Történelmünk során a magyar nép számtalanszor kényszerült akklimatizálódni, mint a folyó, amelyet minduntalan újabb mederbe terelnek. És mégis, mindezek ellenére anyanyelvünk szépségét és gazdagságát meg tudtuk őrizni. De mi a helyzet a kultúránkkal? Vajon miként alakult volna a magyar nép sorsa, miként élnénk ma, ha nemzetünk maradhatott volna saját közegében, s nem kényszerül volna annyiszor „új életet kezdeni”? Egy nemzetközi kutatással foglalkozó japán skanzen-múzeum bebizonyította, hogy egymástól hatalmas földrajzi távolságokra, ámde azonos körülmények között élő emberek hasonlóképpen gondolkodnak, és kreativitásuk ugyanolyan tárgyakat hoz létre. Bizonyára az ősmagyarok belső világáról és gondolkodásáról is sokat megtudhatnánk, ha kísérletképpen visszatérnénk a közegbe, amelyben éltek.
Somogy megye lágy lankái között, Kaposmérő mellett áll a Kassai-völgy, Kassai Lajos birodalma. Természetes közegükben élnek ott bölények, szürkemarhák, lovak, számtalan aprójószág és szárnyas faj. A gazda még a rókacsaládok kotorékát is megtűri. Azok lakói szabályozzák a mezei nyulak és a baromfik számát, gátat vetve a túlszaporodásnak. Ha pedig túlirtanák azokat, maguk életterüket szüntetnék meg. A természet gondoskodik saját élővilága egyensúlyáról, aminek csak árt, ha az ember belekavar. A jószágtartást gazdag konyhakert egészíti ki. Méretét a szükség határozza meg. A Kassai-családnak nem jár piacra. Munkája ellenben akad bőven. A gazdaságról és a jószágok „természete szerinti” tartásáról itt nézhet meg egy beszélgetést Kassaival, amiben nemcsak gazdálkodásról esik szó, hanem sokkal többről…
Az ősi magyar gazdaságot alapító Kassai Lajos világhírű személyiség. Felelevenítette az ősmagyarok nyilazási technikáját. Állva, vagy vágtató lóról röpíti ki sebes nyílvesszeit, húsz másodpercenként tizenkettőt. A technikára magától érzett rá, mert ősi útmutatás nem maradt. Ám – amint ezt a japánok megállapították – aki egy adott kor közegében él, ráérez annak gondolkodására is. Kassai nyilazási tudományának híre ment a világban. Ma már kilenc országban vannak iskolái, és évente számtalan versenyt, nemzetközi versenyt rendez. Az íjászat a gazdasággal együtt teljesedett ki. Kassai, a szívós magyar ember bírja erővel és energiával a megpróbáltatásokat.
Az íjászatról és a gazdaságról kérdezem Kassai Lajost, de szóba kerülnek japán látogatásának tapasztalatai is:
– Hogyan és miért szeretett bele a lovasíjászatba?
Minden jel arra utal, hogy a szándék, hogy lovasíjász legyek már a születésem előtt megvolt. Amikor először találkoztam őseink tárgyi kultúrájával ismerősek voltak számomra az eszközök. Amikor elkezdtem ezek használatát, olyan érzésem volt, mintha már dolgom lett volna velük. Érzelmek, mozdulatok, gondolatok törtek bennem a felszínre, mintha egy szellemet engedtem volna ki a palackból. A lovasíjászat annyira a lényemmé vált, hogy csak a halál választhat el annak gyakorlásától.
– Az íjászat az Ön számára sport, vagy életforma?
Az íjászat egy önismereti út számomra, melynek segítségével minden lövéssel egy kicsit közelebb kerülhetek önmagamhoz. A lovasíjászat pedig személyiségem fejlesztésének sajátos eszköze.
– Mik voltak legnagyobb próbái és legszebb sikerei?
Számomra minden nap egy kihívás és egyfajta próbatétel. A legnagyobb sikerem pedig az a rendkívül színes és összetartó közösség, melynek a vezetője lehetek.
– Változtatott-e a gondolkodásán az íjászat? Közelebb került-e általa az ősmagyarokhoz, és ha igen, miben?
A lovasíjászat számomra az az eszköz, melynek segítségével folyamatosan kapcsolatban lehetek őseink szellemiségével. Egy híd, melynek egyik pillére a XXI. században, a másik a népvándorlás korában gyökeredzik.
– Vannak-e észrevételei, feltételezései nyilazó őseinkkel kapcsolatban?
Az ősök nem mondanak tollba, csak sugallnak. Ezeket a sugallatokat engedi át az érzékelő a saját személyiségén. Ezen folyamatok együtthatása hozza létre a múltunkról alkotott képeket. Miután a történelem nem tapasztalati tudomány, hanem szemléleti, ennek köszönhetően jön létre olyan sokféle elképzelés ősi múltunkról.
– Hány nyilat tud kilőni percenként egy gyors íjász? Igaz lehet-e a legenda, hogy a magyarok nyilai elsötétítették az eget?
A legutolsó világrekordom a Budapest Arénában nyolcezer néző előtt zajlott, melynek során tizennégy feldobott korongot lőttem le vágtató ló hátáról, húsz másodperc alatt. Eddigi történelmünkben nem volt olyan sereg, amelyik kilőtt nyilaival elsötétíthette volna az eget. Ellenségeink gyásza volt az, mely a sötétséget maga után vonta.
– Mik a további tervei?
Amikor életemben először adtam le lövést egy vágtató ló hátáról sorsom olyan lendületet vett, mintha egy gyors folyású hegyi patakba ugrottam volna. Nem a hosszú távú tervezés, hanem az események sodró folyama juttatott oda, ahol vagyok.
– Ön egy példaértékű, mondhatnám, ősi magyar gazdaságot tart fenn. Milyen meggondolásból kezdett ilyen hatalmas munkába?
A lovasíjászathoz ló kell, a lónak meg terület. A lovak száma határozza meg a terület nagyságát. A gazdaság méretbeni határa pedig az, amit még egy ember képes ellátni. Így kapott a húsz hektáron tizenkét ló, egy pár bivaly, egy pár szürkemarha, több tucat baromfi, néhány mangalica helyet, melyek őseink szigorú alapelvei szerint élnek, mindegyik élőlény a maga természete szerint.
– Hogyan alakult ki, és hány ágazata van a gazdaságának?
Van egy húsz hektáros gazdaság és egy kis íjkészítő üzem. Az ipari és a mezőgazdasági tevékenység együttese tette lehetővé a lovasíjászat háttérbázisának megteremtését. A jelenlegi formáját harminc év alatt érte el a környezetem. Ha sikerült némi plusz jövedelemre szert tennem, hol az üzemet, hol a völgyet fejlesztettem.
– A gazdaság az önellátását, részben a függetlenségét biztosítja. Van-e más célja is vele, úgy, mint példamutatás, bizonyítás vagy oktatás?
Életemnek csak egyetlen célja van, hogy beteljesítse sorsomat. A környezetem ennek a folyamatnak az alárendeltje.
– Milyen ritkaságai, büszkeségei vannak?
Ritka jó barátaim vannak és büszke vagyok történelmünkre.
– Az elmúlt években nagy felháborodást keltett, hogy Nyugatról behozott romlott, kukacos hús és állati esetésre is alkalmatlan tojás került a kereskedelembe. Milyen tartalmú házi gazdaságot javasolna az egyszerű magyar embereknek, hogy függetleníthessék magukat a silány nyugati termékektől?
A Kárpát-medence egy csoda. Csodálatos az éghajlata, földje jó, legelőin a fű „kövér”. Minden feltétel adott a csúcsminőségű biotermékek előállítására. Ősi örökségünk a szürkemarha, a racka és a mangalica, alapanyagául szolgálhat a legtisztább és legmagasabb minőségű húsételek előállításában.
– Mik a további tervei?
Miután a rendszer kész, annak csak a működtetésével kell foglalkoznom.
– Japánban hagyománya van a vágtában nyilazásnak, a neve yabusame. Milyen különbséget lát a magyar és japán módszer között?
Csak felületesen ismerem a japán módszert. Kamakurában gyakoroltam a Zen íjászatot és megnéztem a Hacsimangun nyilazó lovasíjászokat. Gyönyörű környezet egy kitűnően megkonstruált rítus, de egy gyenge lovasíjász teljesítményt láttam. A hangsúly a külsőségeken volt és nem az eredményességen.
– Milyen tapasztalatokat szerzett Japánban?
A hagyományok terén a japánokat rendkívül merevnek látom, de pontosan ennek a merevségnek köszönhető, hogy ilyen minőségben meg tudták őrizni kultúrájukat. Hagyományőrző tevékenységük, az ősök iránti tiszteletük példaértékű számomra. Japán rendkívüli mértékben nyugatiasodik, és ha nem képes ellenállni az amerikai fogyasztói társadalom romboló hatásainak, ez az egyedülálló csoda, amit Japán jelent, veszélybe kerül.
– Mit tart a legfontosabb Japánból átvehető értéknek?
Két gyerek-nép van a világon, a japán és a magyar, de a japán egy jó tanuló gyerek. Ha valami ráférne a magyarságra, akkor ez a jótanulóság.
Az elmúlt hónapokban indult sikerútjára a Lovasíjász című, Kassai Lajosr életét és filozófiáját összefoglaló film. Életművére pedig magas állami kitüntetést kapott, a Magyar Érdemrend középkeresztjét.
A filmhez, a kitüntetéshez gratulálunk, és munkájához további sok sikert kívánunk!
Inter Japán Magazin
Doma-Mikó István
(Ősök szelleme – Szent Korona Rádió)