Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Ismét erőt mutatott a MÖM Dél-békésben

Szombaton tartotta meg évértékelő rendezvényét Magyarbánhegyesen a Telpic vendéglőben a Magyar Önvédelmi Mozgalom Dél-békési csoportja.

Az este hét órára már zsúfolásig megtelt helyiségben László Attila MÖM országos vezető és Vajda Norbert déli régiós vezető tartott évértékelő beszédet.

Ezt követően Dr. Bakucz Gabriella a Szebb Jövőért Alapítvány képviselője méltatta a mozgalom tagjainak szerepvállalását az alapítvány által a határvédelmi szervek támogatására indított kezdeményezéshez kapcsolódóan.

Őt település Magyarbánhegyes, Medgyesegyháza, Végegyháza, Tótkomlós és Pusztaföldvár MÖM aktivistái újfent demonstrálták azt a nemzeti értékek mentén szerveződő közösségi erőt, amely példaértékűnek és szinte egyedülállónak számít jelenleg Magyarországon.

László Attila a szervezet országos vezetője beszédében kihangsúlyozta, hogy meglátása szerint ilyen stabil alapokra épült és összeforrott nemzeti erőt, egy adott térségben egyedül a Magyar Önvédelmi Mozgalom tud felmutatni.
Elmondása szerint a jövő év egyik nagy kihívása az lesz a mozgalom számára, hogy az országban minél több kistérségében ki tudják építeni a hasonló erőt képviselő, önvédelmi csoportokat.

Vajda Norbert régiós vezető pedig térségében a további helyi csoportok magalakításával kívánja megerősíteni a MÖM déli régióját. Valamint Csongrád megye Dél-keleti részén is folytatni akarja az év végén Pitvaroson elkezdett és a megye határon átnyúló régiós csapatépítést.

Dél-békésben is megyünk tovább a kitaposott úton, töretlen hittel, rendületlenül!

(Rendnek kell lenni! – Szent Korona Rádió)

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.

mozaikjobboldal

Mi Magunk vlog: Leszámolás, elszámoltatás és mozaikjobboldaliság

Antifákat kérdezte volna a HVIM az utcán, miért tüntetnek. A ...

64

2026. 10. 10.

Telegram-posztjaink (2026.10.09.)

Márki-Zay Péter kihúzta a gyufát a zsidóknál; orosz hadifoglyokat használhatnak élő bombaként az ukrán erők; sátánista invokációval nyitották meg egy amerikai városi tanács ülését

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 9.

Telegram-posztjaink (2026.10.08.)

Kiadnák Magyarországnak a budapesti támadásokkal vádolt szír antifasisztát; Brüsszel 15 évig ellenőrizné az új uniós tagállamokat; Trump alatt több mint 250 ezer vízumot vontak vissza antiszemitizmusra hivatkozva

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 8.

sovinizmus Active Club Románia Radical Fight Club

A Transtelex megszakértette a román Active Club hálózatot, csak éppen a lényeget felejtette el

Október elsején az erdélyi balliberális Transtelex egy cikket írt az ...

Elszakított területeink

2026. 10. 8.

Telegram-posztjaink (2026.10.07.)

Elhunyt Pongrátz András, az 1956-os Corvin közi szabadságharcos; Pakisztán is beszállt a hútik elleni harcba; Kirill pátriárka az Orosz Ortodox Egyház egyik legmagasabb kitüntetését adta Kadirovnak

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 7.