kedd, augusztus 19, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

12 éves lányokat futtatott a cigány “zenész” – Mezei Attila Renátó volt az

A magát zenésznek tartó Mezei Attila Renátó és családja kiskorú lányokat dolgoztatott német bordélyházakban. A cigánybűnözői tevékenységről nem tudtak semmit a szomszédok, Mezei Attila még önkormányzati képviselő is volt.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Sápi otthonukból vittek el a rendőrök egy cigány családot a napokban. A nyomozók a házban rengeteg eurót találtak, amit az ott lakók kiskorú lányok futtatásával szereztek meg. A szomszédok nagyon meglepődtek, senki sem tudta, hogy miért fogják el a férfit, annak fiát, a Mezei Attila Renátó nevű “zenészt”, és menyét.

A család Németországban jellemzően bordélyházakban szállásolta el a fiatal lányokat, ahol prostitúcióra kényszerítették őket, majd elvette a pénzüket. A szomszédok semmit sem sejtettek.

Nagyon tisztelettudóak, ugye a fiú még képviselő is, tehát elismert itt

– mondta az egyik szomszéd.

A fiatal férfit nem csak emiatt ismerik sokan, “énekléssel” is foglalkozik és az egyik videómegosztó oldalon rengeteg cigány hallgatja. Úgy tudjuk, hogy korábban a felesége is prostituált volt.

Mezei Attila Renátó családja a lányokat gyilkossággal is fenyegette, hogy ha nem teszik azt, amit mondanak nekik. Egy 12 év körüli tinit bántalmaztak is. A lány egy közlekedési baleset miatt kórházba került, a rendőrök pedig kihallgatták, ekkor mondta el, hogy hogyan él. Állítása szerint a család volt, hogy fogva tartotta, megfigyelte és mindenhova elkísérte. Az apa-fia párost és a nőt már letartóztatta a bíróság.

A bíróság döntése végleges, a gyanúsítottak és védőik nem fellebbeztek ellene. Emberkereskedelem és kényszermunka bűntett miatt a családtagok akár 15 évet is kaphatnak.

Cigánybűnözés: Drogos bodzaszedőket futtatottak Ausztriában

(Tények nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

A “patrióták” tevékenysége fegyver a cionista világuralom szolgálatában

A kóserkonzervatívok és a megvezetett naiv követőik abban tévednek...

A Hamász elfogadta a tűzszünetet, kész átadni a megmaradt foglyokat

Kérdés, vajon most is visszautasítja a tűzszünetet Izrael? Elképesztő...

Államilag finanszírozott pedofília: Berlinben célzottan gyerekeknek szerveznek drag show-kat

Julian Reichert, német médiaszemélyiség a polgármestert felszólította, hogy „fejezze...

Hiába halmozta el támogatással boldog-boldogtalan a Bari családot, cigányok maradtak (VIDEÓ)

Bari Krisztián, az ózdi nyolcgyermekes "sanyarú sorsú" cigány, akit...

Kategóriák

Izraeli kiberbiztonsági tisztviselőt tartóztattak le gyermekmegrontás miatt az USA-ban?

A Las Vegas-i rendőrség jelentette be, hogy letartóztatták és...

Leó pápa fogadja a buzeránsokat, azok reménykednek az LMBTQP térnyerésében

A zsidó-kereszténységnél talán csak egy nagyobb abszurditás és eretnekség...

Támadás érte megint a Barátság kőolajvezetéket

Az ukránok folyamatosan veszélyeztetik a magyar energiabiztonságot. Mégis ők...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55