szerda, március 26, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Fiatal kormánytisztviselő kezében robbant kézigránát az újdörögdi gyakorlótéren

Egy éles kézigránát dobása közben történt baleset a Magyar Honvédség újdörögdi gyakorlóterén, egy kormánytisztviselő kezében. Az esetről Somogyi Zoltán vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar törzsigazgatója tartott sajtótájékoztatót.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Somogyi Zoltán vezérőrnagy elmondta: a fiatal nő egyik oldalon a csukló, a másik oldalon az alkar elvesztésével járó többszörös repeszsérülést szenvedett, valamint lágyrész- és arcsérülést.

A sérültet súlyos, életveszélyes állapotban az Észak-Pesti Centrumkórház – Honvédkórházba szállították mentőhelikopterrel, ahol életmentő műtétet hajtottak rajta végre – tette hozzá.

A törzsigazgató elmondta: a másik sérült – a kiképző katona – többszörös lágyrészsérülést és csonttörést szenvedett. Őt helyszíni ellátást követően stabil állapotban az Országos Mentőszolgálat a veszprémi kórházba szállította – jelezte.

Somogy  biztosították, akik a sérültek ellátását azonnal megkezdték” – hangsúlyozta, kiemelve: a mentőhelikopteren éppen olyan katonaorvos teljesített szolgálatot, aki missziós tapasztalattal is rendelkezik.

Somogyi Zoltán jelezte: a reggeli egyeztetést követően a Honvédkórház megerősítette, hogy a köztisztviselő állapota továbbra is stabil, jelenleg az intenzív osztályon ápolják. A kiképző katona állapota szintén stabil. „Az eset körülményeinek vizsgálata azonnal megkezdődött” – jelentette ki.

Hozzátette: a vizsgálat a rendőrség és a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség, valamint a Honvédelmi Minisztérium hatósági főosztályának balesetvizsgáló szolgálata bevonásával zajlik. Ez hivatott kideríteni és tisztázni a baleset körülményeit.

„A súlyos baleset miatt a kormányzati tisztviselők részére szervezett felkészítést azonnal felfüggesztették, majd további intézkedésre leállították” – tudatta Somogyi Zoltán, aki közölte azt is, hogy minden, kézigránáttal folytatott tevékenységet felfüggesztettek a Magyar Honvédségben, amíg pontosan nem tisztázódik, hogy miért robbant fel és okozott tragikusan súlyos sérülést a gránát, amelynek oka pillanatnyi elbizonytalanodás vagy akár a kézigránát műszaki hibája is lehet.

A törzsigazgató kiemelte: a körültekintő vizsgálat kiegészítéseként ellenőrizni kell minden gránátszériát. „A Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium mély együttérzését fejezi ki a szörnyű baleset kapcsán” – mondta, hozzátéve: a Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség, a katona pszichológusok mindenben segítik a sérülteket és családjukat.

Közölte: a vizsgálat eredményeiről tájékoztatni fogják a közvéleményt.

Válaszcsapás: Nemzetbiztonságilag kockázatos a Honvédség hiányosságairól beszélni?

(Honvédség nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Dunába vetette magát Szabó Bálint, a baloldali botránypolitikus – Újra kellett éleszteni

Szabó Bálint, egykori MSZP-s politikus már jó ideje értelmetlen...

Zelenszkij kiakadt az orosz-amerikai megállapodáson

Ukrajna az agresszor állammal szembeni szankciós politika gyengülésének tekinti...

Országos ATM telepítésbe kezd a kormány – A bankárok tiltakoznak

A kormány kezdeményezte, hogy minden magyar településen legyen ATM....

Sokszínűségre hivatkozva törlik el a húsvétot a brit iskolában

Sokszínűségre hivatkozva rombolják tovább az európai hagyományokat Nagy-Britanniában. Most...

Szélsőbaloldali propaganda- és ügynökszervezetek aktivistáit pénzeli és alkalmazza a Tisza Párt

A Tisza Párt EP-képviselői mellett külföldi érdekeket képviselő szélsőbaloldali...

Kategóriák

Tradicionális élet vagy modern rabszolgaság? – Barcsa-Turner Gábor írása (Duo Gladii)

A történelem során az emberiség folyamatosan formálta életterét, az...

Beszüntetheti a harcokat Oroszország és Ukrajna a Fekete-tengeren?

Úgy látszik, hogy sikerült egyezségre jutni a tengeri harcokat...

Elemzés: Mi okozhatta a kézigránát-balesetet?

A kormánytisztviselő kézigránát-balesetével kapcsolatosan, a nyilvános információk alapján egyetlen...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55