Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
Műsorújság

Román törvény a magyar nyelv napjáról

Kihirdette Klaus Iohannis államfő szerdán a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által kezdeményezett törvényt, amely Romániában is a magyar nyelv napjává nyilvánítja november 13-át.  

Borbás László: Harc és heroizmus

Mit jelent a harc eredeti és legmagasabb értelmében? Kinek kötelessége ezt az utat járni és miben áll ennek célja? Ezekre a kérdésekre keresi a választ a tanulmány szerzője alapvető eszmei fegyverzetet nyújtva olvasói közül azoknak, akik a sötét korszakban is hajlandóak dacolni a világgal és olyan célok felé fordulni, amelyek a sokak által járt széles út helyett a keskeny ösvényre vezethetik életüket. […]

Egy hétvége az erdő mélyén – Belső képzést tartott a HVIM

A HVIM, mint ifjúsági mozgalom, ifjúságnevelést végző szervezet komolyan veszi tagjainak belső fejlesztését, a közösségépítést, a fiatalok számára való iránymutatást. A következő beszámoló a Központi Régiónak (Budapest és környéke) belső összetartásáról szól. Érdemes elolvasni, hogy tisztában legyünk azzal, hogyan is működik ma, milyen programokat szervez, egy jobboldali, hazafias, akciószervezet.

A cigányok Székelyudvarhelyen is magyarokat vertek – tiltakozó menetet szerveztek

Október végén megvertek néhány magyar fiatalt a székelyudvarhelyi Kossuth Lajos utcában. A helyiek által jól ismert cigánygaleri rendszeresen terrorizálja a város lakóit, a hatóságok persze nem tesznek semmit. Az udvarhelyi magyarok megelégelték a tétlenséget, és tiltakozó menetet szerveztek a cigányterror ellen. A figyelemfelkeltő demonstráción mindegy hétszázan vettek részt.