Ezúttal egy román elmebajos választotta ki célpontjául a Római Katolikus Egyház egyik legszentebb helyét, a vatikáni Szent Péter-bazilikát. Ő “csak” több száz éves gyertyatartókat döntögetett, míg korábban volt olyan, aki a ruháit levetve gyalázkodott, hogy az ukrán áldozatokra felhívja a figyelmet.
Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
Súlyos elmezavarban szenved a férfi, aki felmászott a Szent Péter-bazilika főoltárára, és megrongálta a gyertyatartókat
– közölte a szentszéki szóvivő.
Egy férfi, hátizsákkal a vállán felmászott a főoltárra, letépte az oltárt borító fehér terítőt, majd a földre döntötte az oltáron sorakozó hat gyertyatartót. A Szet Péter-bazilika biztonságát felügyelő őrök a rongálás bűncselekményét észlelve azonnal intézkedtek, és a férfit a földre teperték – közölte az MTI.
A Vatikán által közölt információk szerint az elkövető román állampolgárságú.
Súlyos elmezavarban szenvedő személyről van szó, akit a vatikáni hatóságok kiadtak az olasz szerveknek
– emelte ki Matteo Bruni szentszéki szóvivő. Az ezernyolcszázas évekből származó gyertyatartók helyreállítási költségét harmincezer euróra becsülte.
Vandal desecrates St. Peter’s Basilica
A masked intruder broke through the barriers inside St. Peter’s Basilica, toppled six candelabras dating back to 1865 — each valued at €30,000 — and then ripped off the covering from Saint Peter’s tomb.
The Vatican Gendarmerie quickly… pic.twitter.com/MRVEhGJhL2
— NEXTA (@nexta_tv) February 8, 2025
A rendkívüli biztonsági ellenőrzések ellenére a Szent Péter-bazilikában nem ritka a vandalizmus. A legismertebb eset 1972-ben történt, amikor a magyar származású ausztrál Tóth László kalapáccsal rongálta meg Michelangelo Pietá nevű szobrát, amelyet akkor még nem védett biztonsági üveg.
Rosszul értelmezett segítség: Ferenc pápa transznemű prostituáltak csoportját támogatott anyagilag
(Index nyomán Szent Korona Rádió)