csütörtök, október 23, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

“Néhányuknak átvágom a torkát a machetével, végignézem, ahogyan meghalnak” – Iskolájában tervezett kivégzéseket

Elfogtak egy 19 éves fiatalembert, aki azzal fenyegetőzött, hogy volt gimnáziumában annyi embert végez ki, amennyit csak lehetséges – közölte a Rendészeti Államtitkárság a Facebook-oldalán szombaton.

Kérjük, támogassa adója 1%-ával a HVIM-et!
A szervezet valós, kézzelfogható eredményeiről itt olvashat.
Felajánlását az Azonosságtudat Alapítványnak küldje el!
Adószám: 18218082-1-07

A tájékoztatás szerint a fiatal elektronikus levelet küldött csütörtökön a Terrorelhárítási Központnak (TEK). Az e-mail kidolgozott tervet tartalmazott arról, hogy hat nappal később miként tervezi volt gimnáziumában annyi ember kivégzését, amennyi csak lehetséges – írták.

A levélben kitért arra is, hogy nagy mennyiségű fegyverrel rendelkezik, illetve arra, hogy abban az esetben eltekint a mészárlástól, ha volt iskolája egymilliárd, az állam pedig tízmilliárd forintot utal át számlájára, valamint követelte két politikus leváltását.

Kilátásba helyezte, hogy követelései elutasítása esetén a politikusokat is túszul ejti, majd kivégzi – tette hozzá.

A Rendészeti Államtitkárság közlése szerint a fenyegető három és fél órával a levél postázása után már letartóztatásban volt.

A Nemzeti Nyomozó Iroda terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntettével gyanúsította meg; a gyanúsított elismerte a bűncselekmény elkövetését, de vallomást nem tett, jelenleg őrzik – olvasható a tájékoztatásban, melyet az MTI közölt.

A Rendészeti Államtitkárság az alábbi levélrészletet közölte Fb-oldalán:

“Hátra kötöm az összes túsz kezét kötéllel, majd a terem végére sétálok és rájuk fogva a fegyvert csak állok ott, majd egy váratlan pillanatban az irányukba lövök egy sorozatot, hogy igazán megijedjenek, de úgy, hogy senkit ne találjak el. Majd közelebb megyek hozzájuk, magamhoz veszem a baseballütőt és néhány gyerek fejét elkezdem vele ütni, addig verem, amíg majdnem meghalnak, de a végén belelövök egy sorozatot a fejükbe … néhányuknak átvágom a torkát a machetével, végignézem, ahogyan meghalnak.”

Iskolai lövöldözést tervezett a Vas vármegyei diák

( Kuruc.info nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Epstein egyik áldozatát egy korábbi izraeli miniszterelnök verte és erőszakolta, derült ki az emlékiratokból

Újabb részletek derülnek ki a korábban politikai befolyásolás céljából...

Újabb két túsz holttestét adta át a Hamász Izraelnek

A Gázai övezetben folyamatosan keresik az izraeli túszok holttestét,...

Elásta a kertben az anyját, hogy felvehesse utána a holokauszt-kárpótlást

Az izraeli rendőrség őrizetbe vette azt a nőt, aki...

Az európaiak eltussolják az ukrán szabotázsakciókat?!

Szergej Lavrov (orosz külügyminiszter) és Marco Rubió (amerikai külügyminiszter)...

Kaliforniában kötelező feltüntetni a diákigazolványokon a transzaktivisták “forróvonalát”

Kalifornia állam kormányzója szerint ugyanolyan fontos az öngyilkos segélyvonal...

Kategóriák

Elhalasztódik a budapesti békecsúcs

Trump kijelentettem, hogy nincs értelme összeülniük Budapesten Putyinnal, mert...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55