szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Forró lesz a tavasz, készüljünk!

A HVIM budapesti tagszervezetének vezetője, Lipták Tamás foglalta össze gondolatait a közelgő tavasz, és migráns hullám kapcsán.
A téli hónapokra enyhült, sőt, szinte megszűnt a Magyarországra nehezedő migrációs nyomás, de vétek lenne azt hinni, hogy megúsztuk, és ez innentől csak a németek, svédek, angolok problémája lenne. Sőt.

Röviden tekintsük is át, mi történt az elmúlt hónapokban. A szeptemberi, röszkei határzárás után illegális bevándorlók tömegével támadtak a magyar rendőrségre, akik alig tucatnyi elkövetőt voltak képesek kiemelni és felelősségre vonni. A támadók jelentős része megúszta a hatóság elleni erőszakot, talán azért, mert a rendőrség ekkor már nagy erőkkel a magyar-román focimeccsre kilátogató szurkolók vegzálásával volt elfoglalva. A novemberi, párizsi merényleteket közben, mint kiderült, többek között Budapesten szervezték meg, az elkövetők minden bizonnyal megfordultak a Keleti pályaudvaron is, aranyos, agysebésznek tanuló kisgyermeknek álcázva magukat fociztak a migráns simogató idiótákkal. Akik közben sikeresen összevesztek, mi máson, mint a pénzen, hiszen mint kiderült, kaptak belőle bőven. A nagy nyilatkozat háborúban még arra is tellett, hogy hazudozzanak egy kicsit mozgalmunkról, ezért természetesen felelnie kell az illetékesnek. Arról is jelentek meg videó felvételek, hogyan játszatták el a röszkei balhénál migránsokkal, hogy őket aztán nagyon keményen bántotta a magyar rendőrség. Szilveszterkor Európa nagyvárosaiban támadtak asszonyokra, nőkre a migráns hordák, egyértelműen összehangolt, előre megszervezett akció keretében – elkezdődött a pszichológiai hadviselés az arab bevándorlók részéről. Európa polgárai egyre inkább ébredeznek, a különböző önvédelmi mozgalmak is egyre erősebbek, a liberalizmus kártyavára pedig ha össze nem is omlik, de láthatóan megremegett. Magyarország eközben egyfajta példaképpé vált Európa szerte, hiszen a kormány valóban jól kezelte a nyári és őszi eseményeket, még ha tudjuk, ennek egy jelentős része csupán színjáték és kommunikációs marketing fogás is volt. Azonban mi sem dőlhetünk hátra, sőt… Január közepén Kiskunhalason támadtak migránsok a rendőrökre, jelezve, hogy azért Magyarország sem éppen a nyugalom és a béke szigete.

Az írás második fele a hivatkozásra kattintva érhető el.

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55