hétfő, október 20, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Három, a kényszersorozásét felelős ukrán tisztségviselőt tiltottak ki Magyarországról

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten bejelentette, hogy a kormány kitiltotta Magyarország területéről azt a három ukrán tisztségviselőt, akiket a kényszersorozásokért tartanak felelősnek, és akiknek uniós szankciós listára történő felvételét előző nap kezdeményezte Magyarország az Európai Uniónál.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a magyar-üzbég gazdasági vegyes bizottság ülését követő közös sajtótájékoztatón kitért Sebestyén József esetére is, akit nemrég kényszersorozás közben toborzók agyonvertek Ukrajnában. Rámutatott, hogy az Európa Tanács jelentésében is megerősítették, hogy az országban a sorozás során előfordul fizikai erőszak és kínzás is.

Emlékeztetett arra, hogy mivel ennek már magyar áldozata is van, a kormány előző nap kezdeményezte három személy szankciós listára helyezését Brüsszelben. Elmondta, hogy az ukrán szárazföldi haderő személyügyi főnökéről, a Nyugati Műveleti Parancsnokság parancsnokáról és a védelmi minisztérium mozgósításért felelős főosztályvezetőjéről van szó.

“Mindaddig, amíg ez megtörténik, a mai napon intézkedtünk arról, hogy mind a három embert kitiltsuk Magyarország területéről” – tudatta.

A miniszter végül újságírói kérdésre válaszolva kifejtette, hogy a magyar-ukrán kapcsolat befagyásával Kijev nagy bajban lenne, ugyanis hazánk ma a szomszédos ország legnagyobb villamosenergia-ellátója, illetve több százmillió köbméter földgáz érkezik Ukrajnába Magyarországról.

“Tehát akkor lenne csak igazán nagy bajban Ukrajna, ha befagynának ezek a kapcsolatok” – vélekedett.

“Ilyenkor szeret a nemzetközi közvélemény is, a liberális politika is hibásokat keresni. Na, most segítek nekik. Nem mi vettük el az ukránok kisebbségi jogait itt Magyarországon. Nem mi állítottuk le tavaly az olajszállításokat. Nem Magyarországon gyújtogatnak ukrán templomokat. Nem ukrán ember halt bele magyar sorozásba” – mondta Szijjártó.

“Értem én, hogy a kormánnyal szembeni szimpátia sok esetben meghatározza a létet és a tudatot, de legalább az alapvető igazságot tartsa tiszteletben mindenki, legalább itt Magyarországon” – összegzett.

Toroczkai László: Szabadságot az elnyomott magyaroknak és ruszinoknak!

(MTI nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Kiabálásba torkollott Trump és Zelenszkij találkozója

Volodimir Zelenszkij október 17-én Washingtonban tárgyalt Donald Trump amerikai...

Bajza utca – Navalnij-emlékmű? Baranyi Krisztina átnevezné a kisföldalatti-megállót

Baranyi Krisztina, Ferencváros boszorkánya terjesztette be  az indítványt, hogy...

Megakadályozták az izraeli “diverzitásról” szóló előadás megtartását az ELTE palesztinpárti diákjai

Nem engedték megtartani az izraeli Héber Egyetem történésze, Alexander...

Válaszcsapás: Ki mit nyert és vesztett Gázában? Szabad-e kezet fogni Oroszországban?

Mit nyert és vesztett a Hamász? Mennyire maradtak meg...

Húsz EU tagállam közösen küldené haza az afgán migránsokat

Az EU 20 tagállama közösen kérte az Európai Bizottságot...

Kategóriák

Egy október 7-i támadásban részt vevő palesztint tartóztathattak le az Egyesült Államokban

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda terrorizmus gyanújával vett őrizetbe...

Trump Zelenszkijnek: Meg tudja érteni Magyarországot az orosz gáz kérdésében

Október 17-én Zelenszkij ismét Washingtonba utazott, hogy az amerikai...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55