csütörtök, július 31, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

A kutya nem bánhat el a Turullal! – A műemlékvédelem sem segített?!

Pontosan egy éve kezdődött a hegyvidéki Turul-szobor kapcsán kialakult háború a Kétfarkú Kutyapártos polgármester és a nemzeti jelképért kiálló hazafias szervezetek, illetve a Mi Hazánk között. Bár eddig úgy tűnt, hogy megmenekül a szobor, most mégis Kovács Gergely került lépéselőnybe. – írta meg a Magyar Jelen. Összefoglaló cikkünk következik az elmúlt egy év történéseiről.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A turul és a kutya harca

2024 júniusában kezdett történelemromboló tevékenységébe a kábítószeres, Hegyvidék polgármesterének választott Kovács Gergely. Akkor úgy nyilatkozott, hogy olyan megoldást akar, ami “mindenkinek jó”, és megfogadta, hogy “ebben a formában nem áll ott öt év múlva” a Turul-szobor.

Erre válaszul Toroczkai László egy videóban megüzente, hogy “Megvédjük a Turult!”.

2024. október 22-én aztán Lázár János megígérte, hogy műemlékké nyilvánítja a hegyvidéki Turul-szobrot. Erre reagált újra a Mi Hazánk Mozgalom, ugyanis szerintük “a Fideszre jellemző, hogy mást mond, mint amit cselekszik.” Toroczkai kijelentette, hogy országosan akar minden nemzeti jelképnek műemlékvédelmet biztosítani.

2024. október 23-án 23 hazafias szervezet (közöttük a Nemzeti Jogvédő Szolgálat is!) összefogásával tartottak megemlékezést Budapesten, ahol hitet tettek amellett, hogy mindenáron megvédik a nemzeti jelképünket.

“Ezúton is üzenjük a szobrot eltávolítani szándékozóknak, hogy a falig, és azontúl is elmegyünk! A Turul marad! “

2024. november elsején aztán ideiglenes műemlékvédelmet kapott a Turul-szobor. Tehát elmondható, hogy bebizonyosodott Toroczkai László igaza, miszerint megint nem tartotta be teljesen a szavát a Fidesz. Miután a kuruc.info hírportál felkérdezte Lázár Jánost az ügyről, a minisztérium rögtön magyarázkodni kezdett, hogy a folyamat elkezdődött…

Ugat a kutya

Pár hónap csend után 2025 januárjában a Kutyapártos polgármester ugatni kezdett, bár ütőkártyája nem volt. Azzal próbált érvelni a műemlékvédelem ellen, hogy a szobor nem önkormányzati tulajdonban van, hanem egy önkormányzati cégé.

Márciusban aztán sor került egy magyarellenes lépésre is Kovács Gergelytől, miszerint megépítik az orosz-ukrán háború áldozatainak (de csak az ukrán részről) első Ukrajnán kívüli emlékművét. Elgondolkodtató, hogy Kovács Gergely nem lát szívesen a Hegyvidéken egy magyar hősöknek emléket állító emlékművet, de mindent megtesz azért, hogy egy ukrán szobrot viszont felállítsanak.

Májusban végre észbe kapott a Fidesz. Közölték, hogy nemzeti emléknek minősülő műemlékké nyilvánítaná Lázár János építési és közlekedési miniszter a hegyvidéki turulszobrot, hogy a kutyapártos polgármester ne tudja elvitetni. Ez tartósan megoldaná végre a problémát.


Júniusban Facebook-bejegyzésben kommentálta a döntést a XII. kerület szélsőbaloldali polgármestere. Kovács Gergely, a Kétfarkú Kutyapárt társelnöke közölte, a mai nappal megszűnt annak a Turul-szobornak a védelme, amelyet egy éve szeretne elbontani.

„A Fővárosi Törvényszék ma a XII. kerületi önkormányzat keresete alapján jogerősen megsemmisítette a Fővárosi Kormányhivatalnak a Budapest XII. kerület, Böszörményi út 7712. hrsz.-ú ingatlanon meglévő képzőművészeti alkotás, vagy közismertebb nevén a Turul-szobor ideiglenes műemléki védelem alá helyezését elrendelő határozatát, és a Kormányhivatalt új eljárás lefolytatására kötelezte”

– jelentette be Kovács.

A Fővárosi Kormányhivatal arra alapította a határozatát, hogy a szobrot a megsemmisülés fenyegeti. „A Törvényszék szóbeli indokolása szerint a Kormányhivatal nem tisztázta a tényállást, és az ideiglenes védelem alá helyezés törvényi feltételeinek a fennállását. Azaz a megsemmisülés veszélyét, valamint az ideiglenes védelem alá helyezés kétéves időtartamát a határozatában nem indokolta” – ismertette a szélsőbaloldali polgármester. Mint írta, az új eljárásban a Fővárosi Kormányhivatalnak meg kell vizsgálnia, hogy ténylegesen fennáll-e a megsemmisülés veszélye, és ha igen, akkor az ideiglenes műemléki védelem elrendelése milyen időtartamra indokolt.

A kutya nem bánhat el a Turullal

A Mi Hazánk Mozgalom rögtön reagált a Kutyapártos polgármester lépésére.

“Kovács Gergely, a kétfarkúak polgármestere korán örül. Ha kell, mi újra ott leszünk több ezren, és ismét megvédjük a Turul-szobrot!

Mindössze annyi történt, hogy bebizonyosodott, a Mi Hazánknak volt igaza, amikor tavaly arról beszéltünk, hogy a kormány műemlékvédelmi intézkedése nem elégséges. A nemzeti jelképeinket az egész ország területén folyamatosan védő törvényre van szükség. Ezt a törvényjavaslatot mi már tavaly elkészítettük, de leszavazta a parlamenti többség (a Fidesz is), ezért most benyújtottuk az Országgyűlésnek újra.

Megvédjük a nemzeti jelképeinket! Magyarország a magyaroké, Budapest a mi fővárosunk!”

– írta a mai napon Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke az X-en.

Nemzeti emlékként adna műemléki védelmet a turulszobornak Lázár János

Perel a Hegyvidék: beperlik Lázár János minisztériumát a turul-szobor ideiglenes műemléki védelme miatt

(Magyar Jelen nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Tiszta vizet a pohárba! – Lemondott a szesz-szemita Berg Dániel

Szerkesztőségünk örömmel vette tudomásul, hogy a részeges alpolgármesternek, Berg...

Tényleg büntetés járhat egy fenyegetőző kommentért? Tényleg!

Kétségtelen, hogy az internetes kommentkultúra hazánkban rendkívül alacsonyrendű, alpári...

Videó: Egy szerb férfi hatástalanította a repülőgépen tomboló indiai ámokfutó terroristát

Néhány nappal ezelőtt az EasyJet EZY609-es járatán, amely London...

A gázai civileknek gyűjt adományt a Magyarországi Evangélikus Egyház

A Magyarországi Evangélikus Egyház közleményt adott ki, melyben kihirdetik,...

Nem működött a Hasbara? Egyre nyilvánvalóbb, hogy a zsidó álom elbukott

Egyre több jele van annak, hogy a Izrael nem...

Kategóriák

Tiszta vizet a pohárba! – Lemondott a szesz-szemita Berg Dániel

Szerkesztőségünk örömmel vette tudomásul, hogy a részeges alpolgármesternek, Berg...

Tényleg büntetés járhat egy fenyegetőző kommentért? Tényleg!

Kétségtelen, hogy az internetes kommentkultúra hazánkban rendkívül alacsonyrendű, alpári...

Videó: Egy szerb férfi hatástalanította a repülőgépen tomboló indiai ámokfutó terroristát

Néhány nappal ezelőtt az EasyJet EZY609-es járatán, amely London...

A gázai civileknek gyűjt adományt a Magyarországi Evangélikus Egyház

A Magyarországi Evangélikus Egyház közleményt adott ki, melyben kihirdetik,...

Már nem szétplasztikázott és sminkelt, hanem nem létező, AI-generált modellek diktálják, hogy kell kinézni

A divatipar régóta igyekszik lerombolni a valódi nőiesség ideálját,...

Izrael több mint 60 000 palesztint ölt meg a 662 napja tartó népirtás során

A Gázai övezet egészségügyi minisztériuma keddi jelentése szerint az...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55