Szeged: afrikai betolakodó késelte meg társát egy szórakozóhely előtt (+Videó)

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói őrizetbe vették azt a férfit, aki a gyanú szerint az egyik szegedi szórakozóhely előtt megszúrta vitapartnerét.

 

 

 

A szóváltás egy pénztárca miatt alakult ki a két nigériai állampolgár között 2016. április 5-én, 23 óra 15 perc körül. A konfliktus dulakodásig fajult, amelynek során a vitapartnerek többször megütötték egymást. Végül a 32 éves férfi megszúrta társát, aki a bántalmazás következtében életveszélyes sérülést szenvedett. Őt a mentőszolgálat kórházba szállította. Néhány perc múlva a rendőrök elfogták a támadót, aki gyanúsítotti kihallgatása során elismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését.

Ellene életveszélyt okozó testi sértés bűntettének és lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság. A férfit a nyomozók őrizetbe vették és kezdeményezik előzetes letartóztatását – írta közleményében a rendőrség.

Ebben a tanévben 124 nigériai hallgató tanul a Szegedi Tudományegyetemen. A legnépszerűbbek az egészségügyi karok, de a gazdaságtudományi és a bölcsészkaron is vannak az afrikai országból érkezett hallgatók.
Rövid időn belül ez volt a harmadik bevándorlók által elkövetett erőszakos bűncselekmény Szeged belvárosában.

Kövesse rovatunkat Facebookon! Kattintson IDE.

(Délmagyar – Idegen Áradat – SZKR)