kedd, március 25, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Iaido – A villámként széthasadó nyugalom

Iaidó – mit is jelent ez valójában? Aki jártasabb a harcművészetekben, és el tudja helyezni, meg tudja állapítani, hogy a japán kardhoz köze van, az annyit tud róla, hogy “elsővágás útja”, “előrántás és vágás” kivitelezése. A bonyolult formai megkötéseken túl, vajon hányan látják benne a szellemi utat is? És a valódi harci értékét képesek vagyunk-e elsajátítani belőle?

Iaido káták tradicionális gyakorlási formája

Egyáltalán, érvényes szellemi útnak tekinthető-e a mai modern ember számára ez a “stílus”? Azaz járható-e ez az út azok számára, akik a nyugati civilizációban nőttek fel, itt élik mindennapjukat? Vagy csak formai utánzásról van-e szó, mindennemű tényleges benső átalakulás nélkül? Ezeket a kérdéseket minden út vonatkozásában fel kell tennünk, és meg kell vizsgálnunk főleg önmagunkat, hogy mennyire is vagyok alkalmas rá, mielőtt az adott útra lépnék.

Iaidó, mint első vágás útja. Ezeknek a technikáknak a gyakorlatias hasznát ma már nem tudjuk ellenőrizni. Ahogy a japán kard háttérbe szorult és lett egy kultikus tárgy (számunkra, a kard útját járóknak, ennél jóval többet jelent!), úgy egyes kard irányzatok sporttá lettek (kendo), míg mások elvontnak tűnő irányzatokká változtak. De van-e még olyan, aki a iaido-ban nemcsak a formát, hanem a tartalmat is látja? Van-e olyan, aki meri vállalni, hogy a formai tökéletességet háttérbe szorítja és inkább a technika hatásosságát részesíti előnyben? Ki az, aki valódi ellenfeleket (elképzelve) vág le az előrántással? Van-e olyan iskola, mester, aki a harc valódi természetét láttatja tanítványaival még akkor is, amikor a forma szeretetére is nevel? Ezt a dojot keressük mindannyian, a valódi harcművésznek ez az útja, ezt keresi minden technikában, minden vágásban.

Rovatunkban foglalkozni fogunk a japán kardvívással (kenjutsu), főleg a harcművészet részével, a sport részt némileg háttérbe szorítva.

(BTG. – A harc művészete – Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Tradicionális élet vagy modern rabszolgaság? – Barcsa-Turner Gábor írása (Duo Gladii)

A történelem során az emberiség folyamatosan formálta életterét, az...

Beszüntetheti a harcokat Oroszország és Ukrajna a Fekete-tengeren?

Úgy látszik, hogy sikerült egyezségre jutni a tengeri harcokat...

Elemzés: Mi okozhatta a kézigránát-balesetet?

A kormánytisztviselő kézigránát-balesetével kapcsolatosan, a nyilvános információk alapján egyetlen...

Megtámadták a zsidók a palesztin filmrendezőt, őt állították elő a rendőrök

Újabb izraeli abszurd, ami mutatja, hogy miként tartja terrorban...

Kategóriák

Fontos nyomokra bukkantak a régészek Jézus temetkezési helyénél, amik megerősítik az evangéliumban írtakat

Ősi kert nyomaira bukkantak Jézus hagyomány szerinti temetkezési helyénél,...

17 éves palesztin fiatalt éheztettek és vertek halálra egy izraeli börtönben

Ő az első fiatalkorú, aki izraeli börtönben halt meg....

Teresztenye: a borsodi falu, ahol kiszűrik a cigányokat

Mi az erősebb jog? A költözéshez való jog, vagy...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55