péntek, március 20, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Őrizetbe vették Renner Erika zaklatóját

Renner Erika a “lúgos orvos” áldozata, akit volt párja 2013-ban lúggal öntött le. Most egy zaklatóját tartóztatták le.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Hiába áll lakhelyelhagyási tilalom alatt, továbbra is fenyegeti Renner Erikát a zaklatója, nemrég pedig a bíróságon viselkedett agresszívan vele szemben. Renner a Blikknek arról beszélt, egyértelmű, hogy R. László nem tartja be a számára előírt szabályokat, hiszen a blogján azóta is folyamatosan szidalmazza őt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. Kerületi Rendőrkapitánysága zaklatás és más bűncselekmények miatt folytat eljárást a 60 éves R. László ellen – közölték a police.hu oldalon. Az eljárásban a Budai Központi Kerületi Bíróság a férfi bűnügyi felügyeletét rendelte el, valamint távoltartási végzést hozott, mely szerint R. László a sértettel sem személyesen, sem más módon nem léphet kapcsolatba.

A IX. kerületi rendőrök R. Lászlót 2025. május 23-án reggel a távoltartás szabályainak megszegése miatt lakóhelyéről előállították a kerületi rendőrkapitányságra, majd őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.

Renner Erika korábban arról beszélt: még a lúgos orvostól sem félt annyira, mint az új zaklatójától.

Marad a hűvösön a „lúgos doki”

(24.hu nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

“Jelöljük meg a C-t, Vágó úr!” – Fiatalkorú diák támadt a tanárára Baján

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt vádat emelt...

Irán a keresztények barátja, Izrael az ellensége

A judeo-keresztények mindig hangoztatják, hogy a zsidók a barátaink,...

Különleges jelvény vár a 100 Katona Emlék- és Teljesítménytúra sikeres teljesítőire (+VIDEÓ)

A HVIM – Magyar Ellenállás szervezésében megvalósuló 100 Katona...

Kategóriák

Aszimmetrikus hadviselés: Irán legfőbb fegyvere a gazdaság megingatása

Lassan három hete zajlik a kiújult konfliktus a New...

Kiskorút erőszakolt a migráns pedofil, de mivel “megbánta”, ezért enyhébb büntetést kapott

Mindössze két év szabadságvesztést kapott Szlovéniában az a bűnöző...

Újabb háború elől menekült ukrán lány halt meg, szír migráns barátja gyilkolta meg

Újabb ukrán menekült lány esett áldozatul migráns támadójának. A...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55