a nálunk publikáló személyek sem azonosulnak minden megjelenő gondolattal, illetve teljes mértékben a mi szellemiségünkkel (pláne nem akkor, ha egy interneten fent lévő írást csak úgy átveszünk). Az örökérvényű igazságokat keressük, és ha ilyen igazságokat tartalmazó kincsre lelünk, akkor a nagyérdemű elé próbáljuk tárni.

(Leányfalvi Attila Ajanayana – Shirayan Vajramutthí Yuddha Shastra www.vajramutthi.org – A harc művészete – Szent Korona Rádió)