Nagy port kavart az a hír, miszerint a Pázmány Péter Katolikus Egyetem egyes oktatói nyíltan állást foglaltak a szivárványcsaládok mellett, tudományos kutatásokra hivatkozva. Ezeknek a hitelességéről beszélgetett Walter Schumm, a Kansasi Állami Egyetem professzora és Szilvay Gergely a Mandineren, melyet változtatás nélkül közlünk.
Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
„‘Egy keresztény szellemiségű egyetem oktatóiként és pszichológusként valljuk: minden szeretetre épülő kapcsolat egyenértékű’ címmel írt a HVG-be Kengyel Judith Gabriella, Szondy Máté és Zsila Ágnes, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Pszichológiai Intézete pszichológus oktatói cikket a HVG-be. A szerzők többek közt ezt írják: „Legyen szó a Pride betiltásáról vagy a homoszexualitásra utaló könyvek befóliázásáról, a jogkorlátozások visszatérő indoka a gyermekek védelme. Ezzel szemben számos kutatás igazolta, hogy az azonos nemű és a heteroszexuális párok gyermekei között nincs különbség az általános egészségi mutatók, a tanulás, az érzelmi nehézségek és az azokkal való megküzdés terén.”
A baloldali média ügyet csinált abból, hogy a katolikus egyetem számon kérte az oktatókon a katolikus szellemiséget, és etikai eljárás keretében kaptak egy figyelmeztetést. Egyébként nyugodtan dolgozhatnak tovább.
Azt az elképzelést, miszerint nincs különbség a melegpárok és a heteroszeuxális biológiai szülők által nevelt gyermekek közt, nagyon sok kutatás nem támasztja alá, azonban ezt a tudományos mainstream nem kívánja tudomásul venni.
Néhányat kilistáztam egy korábbi cikkemben. Az elmúlt években készítettünk interjút Mark Regnerus texasi szociológia professzorral, akinek ezzel kapcsolatos kutatása a legnagyobb vihart kavarta, illetve a Catholic University of America szociológia professzorával, Paul Sullinsszal is, aki ugyanígy járt. Most megkerestem Walter Schummot, a Kansas State University professzorát, akinek ez a téma kutatási területe, rengeteg tanulmányt publikált róla, és egy könyvet is megjelentetett a szakirodalom és a kutatások problémáiról (Same-Sex Parenting Research: A Critical Assessment). Schummot a témáról kérdeztem.
Három magyar pszichológus a Pride előtt egy hetilapban írt egy cikket, amelyben azt állította, hogy „minden szereteten alapuló emberi kapcsolat egyenlő”. Elsősorban a szivárványcsaládokra gondoltak. Mit gondol a kijelentésről?
Egy ilyen kijelentés valószínűleg összezavarja az érzéseket és a viselkedést. Az igazi szeretet sokkal több, mint érzések, átlényegül a viselkedésbe, a reménybe és az elkötelezettségbe. Példaként a könyvem idéz egy kanadai tanulmányt, amelyben leszbikus nők megosztották, hogy mennyire izgatottak a házasságkötés miatt, mert a házasság „biztonsága” nagyobb szabadságot ad nekik, hogy más nőkkel is szexeljenek; képzeljük csak el, ha egy ciszgender heteroszexuális férfi azt mondaná a menyasszonyának, hogy alig várja, hogy feleségül vegye, így nagyobb szabadságot kap, hogy más nőkkel is szexeljen, és teherbe ejtse őket!
Vagyis nem minden „kapcsolat” egyenlő.
Mivel a nők az egyetlen nem, amelyik képes gyermeket fogantatni, és mivel a szülés és a gyermeknevelés fájdalmas és költséges, a nőkkel való kapcsolatok nem ugyanolyanok, mint a férfiakkal való kapcsolat.
A progresszíveknek köszönhetően mind a tudományban, mind a közbeszédben elterjedt a nézet, hogy a biológiai szülők gyermekei és a melegpárok által nevelt gyermekek között nincs különbség. Hogyan jött ez létre?
A „nincs különbség” elmélete már évtizedek óta létezik, és 2025-ös, tudományos folyóiratban megjelent cikkben is hirdetik. Jól hangzik, könnyen artikulálható; az egyetlen probléma az, hogy téves. Ma már a tudósok is kezdenek egy kicsit ellépni tőle, és inkább az LMBT-családokon belüli kutatásokat szorgalmazzák, mintsem az LMBT- és a hagyományos családok összehasonlítását.
Mulatságos azonban, hogy egyes tudósok azt állítják, hogy az LMBT-kutatás még „gyerekcipőben jár” vagy „hiányos”, és mégis úgy erősítik meg a nincs különbség modellt, mintha azt minden egyes kutatás, amelyről valaha beszámoltak, teljes mértékben megerősítené.
Ön írt egy átfogó könyvet az azonos nemű szülőkkel kapcsolatos kutatásokról. Melyek a főbb megállapításai?
A Same-sex parenting research: a critical assessment című, 2018-as könyvem már kissé régi, de a főbb megállapításaim továbbra is érvényesek. 1. Az azonos nemű szülők számát az Egyesült Államokban sokáig tízszeresen vagy még nagyobb mértékben eltúlozták, bár a a mai jelentések valószínűleg viszonylag pontosak.
2. A módszertani hibák és ferdítések továbbra is sok LMBT-kutatást sújtanak: kicsik a minták, nem közlik a hatásnagyságot, a kívánt eredmény bizonyítására szolgáló módszereket választanak, még akkor is, ha más megközelítések az ellenkező eredményt találnák; és a szakirodalmi áttekintésekben figyelmen kívül hagyják az ellentétes eredményre jutó kutatásokat.
3. Továbbra is egyre több a bizonyíték arra, hogy az azonos nemű szülők általában olyan utódokat nevelnek, akik felnőttként sokkal nagyobb valószínűséggel fognak nem heteroszexuális identitásról vagy szexuális vonzalomról, viselkedésről beszámolni. 4. A meleg férfiak és leszbikusok általában kevesebb gyermeket vállalnak, mint a heteroszexuálisok, ami az állami szintű termékenységi szinteket alacsonyabbra csökkenti. 5. Egyes tanulmányok hajlamosak egyenlőként kezelni azokat a helyzeteket, amikor az azonos nemű szülők jelentős társadalmi-gazdasági előnyökkel rendelkeznek (különösen a meleg férfiak esetében) a heteroszexuális szülőkkel szemben; és amikor az eredmények nagyjából ugyanolyanok, akkor ezeket az eredményeket sikerként kezelik, még akkor is, hogy ha a társadalmi-gazdasági helyzetet kontrollálnák, az eredmények másként alakulnának 6. Egyes tanulmányok érzelmi hátrányt találtak az azonos nemű szülők gyermekei esetében, de ezek az eredmények vitatottak (lásd Paul Sullins, a Catholic University of America szociológia professzorának kutatásait). Mindezen akadémiai ködösítés mögött az a tény áll, hogy a tudomány inkább az átlagokkal foglalkozik, míg a filozófia és a jog inkább az esetekkel. Ez utóbbiak őszintén elmondhatják, hogy gyakorlatilag bármilyen típusú szülő számára teljesen lehetséges, hogy legalábbis megfelelően neveljen egy gyermeket, ugyanakkor bizonyos típusú szülők átlagosan meglehetősen rosszul nevelhetik a gyermeket.
Melyek a fő problémák a „nincs különbség” elméletét alátámasztó kutatásokkal tudományos szempontból?
Az olvasók a cikkeimben további példákat találnak arra, hogyan lehet a kutatásokat kiforgatni, hogy támogassák a preferált elképzeléseket. Hivatalosan ezt megerősítési torzításnak nevezik, írtam erről egy tanulmányt Confirmation bias and methodology in social science címmel (Schumm, Marriage & Family Review, 2021, Q2-es folyóirat volt akkor, ma Q1-es). Egyetlen példát had említsek. 2024-ben (ha jól emlékszem, lehet, hogy 2023-ban) megjelent egy cikk, amely azt állította, hogy az A változó nem függ össze a B változóval. A B változó az A változó 30+ éves utódainak született unokáinak száma volt. Ami szokatlan volt, hogy az A változót három csoportra osztották: heteroszexuálisokra, biszexuálisokra és melegekre/leszbikusokra. A leszbikus anyák utódainak utóbbi két csoportjában még nem született gyermek. A heteroszexuálisoknak már voltak gyermekeik. A minta három csoportra való felosztása olyan chi-négyzetet eredményezett, amely nem volt szignifikáns, ami arra a következtetésre vezetett, hogy a leszbikus anyák utódainak szexuális irányultságától függően nem volt generációs hatás a termékenységre. Mivel azonban a két csoport termékenységi eredménye ( = 0) azonos volt, úgy gondoltam, hogy logikus lenne a két csoportot összevonni, és újra lefuttatni a khi-négyzet tesztet. Amikor ez megtörtént, AZ a khi-négyzet eredmény statisztikailag szignifikáns volt (p < .05), ami azt sugallta, hogy a termékenységre nézve VAN generációs hatás. Összefoglalva, szigorúan a minta felosztása alapján drámaian eltérő eredményeket/eredményeket kaphatunk.
Egy, a The Natural Family című folyóiratban 2024-ben megjelent cikkben tizenöt másik példát közöltek arra, hogyan forgatják ki az adatokat. A társadalomtudományi kutatások egy része teljesen koholt
(lásd Schumm et al. az Accountability in Research című, 2025. januári számában).
Loren Marks, a Louisianai Egyetem professzora és mások is kimutatták, hogy a „nincs különbség” elmélet eredményei módszertanilag problematikusak. A progresszívek fő kritikája a „másik oldallal” (Sullins, Regnerus stb.) szemben mégis az, hogy az ő kutatásuk módszertanilag hibás. Tehát ha jól értem, mindkét oldal azzal vádolja a másikat, hogy módszertani problémái vannak. De a tudományos életben a „nincs különbség” eredmények módszertani problémáival nem foglalkoznak, míg Regnerust és Sullinst talán még kisebb hibák miatt üldözik. Miért ez a mintázat?
Mark Regnerus a First Thingsben Dirty Science címmel jelentetett meg egy cikket, ami világosan leírja a helyzetét.
Ebben a cikkben Regnerus azt írja: „Lehet, hogy a közgazdaságtan a lehangoló tudomány, de a a szex és a nemek tanulmányozása – akár magáról az aktusról, a vonzalomról, az orientációról, vagy most már akár a férfi és a nő létezéséről beszélünk – a piszkos tudomány. Nem úgy értem, hogy a szexualitás és a nemi identitás tanulmányozásának minden egyes bizonyítéka szennyezett, hanem úgy, hogy a tudományos folyamat minden egyes részét a bizonyítékok előállítása érdekében alkalmazzák, amelyet elfogultság, politika és idealizmus érintenek.” Hozzáteszi: „Ezt azonban nem tudhatod maguktól a tudósoktól, akik rendszeresen a ‘konszenzusra’ hivatkoznak, és könnyedén beszélnek a ‘megalapozott’ tudományról. Például a ‘nincs különbség’ mantrát a meleg és hetero párok gyermekeivel kapcsolatban teljesen bizonyítottnak tekintik, a konkurens bizonyítékok ellenére. Szellemi ellenfeleim pontosan tisztában vannak vele, hogy a nyers adatok szinte mindig látszólagos különbségeket mutatnak (például a depresszió szintjében), amelyek eltüntethetők vagy megmagyarázhatók egyre több és több ‘kontrollváltozó’ hozzáadásával (például a háztartás stabilitásának mértéke vagy a szülő-gyermek kapcsolat minősége).”
Hogyan szorítják háttérbe a „nincs különbség” elméletével ellentétes eredményre jutó megállapításokat és kutatókat?
A „nincs különbség” hipotézissel ellentétes bizonyítékokat tartalmazó kutatásokat sokkal ritkábban idézik a tudományos folyóiratokban, esetleg kritizálják, de általában inkább figyelmen kívül hagyják őket.
Azok a kutatók, akik nem félnek szembeszállni ezzel a bevett állásponttal, általában azt tapasztalják, hogy kevésbé szívesen látják őket a tudományos életben vagy a progresszívebb oktatók által dominált konferenciákon. Egyeseket egy életre eltiltanak attól, hogy részt vegyenek saját éves konferenciáikon.
Önnek volt ilyen tapasztalata?
Súlyos nyomás nehezedett rám, hogy vonuljak vissza, és egy életre eltiltottak attól, hogy részt vegyek a National Council on Family Relations éves ülésein. Őszintén szólva 40 évvel ezelőtt figyelmeztettek, hogy a tudóstársak kutatásainak kritizálása nem a barátkozás és az előmenetel módja. A legtöbb akadémikus, aki tisztában van azzal, hogy elit, nem tűri a szerinte kifogástalan írásai és kutatásai kritikáját. Ennek egyik aspektusa, hogy
ha valaki a szexualitásról ír egy liberális elemzést, kevés kritikus akarja azt kritizálni, nehogy lebukjon és megbélyegezzék a kollégái. Másrészt, ha valaki konzervatív elemzést ír, akkor a legtöbb recenzens alig várja, hogy része legyen azoknak a hősöknek, akik azon dolgoznak, hogy az ne jelenhessen meg soha.
Amikor az egyik folyóiratot megkeresték azzal, hogy az azonos nemű szülőkkel kapcsolatos kutatásokkal foglalkozó 2018-as könyvemről recenziót kérnének, számos tudós azt mondta: „Szó sem lehet róla!”. Úgy gondolták, még egy kemény kritika is nagyobb kárt okozna az ügynek, mintha úgy tennénk, mintha a könyv soha nem is létezett volna.
Így hatja át a gender-ideológia az ELTE szexuálpszichológiai tankönyvét
Megütik a bokájukat az LMBTQP-lobbista oktatók? Fegyelmi eljárások indultak a Pázmányon
(Mandiner nyomán Szent Korona Rádió)