Toroczkai: a Kapisztrán szobor mementója lesz az invázió magyarországi megállításának

Ma van Kapisztrán Szent János napja. Folytatom a küzdelmet azért, hogy a téves önfeladás helyett az egykor a kereszténység fundamentumára épített Európa újra a harcosabb énjét vegye elő -írja Facebook oldalán Toroczkai László Ásotthalom polgármestere

 

 

Korábban már írtuk, hogy Toroczkai László, Ásotthalom polgármestere újra gyűjtést szervez. Kapisztrán Szent Jánost ábrázoló 2,5 méter magas bronz szobor felállítását tűzte ki célul a migrációs invázió elleni küzdelem első számú, élharcos polgármestere.

Bejegyzését így folytatja:

“Ha nem állunk ellen, akkor a rend helyét fokozatosan a káosz veszi át, ahogy annak jeleit már láthatjuk Keleten, és egyre inkább Nyugaton is.

“A hagyományos római naptár március 28-án ünnepli Kapisztrán Szent János hitvallót, nándorfehérvári győzelmünk lánglelkű szónokként való részesét, aki „oly erővel vetette magát a legalább négyszer akkora török hadra, hogy azoknak rendje megbomolva teljesen szétszóródott s 24-50 ezernyi halottat és fényes felszerelést hátrahagyva, csak Nikápoly körül szedelőzködött össze”. (Marx Ignác-Bilkei Ferenc: A Katolikus Egyház története, 1932.)


Kapisztrán Szent János óriási méretű emlékművére, amelyet a magyar-szerb határra, Ásotthalomnál kívánunk felállítani, a felhívásom megjelenését követő 24 óra alatt 305 ezer forint támogatás érkezett. A gyűjtést folytatjuk, a cél 8 millió forint, ez a 7 méteres magasságba tervezett 2,5 méter magas bronz szobor teljes költsége.

A nándorfehérvári diadalt idéző emlékmű nemzetközi hírű mementója lesz az invázió magyarországi megállításának, egyben üzenet azok felé, akik még nem cselekszenek, s azok felé is, akik megerősítést várnak.

Hatvannégy Vármegye Alapítvány
10102842-08769400-01003004 (Budapest Bank)

Külföldről érkező utalásokhoz:

SWIFT kód:

BUDAHUHB

IBAN számlaszám:

HU71-10102842-08769400-01003004

A megjegyzés rovatba kérjük írják be, hogy „Nándorfehérvári Diadal-Emlékmű”

A gyűjtés alakulásáról, a beérkező támogatásokról folyamatosan hírt fogunk adni itt a Facebookon, valamint a www.hvim.hu oldalon.

Battle_of_Nandorfehervar (clicks: 20)

(Idegen áradat – SZKR)