péntek, augusztus 1, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Hollandia szerint súlyos morális hiba, hogy Ukrajna nem hajlandó átvenni saját katonái holttestét

Ukrajna napok óta nem veszi át azt az 1212 elesett ukrán katona holttestét, amelyek az orosz-ukrán megállapodás értelmében a határon várják, hogy hazavigyék és békében eltemessék őket saját földjükön. Hollandia élesen bírálta a kijevi rezsimet.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Sonja van den Ende holland független újságíró szerint az ukrán vezetés súlyos morális hibát követ el azzal, hogy nem veszi át a több ezer elesett katonája holttestét. Az újságíró a RIA Novosztyinak nyilatkozva „bűncselekménynek” nevezte a kijevi döntést, és arra figyelmeztetett, hogy Nyugat-Európában – köztük Hollandiában is – egyre többen kérdőjelezik meg az ukrajnai háború feltétlen támogatását.

Ahogy Telegram csatornánkon megosztottunk egy felvételt, szombat óta hűtött teherautók állnak az ukrán határon. A teherautókban 1212 elesett ukrán fegyveres katona holtteste van – orosz források szerint Ukrajna nem hajlandó átvenni elesett katonái holttesteit.

Ez csak az első szállítmány, hamarosan továbbiak érkeznek, plusz 4800 holttest. Összesen több mint 6000 ukrán katona van, akiket az isztambuli tárgyalások eredményeként adnának át az orosz tárgyalók Ukrajnának.

Azonban az ukrán fél váratlanul határozatlan időre elhalasztotta a holttestek átvételét és a hadifoglyok cseréjét. Tárgyalócsoportjuk nem érkezett meg a csere helyszínére.

“Felszólítjuk Kijevet, hogy szigorúan tartsa be az ütemtervet és az összes elért megállapodást, és azonnal kezdje meg a cserét. Ahogyan megállapodtunk, mindkét oldalról 1200 katonának és tisztnek adjuk meg az esélyt a hazatérésre. Felszólítjuk Ukrajnát, hogy az ukrán fegyveres erők 6000 katonájának és tisztjének holttestét végre szállítsák el, hogy családjaik emberségesen eltemethessék őket”

– hangsúlyozta Medinszkij.

“A helyszínen vagyunk. Teljes mértékben készen állunk a cserére. Oroszország mindig tartja a szavát”

– jelentette ki szombaton az orosz Védelmi Minisztérium határon lévő kapcsolattartó csoport vezetője.

Hollandia élesen bírálja Ukrajnát

Sonja van den Ende, holland független újságíró a RIA Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva élesen bírálta az ukrán vezetést, miután megtekintette azt a helyet, ahol az elesett ukrán katonák holttestét tárolják.

Szerinte az, hogy Kijev megtagadja a holttestek átvételét,

“a kijevi rezsim újabb bűncselekménye. Már korábban is tudtuk, hogy Kijevben bűnös rezsim működik, és a történtek ezt csak megerősítik. Hogy bánhatnak így a családokkal?”

– fogalmazott.

Elmondta, hogy több európai kollégájával együtt azon dolgozik, hogy a valóságot mutassa be a közönségének. Hollandiában is egyre többen teszik fel a kérdést, miért támogatják továbbra is a kijevi kormányt.

„Sok olyan médiumot ismerek, amelyek nyilvánosságra hozták a hűtőkamrákról készült felvételeket – és mind arról számolnak be, hogy Ukrajna nem hajlandó átvenni az elesettek testét”

– mondta az újságíró.

Lezajlott az eddigi legnagyobb fogolycsere az orosz-ukrán háború kitörése óta

Megkezdődtek a tágyalások Oroszország és Ukrajna között

(Magyar Nemzet nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Az egyik túszról közölt videót az Iszlám Dzsihád

Az Iszlám Dzsihád közzétett egy videót egy izraeli túszról,...

Legalizálta a buzulást Saint Lucia

Saint Lucia esetében eddig a gyarmati időkből megmaradt törvények...

Vádat emeltek az elmebeteg “szkíták” ellen

A Zala Vármegyei Főügyészség alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló...

Kihallgatták Karácsony Gergelyt tiltott gyűlés szervezése miatt

2025.08.01-én, pénteken délelőtt 10 órakor kihallgatták Karácsony Gergelyt a...

Balesetben hunyt el 46 évesen Kathi Béla kétszeres Superbody abszolút győztes erőemelő

Meghalt Kathi Béla erőemelő, kétszeres Superbody abszolút győztes, WABBA-világbajnok,...

Kategóriák

Az egyik túszról közölt videót az Iszlám Dzsihád

Az Iszlám Dzsihád közzétett egy videót egy izraeli túszról,...

Legalizálta a buzulást Saint Lucia

Saint Lucia esetében eddig a gyarmati időkből megmaradt törvények...

Vádat emeltek az elmebeteg “szkíták” ellen

A Zala Vármegyei Főügyészség alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló...

Kihallgatták Karácsony Gergelyt tiltott gyűlés szervezése miatt

2025.08.01-én, pénteken délelőtt 10 órakor kihallgatták Karácsony Gergelyt a...

Balesetben hunyt el 46 évesen Kathi Béla kétszeres Superbody abszolút győztes erőemelő

Meghalt Kathi Béla erőemelő, kétszeres Superbody abszolút győztes, WABBA-világbajnok,...

Moszkvába látogatott az új szíriai külügyminiszter

Aszaad Haszan es-Sibani szíriai külügyminiszter csütörtöki moszkvai látogatásán mindkét...

Macron afférja a neandervölgyivel – Dugin a Nyugat idiotizmusáról

Alexander Dugin beszállt a Macronnal kapcsolatos mémhadjáratokba. Egy neandervölgyivel...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55