Kodály Zoltán: Háry János című daljátékot ez alkalommal, a Győri Nemzeti Színház rendezője vitte színpadra, a darabot február óta játsszák nagy sikerrel. – Ennek apropóján, Szabó Gergővel a darab néptáncra épülő koreográfia megalkotójával beszélgettünk, akinek helyén van a szíve, szereti a hazáját és a hivatását.
A Vadady Ágnes-díjas táncos, azon szerencsés fiatalok közé tartozik, akik képesek előhívni magukból az örökségünk értékeit, mely a szerves kultúránkat átható egysége és e kincset méltó módon meg is tudják mutatni a világnak. Budapesten az Erkel Színházban, április 6. án látható a daljáték, a Győri Nemzeti Színház vendégjátékaként.
Korábban több koreográfiád is volt, például a Balkán fanatik zenekar háttértáncosaként, de legutóbb nagyobb feladatot kaptál. – A Háry János daljáték ősbemutatóját 1926-ban játszották a trianoni diktátum utáni történelmi hangulatban, amikor a közönség szomjazott a nemzeti témájú kultúrára. Mit jelent számodra ma 2016-ban a mű, és mennyire értékelhető szakmai kihívásként?
Kodály Zoltán, korszakalkotó zeneszerző volt a klasszikus zenei műfajban, mert habár a magyarság felejtésben volt, ő mégis elhozta és megmutatta a paraszti kultúra gazdag népzenéjét a fellengzős városi polgároknak. Olyan dallamokat komponált, amelyekkel úgymond szalonképessé tette az addig nem ismert, vagy lenézett népzenét. Ráébresztette a magyarság egy a saját gyökereitől elszakadt részét, hogy mennyire gyönyörű és változatos a mi zenei műveltségünk, ezzel hidat teremtett a szétszakított nemzetrészek között is. Így nem veszett ki az ismeretanyag, hiszen Kodály nem csupán összegyűjtötte és rögzítette a népdalokat és a népzenét, a falvakban élő idős és még emlékező emberektől, hanem világhírűvé is tette mindezt. – Nagy zeneszerzőnk ezzel hagyományt teremtett, mert később, példája nyomán többen gyűjtésbe kezdtek, majd a hetvenes években maradandóvá vált táncház mozgalom a kommunista rendszerben az ifjúság-szórakoztatás, eltűrt kategóriájába tartozott. Mindemellett, Kodály Zoltán az iskolai zenei oktatás formálója is volt, módszere alapján tanítják ma a szolfézst és a zenét az iskolákban, Japánban és Kínában etalonnak számít.
A Háry János daljátékban öröm táncolni, mert végre méltó módon beleszőhettük az autentikus néptánc elemeket a darabba.
Számunkra nincs szebb tánc a magyarnál, bemutathatjuk a változatosságát, a zenei műfaj is adja a lehetőséget. Úgy gondolom, hogy ezzel végre sikerült teljessé tenni a színpadi hatást és mi is bemutathatjuk, hogy mennyire csodálatos a magyar néptánc – amihez jól illenek a huszár és a menyecske jelmezeink. A mesés történet is adja a lehetőséget számunkra, emellett felemelő olyan színészekkel a színpadon állni, mint a most Kerényi Mihály által rendezett műben, a Háry Jánost alakító Fejszés Attilával, vagy a Marci bácsit játszó Bede – Fazekas Csabával és még hosszan sorolhatnám a kitűnő művészneveket.
Minden előadáson vastapsot kap a darab, a táncos részeknél külön is, az eredeti néptáncok érezhetően elemi erővel hatnak a közönségre – színt adunk a dalműnek, a verbunkos tánccal bemutatjuk a magyar huszárok virtusát és erejét is. Úgy gondolom, ha Kodály Zoltán letekint ránk, talán elégedett is lehet azzal, amit lát – hogy az utókorban is van annyi hazaszeretet, alázat és elhivatottság, a szerves műveltségünk iránt, hogy azt megmutassa és tovább vigye a világban.
Miben különbözik a Győri Nemzeti Színházban látható Háry János daljáték koreográfiája az eddigiektől?
Éppen abban más, hogy ezúttal igyekeztünk autentikus néptánc elemeket beépíteni a koreográfiába. Ezzel megtörtük azt a szokást, hogy egy „műmagyaros” tánccal kápráztassuk el a közönséget, a néptánctól idegen elemeket mellőztük. A táncbetéteket mind valamely tájegység elemeiből építettük fel. Szakítottunk a triviális kéztartásokkal, a lefeszített spiccekkel, a művi táncstílussal, viszont belevittük a magyar néptánc őserejét, energiáját is, ami jellemezte az elődeink és főleg a huszárok kiállását. Azok az emberek, akik bejönnek az előadásra, megérdemlik, hogy eredetit lássanak. Mert a mi néptáncunk rendkívül szép, nincs szükség a művi megoldásokra, és ez érzékelhetően a közönségnek is tetszik.
Fekete Miklós, a Győri Nemzeti Színház tánckarvezetője kért fel, hogy készítsd el a táncbetétek koreográfiáját. Nagy kihívás volt ez?
Gondoltam, na végre! Itt az alkalom, hogy hozzam a tudásom, mint alkotó és úgy is, mint szólista. Dél-alföldi motívumokat használtam fel az intermezzóban, ahol van egy rövidebb páros tánc a lányokkal. A toborzóban, több tájegység elemeit építettem be, ebben jól összehangolható volt a székely verbunk, a dél-alföldi motívumokkal. Olyan lépéseket is ki kellett találnom, amelyeket a tánckarvezető kért és az ő elképzeléseihez igazodva illesztettünk be, például egy nehéz emelést, amikor Cseke Ágit, a partneremet koporsó formációban kiemelem, de amúgy minden lépést és mozdulatot a néptánc elemekből vettem.
Nehéz volt betanítani a néptáncos részeket a kollégáknak?
Sok más műfajhoz hasonlóan, a néptáncot sem lehet egy pillanat alatt elsajátítani. Sok a tájegységenként is eltérő stílus és különböző kombinációkat kell megtanulnia a táncosnak, de lehetőleg minél többet. Mivel a motívumok tájegységenként változnak, a fent-lent hangsúly is eltérő lehet, van vagy százféle bokázó, számos csárdásfajta, forgások, csapások, ezeket mind ismerni és tudni kell ahhoz, hogy egy adott zeneműbe melyik stílust lehet jól illeszteni. A tánckarban vannak kollégák, akik eddig soha nem néptáncoltak, de hamar át kellett venniük az elemeket. Jól össze kellett hangolódnunk, mire a koreográfiát színpadra vittük. – Úgy szép, ha egyszerre ugrunk, csapásolunk és fordulunk, a verbunkban a kardot egyszerre rántjuk ki a hüvelyéből, és tartjuk az Ég felé – ha senki nem ront, nagyszerű a látvány. Állandó gyakorlásra van szükség, folyamatosan csiszolunk a táncosok technikáján. A csapat összetartó, a hangulat jó, láthatóan mindenki szereti ezt a koreográfiát.
Nyolc fiú, nyolc lány alkotja a tánckar összességét, közülük egy lánynak van, ha jól tudom néptáncos múltja.
Igen, ő Cseke Ágnes, aki segít a többi lánynak. A fiúk közül több, úgy öt fiú foglalkozott korábban a néptánccal és hárman vagyunk erősek ebben a műfajban. Nem nehéz a néptáncot megtanulni, hiszen éppen a letisztultság az, ami széppé és könnyen táncolhatóvá teszi – akinek jó a ritmus érzéke, annak ez gyerekjátéknak tűnik. Én mindenkinek javasolnám, ha nem is profi módon, de kerítsen alkalmat a néptánc tanulásra, mert érezni benne a gyógyító erőt és hihetetlenül jó energiák működnek például egy mezőségi táncban. Persze akinek idegen ez a mozgásfajta, annak először nem mennek könnyedén a lépések. Nekünk is számtalanszor át kell venni a koreográfiát ahhoz, hogy úgy tűnjön a nézők számára, mintha a tánckar összes tagja mindig is néptáncolt volna.
Gyermekkorodban nem táncosnak készültél. Most, úgymond joker-táncosként tartanak számon a szakmán belül. Hogyan indultál el a pályádon?
Úgymond hiperaktív gyerek voltam. Anyám szemében csak nagy mozgás igényű, míg mások szerint égetni való kölyök. E miatt sok iskolaváltás történt, pszichológusok vizsgálgattak, mert nem voltam képes végigülni a tanórákat és keveset is aludtam. Anyám azonban ahelyett, hogy a javasolt „lassító” gyógyszerekkel tömött volna, különböző sporttevékenységekkel kötötte le a szabad energiáimat. Jártunk kung-fu-ra, a nővéremmel műugrásra és kaszkadőr tanfolyamra, fociztam az iskola csapatában (ahol egyébként gólkirály voltam), bringáztam, futottam, úsztam, snowboardoztam, egy ideig az Artistaképzőbe is jártam és emellett sok mást is csináltam, nagyon szerettem sportolni. Még ma is ígyhát, a Színész Olimpián minden nyáron indulunk néhányan a színházi társulatból és rendre visszük a prímet.
Időközben, mivel a nővérem, (Szabó Tünde Niké) kicsi korától a Balett Intézet előkészítőjébe járt, de végül sajnos nem vették fel, így a Medgyessy Ferenc Általános Iskola néptánc tagozatán kezdte el az általános iskolát. A Kincső Néptáncegyüttes apró csoportjában táncolt, harmadiktól már én is csatlakoztam az együtteshez. Előnyösebb lett volna a pályám során, ha korábban kezdek táncolni, mert ez egy olyan összetett mozgásforma, amit a profi szint eléréséhez egész kicsi kortól érdemes elkezdeni. Mi, a nővéremmel a Kincsőben nőttünk fel, közben a turnék során bejártuk fél Európát, rengeteg felejthetetlen élménnyel gazdagodtunk. Meghatározó volt ez a korszak, mert aztán a színpadi jelenlét később sem okozott gondot számomra.
Néptáncversenyekre, antológiákra jártunk, díjakat nyertünk, meg tanultunk kezelni kudarcot, sikert, közben testben, lélekben is edződtünk. Feledhetetlen élmény volt a nyári néptánc tábor is Sóstón. A Kincső együttes a békásmegyeri panelrengetegben egy üdítő közeg volt úgy a szülőknek, mint nekünk, gyerekeknek. Jártunk Lengyelországban is, a Lazurky együttes meghívására, ott megismerhettük egymás táncait és kultúráját. Gyermekként érdekes volt átélni, hogyan tudunk szót érteni határokon átívelő nyelven a néptánc segítségével. Mi még akkor kezdtük a néptáncot, amikor a nagy átlag a Dragon ball és a Pokemon – rajzfilmeken és játékokon nevelkedett. Akik csak ezt kapták gyermekkorban, talán nem is tudják, hogy mi mindent veszítettek azzal, hogy távol tartották őket a magyar kultúrától.
A néptánctudásomat megalapozta a Kincső, sokat köszönhetek Turcsánné Horváth Anikónak az együttes alapítójának és Ónodi Bélának, az akkori művészeti vezetőnek, mert rendkívül sokat segítettek a fejlődésedben. A fél profi együttesben a Kárpát-medence szinte összes tájegységének táncát megtanultátok. A néptánc közösségépítő ereje pedig ma már mindenki számára közismert a Táncház mozgalomnak és a Röpülj Pávának köszönhetően.
Kész csoda, hogy Óbuda-Békásmegyer lakótelepi környezetében, egy hagyományos népi kultúrától távoli helyen kialakult a belső igény és egy ilyen néptáncos közösség szerveződhetett. Öt korcsoportban (Babszem Kincső, Apró Kincső, Kis Kincső, Ifjú Kincső, Kincső) működik az együttes és tagjai máig elhivatott küldetéstudattal sajátítják el és adják át a magyar népi kultúrát, ezen belül a tánchagyományokat. A néptánc ismeretet hiteles formában kaptuk meg itt. A hagyományos értékrend mindennapi életbe történő szerves beépítésével, a néptánc közösséghez tartozás élményével gazdagodtunk és a személyiségünk kialakulására is nagy hatást gyakorolt ez a közeg.
Mi talán sokkal edzettebbek vagyunk és közelebb állunk a természethez ezen belül a valósághoz, mint azok a korunkbeliek, akik a virtuális térhez kötötten, vagy a televízió képernyői előtt nőttek föl. Decemberben ünnepeltük az együttes fennállásának harmincadik évfordulóját, ennek alkalmából egy nagyszabású, két órás gálaestet adtunk elő a Hagyományok Házában. Az összes generációval együtt meghívást kaptunk mi, a régi Kincsősök is – én és a nővérem az Imregi – táncban kaptunk egy, egy páros szólót, ez egy rendkívül szórakoztató előadás, mert jó hangulatot teremtünk a színpadon, sokat is éneklünk ebben a számban. Egyszerre két lánnyal járom a táncot de úgy megforgatom őket, hogy tányérosra pörögnek a szoknyák, ez a nézőtérről is nagyon szép látvány.
Mesélj a későbbi tanulási folyamatról, az iskoláidról!
A középiskolát színpadi tánc szakon végeztem el a Talentumban – 2009 – 2010 – ben, az év táncosaként Guba László-díjat is kaptam, aminek nagyon örültem, mert a sok munka meghozta az elvárt eredményt. Számos táncműfajban fejlődhettem, a klasszikus balettől kezdve, ami minden színpadi táncműfaj csiszolásához elengedhetetlen, de a modern táncon át a néptánc stilisztikán keresztül a stepp-táncig számos komplex műfajt elsajátíthattam, így váltam sokoldalúvá. Külön szakmai elismerést kaptam a klasszikus balett szakágban és emelés tárgyban nyújtott eredményeimért. Voltak nagyon jó és kevésbé jó mesterek, akiktől sokat tanultam.
Nagyon jó példa számomra Balogh András, aki balettmesterem volt öt éven keresztül. Bámulatos elhivatottsággal tanított bennünket, felkészített a versenyekre – és mellette Szoboszlay Csilla is, a modern balett mesterünk, aki rendkívül sokat segített a szakmai előrehaladásban. Sokszor a saját béréből fizette ki a balett versenyek nevezési díját, nélküle aligha kaptam volna lehetőséget a megmérettetésre. Általa jutottunk el néhányan az iskola falain túli nagyobb országos versenyekre is, sikerült számos díjat begyűjtenem.
Egy Nemzetközi Táncfesztiválon aranyminősítést kaptál, számos versenyt is megnyertél, mégis azt mondod, hogy van még hova fejlődni – milyen eredményeid voltak ezen kívül?
Mindig van fejlődési lehetőség, a versenyek is épp arra, jók, hogy erőt gyűjtsünk és összevessük a tudásunkat a többi táncossal. Örültem, hogy az elsők közt vehettem részt 2009-ben alapított Vadady Ágnes emlékére kiírt szólótáncversenyen és az első helyezésnek, amit a „Gettómilliomos” moderntánccal (koreográfus: Szoboszlay Csilla) és egy Kalotaszegi legényes szólóval nyertem el. Az első díjjal járó pénzjutalmat pedig nem buliztam el, hanem inkább tánckurzusokra, továbbképzésekre költöttem, mert szinte minden energiámat a tánchivatás megalapozásába akartam befektetni.
Még 2010-ben a Pécsi Klasszikus Balett és Moderntánc Versenyen külön díjat kaptam klasszikus balett kategóriában, a Párizs lángjai (Vaszilij Vajnonnen mű) férfi variációval – megjegyzem a klasszikus műfajban a nagy kedvencem és példaképem Mikhail Baryshnikov, aki kivételes virtuozitással táncolta ezt a szólót, az ő balett technikáját igyekeztem lekövetni. – A magyar balett művészek közül Solymosi Zoltán is nagy példaképem, a tánckurzusain ő is bíztatott és támogatott, hogy tökéletesíthessem a balett-tudásom. Ez a korszak volt az, amikor a klasszikus balett pálya érdekelt, de ma már tudom, hogy nagyobb szabadságom van a színpadi táncszámos műfajában, mert nincsenek olyan kötöttségek, amint a klasszikus balettben, így ki tudok teljesedni, főként a néptáncban.
A tanulmányok elvégzése után, az Experidance együttesben kezdtem táncolni, de egy sérülés miatt sajnos meg kellett válnom az együttestől. A Talentumban tanító Barna Istvánnak köszönhetem, hogy bevezetett a „hakni világába”, ami nagy segítség volt a sérülés után is. Neki köszönhetem, hogy felléphettem a Vazul vére rockoperában is, melyben Imre herceg szellemét alakítottam, az István Király szerepét alakító Vikidál Gyula mellett. Nem sokan szeretik és lenézik a haknizást, pedig ezt is lehet minőségi módon művelni, sőt kell is, hiszen egy unott, vagy felkészületlen előadó a magyarság megítélésének árthat. Bárhol állunk a közönség elé, a magyar kultúrát képviseljük, ezt nem szabad elfelejteni. Egy németországi turnén például, minden nap fellépésünk volt, a műsorban mexikói táncosokkal léptünk fel, ott ismerkedtem meg Itzel Salvatierra Garcia tornász lánnyal vele, egy akrobatikus elemekkel színesített koreográfiát készítettünk el, amit minden este nagy siker övezett.
Beszélj nekünk a terveidről is, ha tehetnéd mennél – e külföldre, mint sok korod béli legény?
Talán ha üldöznének, sem mennék itthonról sehová – a kedvesem Cseke Ági, az erdélyi Baróton született, most Olasztelken élnek a szülei. Ha mégis menni kellene innen, csak Erdélyig mennénk, akár családot is alapítani. Kovászna megyében, Sepsiszentgyörgyön, a párom nővérének, Tüzes Csillának van egy magán tánciskolája, meghívására, nyáron a növendékeinek tanítunk a klasszikus balett mellett többek között néptánc ritmusgyakorlatokat. Ezt érdemes volna a kis-magyarországi általános iskolákban is kötelezővé tenni, ugyanis, ezzel kitűnően fejleszthető mindkét agyfélteke, ráadásul jó testmozgás a gyerekeknek, amit nagyon szeretnek is.
Mint a legtöbb esetben, az európai bérekhez viszonyítva, mi táncosok sem vagyunk itthon túlfizetve. Sok fellépésem volt külföldön, ahol lényegesen jobban fizettek, de nem hagyom itt a hazám, ide köt minden és szeretek itthon élni, még ha nehezebb is mint másutt. Ma külön küldetéstudat kell ahhoz is, hogy az ember maradjon és az anyagi haszonnál – egy magasabb, a hazánk iránti szeretet, céltudatosság és felelősségtudat is kell vezérelje. Itthon vagyok, bárhol a világban csak vendég, vagy gyütt-ment volnék. – Szeretnék még több lehetőséget, az alkotói munkában – lelkesedéssel várom az újabb kihívásokat, felkéréseket, szívesen készítenék koreográfiát nemzeti ihletésű modern, vagy klasszikus zeneművekhez, színpadi darabokhoz, akár nemzeti rockzenéhez is.
Ha már nem szeretnék a színpadon állni, szívesen tanítanék. – Mindent csak jól érdemes csinálni, ezért tervem, hogy továbbtanulok. Koreográfusként és/vagy táncpedagógusként képzelem el a jövőm. A közeljövőben indulok a következő Aranysarkantyúért is, az egy óriási megmérettetés minden néptáncosnak, hiszen egyre több a jó táncos, mindegyiket túl kell szárnyalni.
Verseny, egyéni érdemek, közösség, rivalizálás. Mi jut minderről eszedbe?
Igen, fontosak az egyéni eredmények, ugyanakkor lényeges, hogy a megszerzett tudást a közösség együttes fejlődését is szolgálja – ez fontos volna az ország ügyeiben, úgymint a kisebb csoportok szintjén. Például, a mi tánckarunkban is túl sok a rivalizálás a kollégák között, márpedig nekünk együttes erővel és összevont tudással kell jó minőséget adni a közönségnek. Ha nincs egyetértés köztünk csak könyöklés, felfelé mosolygás lefelé alázás, annak csak bomlasztás a végeredménye és ahol nincs meg az összhang, azt a közönség is látja.
Lehet persze propagandával sikert hazudni, de ha a lélek érintetlen marad, a végeredmény nem lesz ugyanaz, mert a közösségi szintű emelkedés nem valósul meg. Márpedig mi más célja lehetne a művészetnek?
(Beszélgetett: Mészáros Anna)
A nagyabonyi szuperhős
A Györi Televízió híradója alapján:
Kodály Zoltán Háry Jánosát egy valós találkozás ihlette és Garay János reformkori költő Az obsitos című elbeszélő költeményéből indult ki. Garay Háry János alakjának megteremtésével halhatatlan népi hőst adott a magyar nemzetnek. Kodály a mintának megfelelően a kora XIX. század szellemében értelmezte át a népszínművet. A zeneszerző saját bevallása szerint a legendát akarta daljátékában ábrázolni, mert az igazabb, mint a történelem.
„Ő maga, az életre kelt magyar meseteremtő fantázia. Nem hazudik, mesét teremt, költő.” – Így jellemezte Kodály Zoltán, Háry Jánost a nagyabonyi huszárt, akit ezúttal a Győri Nemzeti Színház színpadán Fejszés Attila alakít.
– A színművész Téglásról származik, ami nagyban segíti az ízig vérig magyar hős megformálásában. Nem elhanyagolható, hogy Fejszés Attila, látványban is egy igazi tekintélyt sugárzó magyar huszár kisugárzását adja.
– A szerep pedig egy gyermekkori álom beteljesülése. Ez a mese, 2016 – ban is pont arról szól, mint 1926-ban az ősbemutatón, vagy mint gyermekkoromban. Ez a darab számomra nem csak a nagyot mondó obsitosról szól, hanem minden kisfiú álmáról, hogy majd legyőzi a gonoszt, mint Háry János Napóleont – hála Istennek, én a gonosz legyőzőjét megtestesíthettem a győri színházban. – Nyilatkozik a kitűnő színész.
Kodály Zoltán, Garay János, Az obsitos című elbeszélő költeményéből indult ki a mesés dalmű megalkotásakor. A daljáték szövegkönyvét, Paulini Béla és Harsányi Zsolt öntötte végső formába. Egykor és ma, ama történelmi korszakok és a világ történései, hogyan alakítják Kodály daljátékába, melynek ősbemutatója, 1926-ban volt, Kerényi Mihály aki ezúttal a Győri színház színpadára vitte a darabot, az alkotó nem gondolta bele az aktuális politikát. (Noha, Magyarország a Trianoni diktátum után egy felfokozott hangulatban, áhítattal figyelte a magyar történelmi igazság ihlette műveket. szerk.)
Az úgyszólván, ötszáz éves magyar siránkozást ismerve Kodály Zoltán a maga idejében, a falun együtt élt és azonosult azzal a parasztsággal, amelynek dalait összegyűjtötte. Amikor ő megalkotta a Háry Jánost, tulajdonképpen a mérhetetlen szegénység és szánalom uralkodott. – Fogalmazott a rendező.
Szerintünk inkább a magyar virtus és a hősök iránti igény, az ami életre keltette Háry Jánost. (a szerk.)
A produkció, generációkat hoz össze a színpadon. Bede –Fazekas Csaba és Bende Ildikó is szerepeltek a harminc évvel ez előtti győri előadásban. Ezúttal a rendező átírta a szereposztást, így a 2016-os daljátékban, Marci bácsi szerepét, ideiglenesen Németh Gábor, a Magyar Állami Operaház magánénekese veszi át, amíg Bede – Fazekas Csaba a műtétét követően teljesen felépül. A beugrás is sikerült, hiszen Németh Gábor, jól ismeri a kocsis szerepét. –„Nagy megtiszteltetés, hogy engem kértek föl a szerepre és nagyszerű kollégákkal játszhatok együtt a Háry Jánosban. – Nyilatkozta a Győri Televíziónak a művész.
Kodály Zoltán, Háry János daljátékának előadásában közreműködik a Győri Nemzeti Színház zenekara, énekkara, Medveczky Ádám és Silló István kiváló karmesterek vezényletével.
A népdal és a népzene, minthogy elképzelhetetlen néptánc nélkül, az elvárásokat száz százalékban hozza a Győri Nemzeti Színház tánckara, Fekete Miklós vezetésével, a koreográfiát, Szabó Gergő táncművész készítette el. A dalművet, a Győri Nemzeti Színház társulata legközelebb, 2016. április 6- án adja elő az Erkel Színház színpadán.
A Háry János dalmű történelmi háttere
A Horthy-rendszer első évtizedében, a Trianoni diktátumot követő években megfigyelhető volt egyfajta nemzeti fellángolás a népszínmű műfaja iránt. A régi Népszínház még a XIX. században zárta be kapuit, de az intézmény megnyitásának 50. évfordulóján (1922-23 fordulója) megkísérelték újjáéleszteni a műfajt: a Városi Színházban népszínmű előadásokat tartottak és a közvélemény, valamint a sajtó szorgalmazta egy olyan társulat megalakulását, amely kizárólag e régi magyar műfaj felélesztésére specializálódott volna. Szabados Béla Bolond Istókja az 1923-as Petőfi centenáriumra készült alkalmi darab, de a régi időket felelevenítő népiességével váratlanul nagy sikert aratott.
Kodály első dalműve megalkotásakor a nosztalgikus korszellemből indult ki, de egyfajta ellen-népszínművet szeretett volna megvalósítani. Az eredeti népszínművekben ugyanis a magyar népdal alig kapott szerepet; ami miatt népiesnek tartották, az a népies műdal stilisztikai sajátosságainak az alkalmazása volt a zenés részekben. Kodály darabja irodalmi előzményéül sem egy népszínművet választott, hanem visszanyúlt a reformkor néphagyományaihoz, amely még a népszínművek „mű népiesedése” előtt képviselte a magyar nép hangját. Ugyanezt tette Kacsóh Pongrác a János vitézben is.Az opera librettóját Paulini Béla és Harsányi Zsolt öntötte végső formába.
Munkájukban elmélyítették a nagyotmondó, örökké optimista és lehetetlent nem ismerő paraszt lélekrajzát. Nem a füllentésen van a hangsúly, hanem a nép fiainak vágyain, vágyódásán, kifogyhatatlan mesélő kedvének a valóságnál igazabb megszólaltatásán. Az eredeti mű lényegében egyetlen szereplőre, Háryra támaszkodott. Paulini és Harsányi viszont egy csapat további szereplővel bővíti ki a történetet: Örzsével, Háry jegyesével, aki a darab másik főszereplője lesz, Marci bácsival, a kocsissal, aki mint komikus figura jelenik meg, Ebelasztin lovaggal, aki a cselszövő lesz, és a Garaynál két sorban megjelenő Mária-Lujza is jelentős szereplővé lép elő. – Az elkészült daljátékot először Hevesi Sándor, a Nemzeti Színház akkori igazgatója fogadta el előadásra, de hamarosan többen szerencsésebbnek látták a darabot az operaházban bemutatni.
Kodály Zoltán
Az 1882 – ben született Kodály Zoltán zenei pályafutása akkor kezdődött, mikor Ő és csoport társa Bartók Béla szakítottak a korszak sémájával, és elkezdték járni a vidéket, hogy a magyar népzenei hagyományt feltárják. – A Konzervatóriumban elkezdték az őshonos magyar népzenei anyag feldolgozásának eredményeként, 20 népdalt adtak ki.
A népzenegyűjtést a magyar falvakban Kodály és Bartók 1905-ben, ill. 1906-ban kezdte el. Külön-külön, összehangolt terv szerint keresték fel az akkori Magyarország legjobb hagyományőrző területeit: a Felvidéket, a Dél-Dunántúlt, Székelyföldet. Kodály emellett főleg könyvtári munkát végzett: a népzene zenetörténeti hátterét kutatta. Bartók viszont hamarosan nemzetközi irányba terjesztette ki a gyűjtést: 1906-tól szlovák, 1909-től pedig román népzenét is gyűjtött. (Később, 1913-ban algériai arabok, 1937-ben pedig anatóliai törökök közt végzett gyűjtést.) 1913-ban – ekkorra kettejük és mások (főleg Vikár Béla) gyűjtéséből a gyűjtemény mintegy 6000 népdal volt – készítettek először tervezetet egyetemes magyar népdalgyűjtemény kiadására. A Kodály által fogalmazott tervezetszöveg szerint a dallamokat az akkor lehetséges legmodernebb zenei rendszerben – közös végzőhangra transzponálva és szótárszerűen elrendezve – adták volna ki. A tervezet címzettje, a népdalok kiadásában illetékes Kisfaludy Társaság azonban válaszra sem méltatta Kodályék tervét. A magyar népdalok összkiadásának elindítása végül is a két világháború utánra maradt.
Bartók és Kodály a magyar népzene kutatásában a gyűjtő szakaszt az I. világháború végével lényegében le is zárta. Kettejük egyetlen közös, könyvterjedelmű kiadványaként 1923-ban látott napvilágot az Erdélyi Magyarság. Népdalok című, székely népdalokat tartalmazó gyűjtemény. A magyar népdalkutatás első világra szóló eredménye Bartók A magyar népdal című könyve 1921-ben készült el, de csak 1924-ben jelent meg. A könyvben több mint 300 dallammal illusztrált, részletes bemutatását találjuk a magyar népdalok „régi” és „új” stílusának, valamint az egységes stílusjegyekkel nem rendelkező vegyes dallamoknak – a bartóki A-, B- és C-osztálynak. Bartók nem foglalkozott a strofikus dalok közé nem illő szokásdalokkal – gyermekdalokkal, regösénekkel –, valamint a siratóval. 1934-ben – miután a szomszéd népek hagyományos zenéjét is alaposan megismerte, emellett a román és szlovák népdalok rendszerezésében is otthonossá vált – a Kárpát-medencében élő népek zenéjének összefoglalásául megírta Népzenénk és a szomszéd népek népzenéje című tanulmányát, amelyben ugyancsak figyelmen kívül hagyta a szokások zenéjét, valamint a nép táncaihoz játszott hangszeres zenét. Ezeket hiányokat volt hivatott pótolni Kodály Zoltán 1937-ben elkészült, 1952 óta Vargyas Lajos által összeállított példatárral kiegészített, sokadik kiadásában azóta is kézikönyvként használt összefoglaló munkája, A magyar népzene.
Bartók és Kodály világosan látta, hogy a magyar népzenét a magyarországi nemzetiségek, a szomszédos és a magyarsággal valaha is kapcsolatban állt népek zenéjének, népköltészetének ismerete nélkül nem lehet kellő mélységében feltárni. Kodály az I. világháború előtti korszakra vonatkoztatva írta: „A zenei folklór háború előtti nagy fellendülése háromféle hajtóerő műve: az egyik a nemzeti zenestílus keresése, a másik az autentikus zene iránti érdeklődés, harmadik az összehasonlító zenetudomány kifejlődése”. Ehhez a nagy vállalkozáshoz a fiatalabb Lajtha László (1892–1963) is csatlakozott. A zenefolklór hatalmas, világhírnévre jogosító eredményeket ért el, amelyek főként a 20. század második negyedében jelentkeztek, és ebből sok fény hárult az intézményi hátteret szolgáltató Néprajzi Múzeumra is.
(Mészáros Anna-Szent Korona Rádió)