szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

A hősök előtt tisztelegtek a vármegyések, minden fronton

2016-ban is jelen voltunk szinte minden emlékrendezvényen, mellyel a Kitörés hősei előtt tisztelgett a hazafias tábor.

Pest megyei tagjaink ott voltak a világhírűvé vált székesfehérvári megemlékezésen, és kisbéri előadáson, másnap pedig abban a megtiszteltetésben volt részünk, hogy Fejér megyei bajtársainkkal közösen kísérhettünk fel egy SS veteránt a Budai Várba. Egy fővel képviseltettük magunkat veszprémi bajtársaink megemlékezésén is. Február 11-én a Budai Várban gyertyák fényénél emlékeztünk meg a 71 évvel ezelőtti eseményekről, Alkay Zsolt előadásán pedig betekintést nyerhettünk az események történelmi hátterébe.

Az elmúlt napok is eseménydúsak voltak, hiszen február 12-én egy rövid, zártkörű túrán vettünk részt, melyet a Hammerskins Hungary és a Skins4Skins Hungary szervezett elsősorban a hazánkba látogató külföldi bajtársaknak. A túra során több katonasír érintésével tisztelegtünk az elesett katonák emléke előtt.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

SAMSUNG CAMERA PICTURES

SAMSUNG CAMERA PICTURES

A beszámoló második felét a hivatkozásra kattintva érheti el.

(Fővárosi HVIM nyomán Mi Magunk – SZKR)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55