szombat, január 17, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Idén elkészülhet a Budapest-Belgrád vasútvonal modernizálása

Szijjártó Péter bejelentette, hogy akár az idei év végére is elkészülhet a Budapest-Belgrád vasútvonal modernizálása, amivel a két főváros közötti utazás lényegesen megrövidülhet. A beruházást még 2014-ben jelentették be.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető rendkívül fontos és sikeres együttműködésként emlegette a Budapest-Belgrád vasútvonal korszerűsítését, és rámutatott, hogy ennek nyomán kényelmes, gyors vonatút fogja összekötni a két fővárost.

“Ahhoz, hogy ez valóban gyors és kényelmes legyen, arra van szükség, hogy a határon ne kelljen sokat vesztegelnie a vonatnak a határellenőrzés, a vámellenőrzés, az útlevélellenőrzés miatt, ezért most igyekszünk megállapodni abban, hogy ezt a vám- és határvizsgálatot aközben el lehessen végezni, amíg halad a vonat”

– tájékoztatott.

“Korábban, akik az ország nyugati végén éltek, emlékezhetnek arra, amikor Győrben felszálltak a vámosok a Bécsbe tartó vonatra, hogy aztán Hegyeshalomig a szükséges ellenőrzést elvégezzék, és így már a határon nem kellett állnia annyit a vonatnak” – idézte fel.

“Ezt meg fogjuk oldani a szerbekkel is, így a Budapestet Belgráddal összekötő vasútvonalon egy valóban versenyképes, rövid idejű vonatúttal lehet majd közlekedni a két főváros között” – tette hozzá.

Létrejöhet a szerb–magyar katonai szövetség?

(MTI nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Megerőszakolt és teherbe ejtett egy 10 éves kislányt egy bangladesi pedofil

Mindössze 5 év börtönt kapott az a bangladesi pedofil,...

Hű cionista szolga: Orbán Viktor izraeli fegyverközpont létesítését hagyta jóvá Magyarországon

"Izrael Magyarország stratégiai partnere, és az együttműködés elmélyítése az...

Végre foglalkozik az Európai Bizottság a Benes-dekrétumok ügyével

Szili Katalin (KDNP) levelet írt az Európai Bizottság számára,...

Nobel-díjas lett Trump?! Igazából nem, csak a venzuelai ellenzéki vezető volt túlbuzgó

A cionista showman számos alkalommal kinyilvánította igényét a Nobel-díj...

A valaha talált legjobb állapotú kelta harci kürtöt tárták fel Angliában

2000 éves, vaskori, kelta harci kürtöt tártak fel Angliában...

Kategóriák

Újra a címlapokon Lakatos Márk, holott a rendőrség szerint is megrontott egy 13 éves fiút

Elévülhet-e a pedofília? Egy komoly pedofilügy főszereplőjét, a buzeráns...

A borsodi pedofil tanár 2 év börtönt kapott diákja megrontásáért

Döntöttek a borsodi pedofil tanár ügyében, aki 16 éves...

A pápa kirúgná Aranyszájú Szent Jánost, ha vatikáni tisztviselő lenne?!

XIV. Leó pápa kirúgta azt a vatikáni tisztviselőt, aki...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55