A dél-alföldi HVIM tagjai március 15. alkalmából látogattak a Délvidékre. Ott tartózkodásukról kétrészes, képes beszámoló született. Az első rész a hivatkozásra kattintva érhető el.
Március 15-én reggel némi készülődést követően átballagtunk a Tito marsall utca túloldalán, a szállásunktól alig 100 méterre található református templomhoz, melyben az avató ünnepség egy rendhagyó Istentisztelettel vette kezdetét, ahol a helyi lelkész vezénylete mellett imák és zsoltárok koszorújában megismerhettük Magyarittabé és benne élő magyar elődök történetét a kezdetektől napjainkig, különös hangsúllyal az 1848-49-es eseményekre.
Majd Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház Dunamelléki Református Egyházkerületének püspöke szólt az egybegyűltekhez a szószékről. Szavai az Istentől dacosan eltávolodó, de mégis Istent kereső, önmagában a kétség magvait elvető, és hitetlenségében elgyengülő magyar emberhez szóltak. E hit nem csupán az Istenbe vetett hitet, hanem a Trianonban széttépet nemzetrészek megmaradásának, túlélésének hitét is jelenti. És bizony fontos üzenet ez, mert kárpát-medencei sorsunk kovácsai elsősorban mi magunk vagyunk.
“Keressétek az Urat, amíg megtalálható! Hívjátok segítségül, amíg közel van! Hagyja el útját a bűnös, és gondolatait az álnok ember! Térjen az Úrhoz, mert irgalmaz neki, Istenünkhöz, mert kész megbocsátani. Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utatok nem az én utaim – így szól az Úr. Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én utaim a ti utaitoknál, és az én gondolataim a ti gondolataitoknál. ”
(Ézsaiás 55,6-9)
A templomban még hallhattuk Hevesi Tibor helybéli operaénekest, majd a templom előtt megkezdődött az ünnepélyesen leleplezett szobor avatása, és a mintegy 40 különféle szervezet és önkormányzat koszorúinak elhelyezése, melyek a legkülönbözőbb helyekről érkeztek Délvidéken innen és túl.
A ceremónián többek között olyan vendégek tették tiszteletüket, mint Németh Zsolt a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke, vagy Pirityiné Szabó Judit a Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezetője, de jelen volt hazánk belgrádi nagykövete, és számtalan egyházi és közjogi méltóság, valamint civil szervezet képviselője is.
A beszédekkel gazdagon tarkított koszorúzást követően a helyi kultúrközpontban egy helyi iskolásokból verbuvált társulat előadásában, és az egész ünnepség egyik főszervezőjének, helyi tagunknak a rendezésében tekinthettünk meg egy színpadra szabott ismeretterjesztést, mely a 112 éve állított eredeti szobor történetét tárta elénk egészen annak tavalyi eltűnéséig. Az előadást követően pedig mindenki elfogyaszthatott a központ étkezdéjében egy igazán kiváló pörköltet. Így jóllakott testtel, és ami fontos, jóllakott lélekkel indulhattunk el otthonról haza.
És bizony ennek a ”hazaútnak” is megvolt a maga különös konklúziója: Két napot töltöttünk egy apró kis magyar szigeten a mai Szerbia északi végein, mely nem is oly régen még hazánk déli végeit jelentette. Egy olyan közegben, ahol bizony mindenki számára nehéz az élet, és azok számára, akik közben magyarnak is megkívánnak maradni, mindez hatványozott kihívásokat jelent. Mindezek ellenére mosolygó arcok, keblére ölelő vendégszeretet és magyarul zsibongó gyerekek hada fogadott, melynek középpontjában egy az anyaország felé tekintő Kossuth-szobor áll. Itthon pedig a nagy magyar valóság csapott minket arcon, melyben a “kockásinges” Pukli István arra buzdít minden magyar diákot, hogy azonnali hatállyal hagyják el az országot, Saul fiai pedig egy Kossuth-díjjal a hónuk alatt tüntetnek a kormány ellen. Érdekes és elgondolkodtató kontrasztok…
A hivatkozásra kattintva kísérheti figyelemmel a dél-alföldi HVIM tevékenységét.
(Szegedi HVIM – Mi Magunk – SZKR)