szerda, február 4, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

14 év alatti nevelt lányát hetente erőszakolta, aki gyerekeket is szült neki – Az áldozat anyja tudta, de nem tett semmit

14 éves sem volt a kislány, amikor már a nevelőapja kényszerítéssel és fenyegetéssel heti rendszerességgel megerőszakolta. Az áldozat anyja mindennek tudatában volt, de nem tett semmit, sőt rábeszélte a kislányt, hogy tagadja le, hogy tudja, ki az apja a gyerekeinek. Jól tudjuk, hogy kikre jellemzők a hasonló körülmények között elkövetett bűncselekmények, habár kisebbségi hovatartozásukra információ nem szivárgott még ki.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Vádat emelt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség azzal a férfival szemben, aki rendszeresen megerőszakolta a nevelt lányát. A lánynak két gyermeke is született a mostohaapjától. A lány anyját kiskorú veszélyeztetése miatt állítják bíróság elé.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a vádlottak 2010-ben létesítettek élettársi kapcsolatot, és két, a nő előző kapcsolatából született, valamint két saját gyermekkel éltek egy beregi kistelepülésen, “szerény körülmények között”.

Megélhetésüket elsősorban a kiskorú gyermekek után járó családtámogatásokból fedezték.

A férfi a

tizennegyedik életévét be nem töltött, nevelt lányát erőszakkal, bántalmazásokkal, illetve az ő és családtagjai megölésével való fenyegetéssel heti rendszerességgel szexuális cselekményekre kényszerítette

a családi házban, illetve annak udvarán. A kiskorú lány 2020-ban egy kisfiút, 2022-ben pedig egy kislányt szült, akiket a vádlott nem ismert el sajátjának, azonban a családon belül “apjukként” viselkedett.

Az áldozat kislány

anyja tisztában volt a szexuális erőszakkal,

ennek ellenére azt nem akadályozta meg, illetve semmit sem tett annak érdekében, hogy ez megszűnjön. Az MTI beszámolója szerint a lány jelezte a terhességét az édesanyjának, aki a férfival együtt rábeszélte arra, hogy a gyermekeket szülje meg, és egészségügyi ellátása során az apa kilétét tagadja le.

A főügyészség a férfit szexuális erőszak minősített esetével, kiskorú veszélyeztetésével, valamint kapcsolati erőszak bűntettével vádolja, a nőnek pedig kiskorú veszélyeztetése miatt kell felelnie. Az ügyészség a férfivel szemben 12 év fegyházbüntetést, a nővel szemben pedig 2 év börtönbüntetést indítványoz abban az esetben, ha beismerik tettüket.

Azt állítja a pedofil cigány, hogy kiskorú lánya molesztálta őt

Pizsamapartin zaklatta diákját a buzeráns pedofil zalai tanár – újabb részletek derültek ki

(24.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Narkó-terrorizmus, iszlám démonizálás, Grönland-mánia – Kiadták az új amerikai katonai stratégiát

Leonid Savin, orosz geopolitikus elemzi az új amerikai katonai...

Íme a jelen fiatalsága: Traumát okozott a honvédelmi órán levetített, kézigránátról szóló film a résztvevőkben

Amíg 60-70 évvel ezelőtt, dédapáink hasonló korukban fegyverrel védték...

Dugin: A pedofil elnökök és az Epstein-akták

Belebukhat az egész nyugati elit az Epstein-akták nyilvánosságra kerülésébe?...

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek közelebb állnak a cigarettához, mint a gyümölcshöz

A kutatók arra kérik az illetékes hatóságokat, hogy az...

Kategóriák

Dugin: A pedofil elnökök és az Epstein-akták

Belebukhat az egész nyugati elit az Epstein-akták nyilvánosságra kerülésébe?...

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek közelebb állnak a cigarettához, mint a gyümölcshöz

A kutatók arra kérik az illetékes hatóságokat, hogy az...

Mindössze 8 év fegyházra ítélték elsőfokon a budapesti Antifa-terrortámadások transznemű elkövetőjét

2026. február 4-én ítéletet hirdetett elsőfokon a Fővárosi Törvényszék...

Beférkőzött a cionizmus a magyar református egyházba

Előző cikkünkben pozitívan értékeltük a magyar református egyházak azon...

Gyerekei előtt kristályozott a drogos cigány nő, a nyolcéves fia pedig árulta

Egy somogy vármegyei drogos cigány nő rendszeresen a gyermekei...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55