Oregonban meghalni is készek földjükért a farmerek

Egyelőre nem oldódott fel az a patthelyzet, amely még vasárnap vette kezdetét az Egyesült Államok nyugati parti Oregon államában, s egyben az amerikai politika egy marginális, ám igen érdekes szeletét emeli hosszú idő után a reflektorfénybe és a lapok címlapjára. Mi csak annyit tennénk hozzá, hogy ez egy igazi érdekvédelemre épülő amerikai  közösség, ami szembeszáll az elnyomás rendszerével.

CXw3o71UQAAHU7_

Fegyveresek hazafiak elfoglalták egy vadvédelmi terület néhány, a szövetségi kormány ellenőrzése alá tartozó épületét, úttorlaszt állítva fel. Céljuk, hogy elérjék: a kormány ne birtokolhasson földet a területen. Hírek szerint az FBI, a Szövetségi Nyomozóiroda figyelemmel kíséri a helyzetet, de nem avatkozik közbe, hanem közlése szerint a helyi seriffel és más szervekkel együtt „békés megoldáson” dolgozik. Emberi élet nem forog veszélyben a helyszíni beszámolók szerint: az épületek a téli szünetre zárva voltak, a fegyveresek túszokat nem ejtettek. Óvintézkedésként a környékbeli iskolák nem nyitottak ki tegnap.

“Elkezdtem megérteni, mit gondol az Isten arról, ami Harney Countyban történik, ami ebben az országban történik. Tudom, hogy Istennek nem tetszik, ami Hammondékkal történik. Ha nem lépünk közbe, ez folytatódni fog másokkal is mindenfelé az országban.” – mondta Ammon Bundy amerikai farmer, mielőtt társaival együtt elfoglalt egy vadvédelmi központot Oregon államban szombaton.

A Russian Today tudósítása Oregonból – nem kell nyelvismeret, mert a képek magukért beszélnek. Itt hazafiakat láthatunk, akik földjüket védik.

A milicisták között jelen vannak a Washingtonnal való összezördüléseiről húsz éve ismert Cliven Bundy farmer egyes fiai is. Az országszerte több tízezer tagot számláló milicisták azon százezrek radikális szószólói, akik – a gazdálkodók ősi jogaira hivatkozva, vagy vallási indíttatásból – rühellik a „szövetségieket”, a kormánynak az amerikai szóhasználatban „fed”-eknek nevezett képviselőit, radikális nézeteket vallanak, és ha kell, fegyvert fognak. – Addig maradunk, ameddig csak szükséges. Régóta szó van róla, hogy vissza kell adni az embereknek a földet. Végre valaki most tesz is ezért valamit – mondta az amerikai sajtónak az egyik oregoni épületfoglaló. A mostani akció közvetlen kiváltó oka, hogy újra börtönbe kell vonulnia egy gazdálkodócsalád két férfitagjának, akiket korábban már elítéltek, mert ellentüzet gyújtottak közterületen – amelyen egyébként legeltetési joguk volt –, hogy megvédjék földjüket az erdőtűztől. Nemrég súlyosbították az ítéletüket, ez ellen pedig szimpátiatüntetést tartottak helybéliek a farmerek mellett.

6oBSpAoEIl5R1AomYs

De az oregoni fejlemények összefüggésben vannak a Bundy klán és a „fedek” régóta rendezetlen számláival is. A név rendre visszaköszön azoknak, akik követik az amerikai politikát: a Bundy klán legutóbb 2014-ben vétette észre magát, amikor Nevadában összecsapásig fajult a helyzet a hatóságokkal bizonyos legeltetési jogok kapcsán. A 68 éves, több mint félszáz unokával büszkélkedő mormon dinnyetermesztő és marhatenyésztő állatait lefoglalták, miután a szövetségi termőföldkezelő szerint 1,1 millió dollár koncessziós díjjal és bírsággal tartozott, mert olyan helyen is legeltetett, amelyet a kormány természetvédelmi területnek nyilvánított. A radikális kormányellenesség a hetednapi adventistáknál is megfigyelhető, ahogy David Koresh szakadár szektájánál is. Intellektuális vonulata a libertarianizmushoz kapcsolódik, amelynek a Republikánus Párt jobb szélén van némi helye, de szélsőséges változatai a terrorizmustól sem riadnak vissza. A republikánusok egy darabig felkarolták Bundyt is, de ejtették, amikor kijelentette, hogy a „négereknek” inkább rabszolgaság járna, semmint segély.

(Magyar Idők nyomán Betyársereg)