Az Észak-Atlanti katonai Szövetség hajói hétfőtől megkezdik tevékenységüket a görög és török part menti vizeken.
Az észak-atlanti szövetség első embere erről az Ahmet Davutoglu török kormányfővel közösen tartott sajtótájékoztatóján elmondta:
“Fokozzuk együttműködésünket az Európai Unió határvédelmi ügynökségével, a Frontexszel, és növeljük a küldetésben részt vevő hajók számát.”
– mondta Jens Stoltenberg a görög és török partok közelében az embercsempész-hálózatok ellen indított tengeri műveletről.
A NATO-főtitkár üdvözölte, hogy Franciaország és Nagy-Britannia úgy döntött, hadihajókat bocsát a misszió rendelkezésére, a jelenleg három hajóból álló kötelék támogatására. A Németország vezette tengeri műveletben eddig kanadai, török és görög hajók vettek részt. Jens Stoltenberg emellett arról is beszámolt, hogy a szíriai válságra való tekintettel a NATO fokozni fogja hírszerzési és megfigyelési tevékenységet a török-szíriai határ mentén.
A NATO-hajók feladata az, hogy jelentsék a görög és török hatóságoknak, ha csempészcsónakokat észlelnek, amelyeket aztán a helyi rendőrség vagy a parti őrség állíthat meg. A NATO számos alkalommal kiemelte: a küldetés célja nem a menekülthajók feltartóztatása vagy visszafordítása, hanem az embercsempészek elleni fellépés.
(MTI-Idegen áradat-SZKR)