szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Migránsok támadtak a filmrendezőre

Maaike Engels holland filmrendező és kollégája a ’Dzsungel’ elnevezésű migránstáborban dokumentumfilmet akart forgatni, amikor a beilleszkedni vágyó migránsok megtámadták őket. Az incidensről készült felvételt nyilvánosságra hozták.

Késsel és paprikaspray-vel támadtak Maaike Engels filmrendezőre és kollégájára, Teun Voetenre a Calais-nál táborozó migránsok. A két holland éppen dokumentumfilmet készített a táborról, amikor három barbár rájuk rontott, és megpróbálták elvenni a kamerájukat. Engels lélekjelenlétét megőrizve rögzítette az eseményeket, miközben megpróbált segíteni társának. Az egyik “szegény menekült” éppen kést rántott (tehát akár ölni is képes lett volna), amikor a tábor többi lakója elkergette őket.

Az incidenst követően Engels azt írta a Facebook-oldalára, hogy minden közösségben vannak seggfejek, és ez alól a Dzsungel sem kivétel. A holland rendező megpróbálta megmagyarázni az eseményeket azzal, hogy “a lehetetlen életkörülmények kiváltják a tábor lakóiból, hogy bűnözőkké váljanak, mivel nincs előttük nemesebb cél”.

Egy ilyen támadás sem tudta felébreszteni őket. A holland páros a migráció problémáját akarta “komplex módon” bemutatni filmjében. Sikerült nekik ebben az egyetlen egy jelenetben is.

(kuruc.info nyomán SZKR- Idegen áradat)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55