csütörtök, január 30, 2025
8.9 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Súlyosabb ítélet született másodfokon a Deák téri gyilkosság kapcsán

A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletet hirdetett a 2020-as Deák téri késelés ügyében, amelyben cigány fiatalok gyilkoltak. Ennek kapcsán szigorították a másodrendű vádlott büntetését. A bíróság emberölés kísérletében mondta ki bűnösnek J. Marcellt, így a korábbi 7 év 6 hónapos ítéletét 10 évre emelték. A döntéssel az ügyészség fellebbezésének adtak helyt.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Jogerős ítéletet hirdetett a Fővárosi Ítélőtábla a 2020-as Deák téri késelés ügyében, eszerint súlyosabb büntetést kapott a másodrendű elkövető. Korábban testi sértés kísérlete miatt mondták ki bűnösnek, ezt viszont másodfokon már emberölés bűntettének kísérletére változtatta az ítélőtábla.

Súlyosabb büntetést kapott a másodrendű vádlott a Deák téri késelés ügyében, ezt az ítéletet szerda reggel hirdette ki a Fővárosi Ítélőtábla. A 2020-ban történt, Deák téri késelés néven elhíresült kettős gyilkosságot három fiatalember követte el az akkor 16 éves Martinovics Lászlóval és a 20 éves Khéli Gergellyel szemben, mindkét áldozat életét vesztette. A Fővárosi Törvényszéken közel egy évvel ezelőtt kihirdetett elsőfokú ítélet szerint Cs. Krisztiánt emberölésért, rablásért és testi sértés kísérletéért 25 év fegyházra, J. Marcellt testi sértés kísérletéért és rablásért 7 év 6 hónap fegyházra, J. Dánielt pedig testi sértés kísérletéért és rablásért 5 év fegyházra ítélték.

Ezt az ítéletet változtatta meg az ítélőtábla tanácsa, dr. Ujvári Ákos bíró ugyanis bejelentette, hogy J. Marcell és J. Dániel is emberölés bűntettének kísérlete miatt bűnös, utóbbi csak bűnsegédként.

Az ítélettel megszűnt J. Marcell felfüggesztett büntetése a kábítószeres ügyében, azt is le kell töltenie, így 10 évre súlyosbodott a rá kiszabott büntetés időtartama.

Az ítélet jogerős

Ezzel a tanács az ügyészi fellebbezésnek adott helyet, az ügyész a korábbi nyilvános ülésen a késelőről úgy nyilatkozott, hogy az nem ismert se embert, se istent, erőszakban nőtt fel.

2020 tavaszán két, már rendőrségi múlttal rendelkező társaság csapott össze a hajnali órákban a Deák Ferenc téren. Május 22-én ünnepelte születésnapját az akkor mindössze 16 éves Martinovics László, akit a szintén születésnapozó Cs. Krisztián halálra késelt. A szúrások nemcsak a fiatalt, de egy barátját is érték, a 20 éves Khéli Gergely szintén a penge áldozatául esett.

Cs. Krisztiánt és társait, J. Dánielt és J. Marcellt letartóztatásba helyezték, utóbbit mégis kiengedték, majd visszakerült a súlyos kényszerintézkedés hatálya alá. J. Marcellt ezúttal ugyanis súlyos testi sértéssel és garázdasággal gyanúsították meg, miután betörte apja orrát, a lépcsőházban pedig az ikertestvérével, J. Dániellel verekedett össze, aki a Deák téri késelés harmadrendű gyanúsítottja.

A bíróság 2022 márciusában döntött a garázdasággal és rablással vádolt résztvevők büntetéséről. Őket felfüggesztett börtönbüntetésre, illetve pénzbüntetésre ítélték.

25 évre ítélték a Deák téri gyilkos cigányt (Frissítve)

(Index nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Izrael megtagadta a palesztin túszok szabadon bocsátását a legutóbbi fogolycserénél

Az Izraelben lezajlott legutóbbi fogolycserénél visszafordították azokat az autóbuszokat,...

Nem álltak át, de azonnal megadták magukat a román zsoldosok

Miért lett volna érdemes a kongóiaknak képben lenniük az...

Gyerekekkel rakatnák össze a drónokat az ukránok, hogy ne támadják a fegyvergyártást az oroszok

"Az iskolai munkaórák során szereljék össze a jóváhagyott tervezésű...

Románia elnökjelöltje területi követelésekkel állt elő Ukrajnával kapcsolatban

Egyre többen érzik Ukrajna végét? Lehet, hogy ideje lenne...

Beiktatják Trump buzeráns pénzügyminiszterét

A cionista bohóc LMBTQP-ellenes szólamai mellett egy szivárványcsaládban élő...

Kategóriák

Izrael megtagadta a palesztin túszok szabadon bocsátását a legutóbbi fogolycserénél

Az Izraelben lezajlott legutóbbi fogolycserénél visszafordították azokat az autóbuszokat,...

Nem álltak át, de azonnal megadták magukat a román zsoldosok

Miért lett volna érdemes a kongóiaknak képben lenniük az...

Gyerekekkel rakatnák össze a drónokat az ukránok, hogy ne támadják a fegyvergyártást az oroszok

"Az iskolai munkaórák során szereljék össze a jóváhagyott tervezésű...

Beiktatják Trump buzeráns pénzügyminiszterét

A cionista bohóc LMBTQP-ellenes szólamai mellett egy szivárványcsaládban élő...

13 évet kapott a makói pedofil

A többszörös visszaeső makói pedofil több tízezer gyermekpornográf tartalmat...

Lezuhant egy repülő Washington felett, minden utas életét vesztette

Lezuhant egy utasszállító repülő Washingtonban, miután összeütközött egy katonai...

Illegálisan végeztek “nemátalakitó” műtéteket kiskunhalason

Két kiskunhalasi orvos illegálisan végzett "nemátalakító" (pontosabban nemiszerv csonkító)...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55