Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Közlemény: Rendpártiak vagyunk, nem anarchisták

Örömmel tapasztaljuk, hogy a szeptember 15-én bevezetett határzár (ha ideiglenesen is ugyan), de megállította a hazánkat, és Európát sújtó migrációs áradatot.

A múltban is számos alkalommal fordult elő, hogy terveinken változtatnunk kell, hiszen a körülményeket sajnos nem mi alakítjuk, de figyelembe kell vennünk azokat. Az új helyzet pedig azt követeli meg, hogy ne szombaton tartsuk meg a felvonulást.
elmarad

Amikor a rendezvényt meghirdettük, olyan áldatlan állapotok uralkodtak országszerte, melyek indokolttá tették, hogy a hazafias körök egy komoly erődemonstrációt tartsanak, mely mind a rossz szándékkal érkező bevándorlóknak, mind a felforgató liberális köröknek, de a hatóságok számára is azt üzeni, hogy él még a magyar virtus, nem fogjuk tétlenül nézni az öreg kontinens megszállását. Amikor pedig azt hirdettük meg, hogy nem fogjuk bejelenteni a demonstrációt, akkor már kifejezetten poszt-apokaliptikus jelenetek játszódtak le Magyarországon.

Most viszont ismételten új helyzettel állunk szemben. A határzár bevezetése egyelőre megállította az áradatot, és mind a déli végeken, mind a Fővárosban nyugalom honol. Ezt a nyugalmat, pedig azok a rendfenntartó erők teremtették meg, akiknek a határ menti jelenléte nélkül védtelenné válna a kerítés, és ismét megindulna a tömeg nyugati irányba, ez pedig jelen körülmények közt nem lehet épeszű ember érdeke. Továbbá jelen pillanatban a Keleti-pályaudvar, mely kiindulópontja lett volna a felvonulásnak visszaöltötte régi alakját. Egyetlen migráns sem tartózkodik a tranzit zónában.
12029162_1021787131188420_486487499_n
Budapest többi közterületén is helyreállt a rend.  Ha nem vennénk figyelembe ezen megváltozott körülményeket, azzal csak rontanánk, az egyelőre nyugodt helyzeten, mi márpedig a rendet képviseljük, nem az anarchiát.

Azonban azt is meg kell jegyezzük, hogy a probléma távolról sincs megoldva, annak ellenére, hogy a kormány megpróbál ilyen hangulatot kelteni. A határ mentén folyamatosan gyűlik a tömeg, a vidéki városokban létesített táborok egyelőre nem kerültek felszámolásra, és csak idő kérdése, hogy nyugatról visszaküldjék hazánkba az oda érkezett migránsokat. Tehát a tüntetést nem lefújjuk, hanem ideiglenesen elhalasztjuk, akcióinkat pedig megszakítás nélkül folytatjuk, elsősorban a külföldről pénzelt liberális körök ellen, de az idegenszállók környezetében is.

Mindenkit arra kérünk, aki jelen lett volna a demonstráción, hogy akcióinkban támogasson minket, és ha a szükség úgy kívánja, együtt mutassuk meg, hogy nem fogjuk olcsón adni otthonunkat.

A rendezvény szónokai:
Zagyva György Gyula (HVIM társvezető)
Tyirityán Zsolt (Betyársereg vezető)
Orosz Mihály Zoltán (Érpatak polgármestere)
Incze Béla (HVIM alelnök)

A rendezvény szervezői:
HVIM Vezetőség

Telegram-posztjaink (2026.09.06.)

Tisza-kormány: marad a migrációs válsághelyzet; AfD-győzelem Szász-Anhaltban; sátortábor épül a migránsoknak Ceutában

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 6.

A Háttér Társaság lobbizására több visszautasítás után alkalmasnak ítélték örökbefogadásra a buzeráns párt

A nemzetbiztonsági kockázatot jelentő LMBTQP-lobbiszervezet Háttér Társaság kényszerítésére több, mint ...

LMBTQP

2026. 09. 6.

XXI. Rongyos Gárda Emléktúra; Dróntámadás Kijevben; Görög vadászbombázó zuhant le

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 6.

Gyermekmegrontással és vallásgyalázással készül a Pécs Pride egész hetes agymosó programsorozata

Elkezdődött az idén szeptember 12-én Pécset elöntő buzeráns forgatagot megelőző, ...

LMBTQP

2026. 09. 6.

Végre lecsaptak a globális Antifa-hálózatra; humanoid robot támadt egy vásárlóra egy oroszországi üzletben; alkotmányjogi puccs történt az Alaptörvény módosításával

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 6.

A Tisza örömmel belépne Manfred Weber pártcsaládjába; rakétatámadás érte Németország egyik legnagyobb erőművét; ukrán belháború

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 6.