Idén először tartott nagygyűlést a kóserkonzervatív Patrióták. A Fidesz pártszövetsége Madridban gyűlt össze. Az esemény azonban nem volt akadálymentes, a Femen nevű szélsőbaloldali feminista csoport egy szimpatizánsa megpróbálta megzavarni a rendezvényt.
Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
Orbán Viktor miniszterelnök volt az egyik vezérszónoka a Patrióták Európáért (PfE) pártcsalád idei első, Madridban megrendezett csúcstalálkozójának. „Trump elnök fenekestől felforgatta a nemzetközi politikát. Most rajtunk, Patriótákon a sor, hogy Brüsszelben is érvényt szerezzünk az emberek akaratának. Ideje bevenni Brüsszelt!” – írta közösségi oldalán a miniszterelnök az esemény előtt.
A rendezvény jelmondata a Fidesz által régóta használt MEGA (Make Europe Great Again, azaz Tegyük újra naggyá Európát) szlogen lesz, amelyet a Donald Trump által használt Make America Great Again mintájára találtak ki.
A Patrióták Európáért jelenleg a harmadik legnagyobb politikai csoport az Európai Parlamentben, a 720 képviselőből 86-an ehhez a pártcsaládhoz tartoznak.
A rendezvény elején több ország képviselője is felszólalt: mindegyikük egyetértett abban, hogy az eddig folytatott európai politikának véget kell vetni, az illegális migrációt meg kell állítani, a woke- és genderelméleteket kukába kell dobni, a globalista felfogással pedig le kell számolni. Kiemelték: a szavazók Európa-szerte kifejezték álláspontjukat ezekkel a témákkal kapcsolatban.
Geert Wilders a holland Szabadságpárt vezetője beszédében jelentős változásokat vizionált Európában, szerinte az embereknek annyira elegük van a migrációból és a bűnözésből, a woke-ból, hogy hamarosan több országban is a Patrióták tagjai juthatnak hatalomra, így például Franciaországban és Spanyolországban is. Wilders kitért arra is, hogy Donald Trump amerikai elnököt a bátyjuknak tekintik, akivel hasonló célokért küzdenek.
Wilders után Matteo Salvini, majd Marine Le Pen is felszólalt, utánuk pedig Orbán Viktor következett. A magyar kormányfő azzal kezdte, hogy nemcsak kormányfőként, de ellenzéki vezetőként is rekorder Magyarországon az ezekben a pozíciókban eltöltött időt tekintve. Így tud tanácsokkal szolgálni azoknak, akik régóta azon dolgoznak, hogyan nyerjenek választásokat.
Orbán Viktor: Éljen a Reconquista!
„Aki kormányra szeretne kerülni, annak először a nemzetet kell szolgálnia. Szenvedéssel és fájdalommal jár. Santiago, ti eleget szenvedtetek, ideje, hogy kormányra kerüljetek” – üzent a kormányfő a házigazda Santiago Abascalnak, a VOX vezérének.
A kormányfő felidézte, hogy Spanyolország és Magyarország sorsa többször is összekapcsolódott már a történelem során. Volt, hogy királyi házasság révén, volt, hogy közös háborúk során. De megemlítette Puskás Ferencet is, aki Magyarországon és Spanyolországban is legenda lett „Santiago, én értelek téged és veled vagyok! Éljen a Reconquista” – húzta alá a kormányfő, hozzátéve:
kipróbált fegyverbarátság ez a spanyol és magyar kapcsolat.
A Reconquista, vagy rekonkviszta, azaz Ibériai-félsziget móroktól való visszafoglalása többször is említésre került a rendezvényen, kvázi az esemény jelmondata lett.
A magyar miniszterelnök úgy folytatta: mi voltunk azok, akik megvédték Európa határait, nálunk egyetlen migráns sem jut be illegálisan. „Migrációban Magyarországon nincs kompromisszum, a migránsok száma Magyarországon zéró!” – tette hozzá Orbán Viktor. Szépen hangzó mondatok, kár, hogy a letelepedési kötvényekre visszaemlékezve vagy a vendégmunkásokra ránézve ez mintha nem teljesen lenne így.
„Felszámoltuk a munkanélküliséget, eltöröltük a genderelméleteket, a cégek a legalacsonyabb adót fizetik Magyarországon, a globalista elit persze gyűlöl ezért minket, a Soros-hálózat hajtóvadászatot indított ellenünk” – sorolta a kormányfő. Szerinte Brüsszel miatt Európát ellepték a migránsok, a pénzt pedig Ukrajnába küldik a háborúba. Felidézte, hogy Soros György 2012-ben évi egymillió migráns betelepítését vázolta fel szükségképpen, ennek megfelelően azóta 9 illegális millió migráns érkezett a kontinensre. Szükségképpen, ennek megfelelően azóta 9 illegális millió migráns érkezett a kontinensre.
“Ma mi vagyunk a mainstream!”
A miniszterelnök szerint tegnap még mi voltunk az eretnekek, ma mi vagyunk a mainstream. Tegnap azt mondták, mi vagyunk a múlt, ma mindenki láthatja, mi vagyunk a jövő!
„Sokan vagyunk, nagyok vagyunk és erősek vagyunk” – húzta alá a kormányfő, aki szerint Donald Trump most kezdett hozzá, hogy feje tetejére állítsa a világot és sikerülni is fog neki. Orbán szerint ez a spanyoloknak is sikerülni fog, csak be kell állniuk Abascal és a VOX mögé.
„Ma a progresszív világelit egyszerűen elrabolta Európát az emberektől. A mítosz szerint Európát egy bika képében ragadták el. Önök itt Spanyolországban értik, miként kell bánni a megvadult bikákkal. Santiago Abascal barátom a legbátrabb torreádor a politikában, akit valaha láttam” – hangoztatta a kormányfő, akinek ezen szavait óriási taps és üdvrivalgás fogadta.
„Santiago, szelídítsük meg együtt ezt a megvadult bikát, vamos Santiago, vamos Patriotas, vamos VOX!” – zárta beszédét Orbán Viktor.
Egy radikális feminista zavarta meg a rendezvényt
Egy Femen-szimpatizáns aktivistát távolítottak el a csúcstalálkozóról. A félmeztelen nő testére a „Make Europe antifascist again” (Tegyük Európát újra antifasisztává) felirat volt festve
A szélsőbaloldali feminista az első beszéd közben– amelyet Martin Helme, az észt Konzervatív Néppárt vezetője tartott– tört be a rendezvényre. Helme éppen a globalista politikákról és a „szélsőbaloldal beteges kultúrájáról, amely azt akarja, hogy gyermekeink furcsa transzneműekké váljanak” beszélt, amikor a nő a közönség soraiból félbeszakította őt.
„Éljen az antifasiszta Palesztina!” – kiáltotta, miközben megmutatta a testére írt üzenetét. A biztonsági szolgálat azonnal közbeavatkozott, és kivezette a szélsőbaloldali provokátort az esemény helyszínéről. Azért azt megnéznénk, hogy mi lenne az erősen vallásos palesztinok véleménye, ha előttük művelné ezt le egy hasonló feminista korcs.
Una activista de Femen interrumpe la cumbre de #PatriotasDeVox al grito de “al fascismo ni un paso más”
La activista, con los pechos al descubierto, fue desalojada rápidamente por la seguridad.
info👇https://t.co/1zfW78y40d pic.twitter.com/eMEP8uL5zP
— EM-electomania.es (@electo_mania) February 8, 2025
Németh Zsolt büszkén vállalta, hogy a Patrióták pártcsalád atlantista
Orbán Viktor: „A Brüsszel elleni hadművelet második fázisát megnyitom”
(Mandiner nyomán Szent Korona Rádió)