Ki a “náci”? Még a cigányok is koszorúznak a Kitörés hőseinek

A második világháborúban, a Budapest körül és a Budapestért folyó harcokban nagyon sok magyar és német katona esett el. Ők az igazi Európát, a hazát védték a nők százezreit megerőszakoló, a pusztulást elhozó bolsevizmussal szemben. Aki nem tekinti a saját országáért harcolókat hősöknek, hanem az idegen megszálló szovjeteket tekinti felszabadítónak, az egyszerűen hazaáruló. Tudják ezt szerencsére nemcsak hazafias oldalon, hanem már egyes “roma önkormányzatok” is, és ők is koszorúztak a Becsület Napján.

A mányi kitörés emlékműnél is járt Klaus Grotjahn vármegyés-betyársereges kíséretével, aki a székesfehérvári Kitörés megemlékezés díszvendége volt, SS-veterán katona, és aki miatt a balliberális, hazaáruló média tömeghisztériát generált.

Manyi_roma_onkormanyzat2

A megemlékezők észrevették, hogy a koszorúk között nemcsak a Honvédelmi Minisztériumé, hanem a helyi roma nemzetiségi önkormányzaté is ott van. Értjük? Ha hazafiak koszorúznak és emlékeznek meg, akkor ők “nácik” és “nyilasok”, de a cigányoknak még ezt is szabad!? Természetesen örülünk, hogy a társadalom egyre szélesebb rétege gondolja úgy, hogy a Hősökre emlékezni és emlékeztetni kötelességünk! Dicsőség a Hősöknek!

Manyi_roma_onkormanyzat (clicks: 4)

(Szent Korona Rádió)