Van több olyan szervezet, ami az izraeli háborús bűnökkel, és konkrétan a gázai népirtást elkövetőkkel foglalkozik, a bűnösök beazonosítását tűzte ki célul. Az egyik ilyen szervezet a “Hind Rajab” Alapítvány (HRF), ami teheráni bejegyzésű, de nagy precizitással gyűjti össze a bűneseteket. Legújabb egyik esetük egy olyan katona bűncselekményéről szól, aki eközben Európát járja, egyes információk szerint Bécsből Budapestre utazott és jelenleg is hazánkban tartózkodik.
A HRF szerdán bejelentette, hogy feljelentette Dror Zvi Bauert, az izraeli hadsereg 614. műszaki zászlóaljának katonáját Németországban, Ausztriában, valamint a Nemzetközi Büntetőbíróságnál (ICC) is.
A szervezet szerint, a jelenleg Európában tartózkodó Bauer ezeket a bűncselekményeket Izrael gázai offenzívája során követte el, amely hadjárat 2023. októberben kezdődött, és több mint 47 000 palesztin életét követelte.
Körözési felhívás valahol Ausztriában
Az alapítvány honlapján olvasható nyilatkozat szerint jelentős bizonyítékok állnak rendelkezésre arra vonatkozóan, hogy Bauer
„a gázai polgári létesítmények, köztük magánlakások, kórházak, iskolák és segélyintézetek önkényes és nemzetközileg törvénytelen megsemmisítésében segédkezett, illetve ő maga hajtotta végre azokat”.
Népirtás mellett gyűlöletkeltés van a számláján
A HRF továbbá azzal vádolja még Bauert, hogy az interneten gyűlölködő tartalmakat tett közzé a palesztinok ellen. Például videoüzenetekben biztatott civilek meggyilkolására és otthonaik lerombolására. A szervezet kiemelte Bauer egy különösen durva megjegyzését, miszerint „Gázában nincsenek ártatlan civilek”, ami hatékonyan dehumanizálja a nőket, gyerekeket és időseket.
A hónap elején a HRF vezetője, Dyab Abou Jahjah megerősítette célját, hogy igazságot tegyen. Mondta ezt annak ellenére, hogy egy izraeli miniszter halálos fenyegetést kapott az alapítvány globális jogi kampányait követően. A csoport január 6-án pert indított Argentínában Yuval Vagdani, a gázai háborús bűnökkel vádolt izraeli katona ellen. Az izraeli állítólag elmenekült Brazíliából, miután ott hasonló vádakat hoztak fel ellene.
Később, január 19-én az alapítvány újabb panaszt nyújtott be a spanyolországi Barcelonában Mori Keisar ellen. Őt a Givati Brigád „A” őrmestereként azonosította. A HRF a nemzetközi humanitárius jog szisztematikus megsértésével vádolta, beleértve a civilek és a gázai védett infrastruktúra megsértését.
„A őrmester és szakasza tettei a nemzetközi humanitárius jog megsértésének mintáját mutatják, szándékosan civileket és alapvető létesítményeket célozva”
– szögezte le a szervezet.
Magyarországon bujkálhat
Ahogyan arról mi is beszámoltunk Telegram csatornánkon, a véreskezű izraeli katona a jelentések szerint Budapestre utazott. Bauer, akit az izraeli katonák egyik leghírhedtebbjeként jellemeznek, eredetileg Bécsben landolt, mielőtt továbbállt volna.
A HRF az alábbi bizonyítékokat hozta nyilvánosságra és adta át az ügyésznek:
- 2023. november 14-én kelt videófelvétel: Azt mutatja, ahogy a gyanúsított más izraeli katonákkal együtt egy civil létesítményt – konkrétan egy palesztin család otthonát – készít elő robbanóanyaggal, és azt mondja: “Ha én nem látom az otthonomat, senkinek se legyen otthona”.
- 2023. november 15-én készült videó: A gyanúsított jelen van, amikor egy izraeli buldózer lerombol egy civil házat Gázában.
- 2023. november 24-én készült videó: A gyanúsított látható, amint humanitárius létesítményeket rombol le és vandalizmusban vesz részt a Zaid Ben Hartha iskolában, amelyet a német kormány alapított.
- 2023. november 26-án készült videó: A gyanúsított egy másik palesztin magánházat “szerel” robbanóanyaggal, filmez egy másik katonát, aki robbantást elvégezte, és eközben a kitelepített palesztinok elleni „bosszúról” beszél.
A Hind Rajab Alapítvány által közzétett adatlapon olvasható a cionista népirtó katona által elkövetett bűnök listája, illetve a hivatkozott jogszabályok is.
Sokkal több áldozata lehet a gázai népirtásnak, mint amiről eddig tudtunk
Újévi “ajándék” a cionistáktól – kitelepített civileket bombáztak, sok gyermek meghalt
(HRF nyomán Szent Korona Rádió)