szombat, február 7, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Varnus Xavér feljelentette Dúró Dórát – a képviselő kérte a mentelmi jogának felfüggesztését

Dúró Dórát és három másik személyt még 2024 novemberében jelentette fel Varnus Xavér. A többi személy esetében már megállapították, hogy a pedofil orgonaművész állítása alaptalan volt.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

A bíróság a feljelentést követően követően kérte Dúró Dóra mentelmi jogának felfüggesztését. Az Országgyűlésnek a mentelmi bizottság ezt (4 igen, 1 nem szavazattal) nem javasolta. A testület elnöke határozati javaslatában nem nevezte meg a feljelentőt.

A feljelentő tudomására jutott, hogy a Dúró Dóra közösségimédia-oldalán közzétett, »Nyílt levél a Zeneakadémia vezetőjének […] ügyében« kezdetű bejegyzésben, a feljelentő személyével kapcsolatban becsületét sértő állítások kerültek közzétételre. A feljelentő szerint Dúró Dóra elkövetési magatartása azon tény állítása, illetve ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezéseket használó mondatai voltak, miszerint a feljelentő pedofil ragadozó, 14–16 éves gyerekeket manipulált és használt szexuális játékszerként.

Hargitai János (KDNP) parlamenti irományából ugyanakkor egyértelműen kiderül, hogy Varnus Xavér tett feljelentést. A deviáns orgonaművész szerint a valótlan állítások alkalmasak voltak arra, hogy a társadalomban, környezetében, szakmájában a róla kialakult kedvező értékítéletet negatív irányba befolyásolják, becsületét nagy mértékben csorbítsák. Jelezte azt is, hogy Dúró Dóra nyílt levele miatt 2024. november 15. napján a Zeneakadémia lemondta a decemberi telt házas koncertjeit.

Dúró Dóra a mentelmi bizottság hétfői ülésén azt mondta: kéri mentelmi joga felfüggesztését, mert szerinte a politikusoknak is vállalniuk kellene tetteik következményeit, szeretne a bíróság előtt is kiállni az áldozatok mellett, mert ez az ügy róluk szól. Elmondta azt is, hogy a két másik feljelentett ügyében lefolytatták az eljárást, amely felmentéssel zárult. A testület úgy döntött: a mentelmi jog céljára tekintettel, a képviselők zavartalan munkavégzésének biztosítása érdekében indokolt a magánvádas ügyben a mentelmi jog fenntartása.

A tervek szerint az Országgyűlés plenáris ülése hétfőn dönt. A T. Ház egyébként magánvádas ügyekben általában nem függeszti fel a mentelmi jogot, ám Gy. Németh Erzsébet esetében ezt megtette, amikor rágalmazásért Áder János húga, Pölöskei Gáborné  feljelentette.

A pedofil Varnus Xavért védő Perintfalvi Rita hazudott a Magyar Jelenről – A hírportál nem futamodott meg az ügyben

15 éves balett-táncos életét tette tönkre a pedofil Varnus Xavér

(24.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Jelentős avar kori lelőhely feltárása zajlik a BYD-gyár ásatásán

Kiterjedt avar kori lelőhelyet fedeztek fel a szegedi BYD-gyár...

Digitális diktatúra: 2026-ban már bizonyítványt sem kapnak a diákok

Az AI tanár után jöhet a digitális bizonyítvány. Ez...

Senki nem akarja a cigányokat pesztrálni – Rengetegen hagyták el a gyermekvédelmet

Nem akar már szinte senki a gyermekvédelemben dolgozni. Úgy...

Hiába próbálta eltussolni, Trump is részese volt az Epstein féle zsidó-pedofil hálózatnak

Noha Donald Trump körömszakadtáig ellenezte és akadályozta azoknak az iratoknak a...

Kategóriák

Jelentős avar kori lelőhely feltárása zajlik a BYD-gyár ásatásán

Kiterjedt avar kori lelőhelyet fedeztek fel a szegedi BYD-gyár...

Digitális diktatúra: 2026-ban már bizonyítványt sem kapnak a diákok

Az AI tanár után jöhet a digitális bizonyítvány. Ez...

Senki nem akarja a cigányokat pesztrálni – Rengetegen hagyták el a gyermekvédelmet

Nem akar már szinte senki a gyermekvédelemben dolgozni. Úgy...

Hiába próbálta eltussolni, Trump is részese volt az Epstein féle zsidó-pedofil hálózatnak

Noha Donald Trump körömszakadtáig ellenezte és akadályozta azoknak az iratoknak a...

Digitális függőség: Elvették a telefonjukat, kiugrott a három tizenéves lány a kilencedikről

A digitális függőség, ezzel együtt a különböző mániák súlyos...

Csak a szokásos: cigányok támadtak egy emberre az Örs Vezér terén

A HÉV végállomáson tobzódó cigányok támadtak rá egy emberre...

Újabb fogolycsere a láthatáron Kijev és Moszkva között

Az Egyesült Államok segítségével, Abu-Dzabiban megkötött fogolycsere során 314...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55