szombat, március 21, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

A templomosok elveszett, ősi kardját találhatták meg Lengyelországban

Varsóban, a Visztula partján sétálva Andrzej Korpikiewicz horgász egy jól megőrzött középkori kardot talált, amelyet sár és hordalék temetett el.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Fémhulladéknak nézte

Először fémhulladéknak vagy egy darab betonvasnak hitte, de amikor lemosta róla a sarat, valamint a rátapadt csigákat és egyéb folyami lényeket, rájött, hogy valami sokkal értékesebbet tart a kezében. A markolaton egy keresztszerű szimbólumot vett észre, amely feltehetően valamely középkori keresztény lovagrendhez – talán éppen a híres templomosokhoz – köthető. A kard szinte teljes egészében épen maradt fenn, csupán a hegye hiányzik. Markolatgömbje és részben ép markolata pedig a középkori fegyverekre jellemző.

„Akkor már tudtam, hogy ez valószínűleg egy különleges lelet”

– mesélte Korpikiewicz a TVP World csatornának. Elmondta, hogy ekkor döntött úgy: értesíti a hatóságokat.

Szakszerűen járt el a horgász

Mivel elektromos rollerrel érkezett a folyóhoz, nem tudta volna biztonságosan hazavinni a méretes kardot, ezért ideiglenesen elrejtette a közeli fűben. Mielőtt visszatért volna érte, tanácsot kért egy barátjától, aki tapasztalt fémkereső, és azt javasolta neki, hogy tartsa a kardot nedvesen, hogy megelőzze az állapotromlást. Korpikiewicz megfogadta a tanácsot, vizes pólókba csavarta a leletet, majd másnap feleségével együtt bevitte Michał Krasuckihoz a varsói műemlékvédelmi hivatalba.

A hatóságok elismeréssel szóltak nemcsak a felfedezésről, hanem arról is, ahogyan Korpikiewicz kezelte a helyzetet.

„A megtaláló a lehető leggyorsabban eljuttatta hozzánk a kardot, ezzel eleget téve törvényi kötelezettségének – nagyszerű, hogy tudta, mit kell tennie” – mondta Krasucki.

Az állam tulajdonát védte meg

A lengyel jog szerint az ilyen régészeti leleteket ugyanis kötelező átadni az államnak, hogy azokat megőrizhessék és tudományosan vizsgálhassák. A kardot jelenleg az Állami Régészeti Múzeum Fémkonzerváló Műhelyében vizsgálják.

„Majdnem teljes hosszában fennmaradt, gömb alakú markolatgömbbel és érdekes kereszt alakú jellel a markolaton” – erősítette meg Krasucki.

Ez azonban nem egyedülálló eset: az elmúlt években több jelentős régészeti lelet is előkerült Lengyelországban. 2025 elején például fémkeresővel felszerelt kincsvadászok egy 2000 éves római kardot találtak, míg egy gazda egy 2500 éves nyakláncot ásott ki. A Visztula vízszintje jelenleg történelmi mélyponton áll, ezért a szakértők úgy vélik, a közeljövőben további kincsek kerülhetnek elő a folyó medréből.

Ahogy Krasucki fogalmazott:

„A Visztula még mindig rengeteg titkot rejt.”

(raketa.hu nyomán Szent Korona Rádió)

A paraszti gasztronómia királya: a rég elfeledett slambuc

1000 sírhelyet találtak régészek Tatabánya határában

Legfrissebb

Izrael nyomására indította Trump a háborút a terrorelhárítás volt igazgatója szerint

Joe Kent, az amerikai Nemzeti Terrorizmus Elleni Központjának volt...

Magukat robbantották fel az olasz antifák Rómában

Pénteken Róma külvárosában egy anarchista csoport két tagja meghalt...

“Jelöljük meg a C-t, Vágó úr!” – Fiatalkorú diák támadt a tanárára Baján

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt vádat emelt...

Kategóriák

Izrael nyomására indította Trump a háborút a terrorelhárítás volt igazgatója szerint

Joe Kent, az amerikai Nemzeti Terrorizmus Elleni Központjának volt...

Magukat robbantották fel az olasz antifák Rómában

Pénteken Róma külvárosában egy anarchista csoport két tagja meghalt...

“Jelöljük meg a C-t, Vágó úr!” – Fiatalkorú diák támadt a tanárára Baján

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt vádat emelt...

Irán a keresztények barátja, Izrael az ellensége

A judeo-keresztények mindig hangoztatják, hogy a zsidók a barátaink,...

Különleges jelvény vár a 100 Katona Emlék- és Teljesítménytúra sikeres teljesítőire (+VIDEÓ)

A HVIM – Magyar Ellenállás szervezésében megvalósuló 100 Katona...

Aszimmetrikus hadviselés: Irán legfőbb fegyvere a gazdaság megingatása

Lassan három hete zajlik a kiújult konfliktus a New...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55