A bevándorlás és a terror ellen tüntettek Budapesten

A HVIM fővárosi tagszervezete is jelen volt a Jobbik demonstrációján tegnap este, melynek célja a párizsi terrortámadás áldozatairól való megemlékezés volt, de természetesen tiltakozás is a bevándorlás és a kvótarendszer ellen.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

A demonstráción, melyre Budán került sor, az Európai Bizottság budapesti képviselete előtt, néhány száz ember jelent meg. Felszólalt a Jobbik szóvivője Mirkóczky Ádám, a párt alelnöke Z. Kárpát Dániel, és a párt elnöke Vona Gábor is. Mindhárom politikus beszéde egy irányba mutatott, mely szerint Európának nemet kell mondania az illegális bevándorlók áradatára, ha nem akarja, hogy állandósuljanak a párizsihoz hasonló támadások.

“Mozgalmunk is ezen az állásponton van, ahogy azt már több alkalommal kifejtettük mind cikkek, mind demonstrációk formájában(3000 ember jelent meg a HVIM tüntetésén), sőt olyan tekintetben a tevőlegesség mezejére is léptünk, hogy nem egy alkalommal déli határainkon segítettük a hatóságok munkáját, amiben csak tudtuk (Vármegyések a déli gúnyhatárnál, Képekben az igazság a horvát határról, Embercsempészekre és liberálisokra vadásztunk).” – olvasható a budapesti vármegyések web-oldalán.

A teljes beszámoló, és további képek a hivatkozásra kattintva érhetőek el.

(Fővárosi HVIM nyomán Idegen Áradat – SZKR)