péntek, január 31, 2025
6.7 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Mi folyik itt Pilisen?! Hogyan kerültek férgek az ivóvízbe?

Felmerült, hogy az – illegálisan beköltöző román cigányok által elkövetett – szabálytalan rákötések miatt jelenhetett meg a fonálféreg az ivóvízben, azonban a vizsgálatok egyelőre más kiváltó okot mutatnak. Pilis polgármestere, László Attila megtette az első szükséges lépéseket, és feljelentést is tett. Alább a polgármester közleménye olvasható.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Tisztelt Szerkesztők!

Feljelentést tettem ismeretlen tettes ellen, közérdekű üzem működésének a megzavarása végett.

Mint ismeretes, 2025. január 19-én, a pilisi vízműtelepen un. válságmegbeszélést hívtunk össze, amelyen a DAKÖV vezetői mellett Pilis város jegyzője és Kökény Dániel, a városstratégiai bizottságunk tagja vettünk részt. A DAKÖV Kft. akkori álláspontja, amely értelmében a lakossági szabálytalan rákötések miatt jelentek meg bizonyos élőlények a pilisi vezetékes ivóvíz rendszerben, a megbeszélést követően azonnal megdőlt. Ugyanis kértük, hogy szemrevételezzük mi is a víztározók mintavételi csapján kiengedett vizet, amelyben észrevettük az apró féregszerű élőlények jelenlétét.

A szolgáltató azonnal intézkedett és elzárta az egyes és hármas tározókat, majd megkezdte a víztározók tisztítását.

Néhány nap múlva vált ismertté, hogy a víztározók szellőzőrendszerének a fedőelemei korrodálódtak el és a nematodák – szalagférgek – azon keresztül juthattak be a víztározókba, majd onnan a rendszerbe.

A mai nap folyamán megtett feljelentés még csak az első jogi lépés az ügyben, mivel további vizsgálatokat folytatunk a beérkezett információk alapján. Ugyanis már ezt megelőzően 2023. novemberében is történt lakossági bejelentés, hasonló vagy ugyanazon élőlények megjelenése miatt, de az akkori esetek nem kaptak nyilvánosságot és még nem ismert számunkra az akkori mintavételi vizsgálatok eredménye sem.

Másfelől pedig a kormányhivatal részéről a legutóbbi kommunikáció már abba az irányba terelődik, hogy a lakossági vízszűrökben telepedhetnek meg a nematodák és egyéb férgek. Ebben ugyan lehet realitás, de a mostani pilisi ivóvíz szennyezés kapcsán részemről egyértelműen megállapítást nyert, hogy nem a lakossági védelmi intézkedések (szűrők, víztisztítók) okozták a nematodák – szalagférgek – határérték feletti tömeges megjelenését, hanem a szolgáltató üzemelési területén történt a mulasztás.

Az e fajta szerecsen mosdató kormányzati kommunikáció, pontosan ezen okok miatt elfogadhatatlan a számomra!

Bízok abban, hogy a mostani esetet követően mind a kormányzat, mind pedig a szolgáltató levonja a szükséges tanulságot és minden erővel azon fognak dolgozni, hogy megoldást találjanak, nem csak Pilis, hanem nagyon sok település vonatkozásában is abban a tekintetben, hogy az eddigiekkel ellentétben tiszta, színtelen és szagtalan, esztétikailag is elfogadható vezetékes ivóvíz kerüljön a magyar háztartásokba.

Öntsünk végre tiszta vizet a pohárba!

László Attila
polgármester

(Szent Korona Rádió)

László Attila vétójogot kért Pilis számára a romániai cigány migráció miatt

Megint a MÖM közbenjárása kellett, hogy a pilisi rendőrség foglalkozzon a családon belüli erőszakkal

Legfrissebb

Merkel nem bírta elviseli, hogy a pártja együtt szavazott az AfD-vel

A volt kancellár szerint a CDU megszegte ígéretét, amikor az...

Továbbra sem találtak túlélőket a washingtoni légikatasztrófa után

Amint arról már beszámoltunk, súlyos légikatasztrófa rázta meg az...

Zelenszkij bekérette az ukrán külügyminisztériumba a szlovák nagykövetet

Bekérették csütörtökön az ukrán külügyminisztériumba Pavel Vizdal ukrajnai szlovák...

Izrael megtagadta a palesztin túszok szabadon bocsátását a legutóbbi fogolycserénél

Az Izraelben lezajlott legutóbbi fogolycserénél visszafordították azokat az autóbuszokat,...

Nem álltak át, de azonnal megadták magukat a román zsoldosok

Miért lett volna érdemes a kongóiaknak képben lenniük az...

Kategóriák

Merkel nem bírta elviseli, hogy a pártja együtt szavazott az AfD-vel

A volt kancellár szerint a CDU megszegte ígéretét, amikor az...

Továbbra sem találtak túlélőket a washingtoni légikatasztrófa után

Amint arról már beszámoltunk, súlyos légikatasztrófa rázta meg az...

Zelenszkij bekérette az ukrán külügyminisztériumba a szlovák nagykövetet

Bekérették csütörtökön az ukrán külügyminisztériumba Pavel Vizdal ukrajnai szlovák...

Izrael megtagadta a palesztin túszok szabadon bocsátását a legutóbbi fogolycserénél

Az Izraelben lezajlott legutóbbi fogolycserénél visszafordították azokat az autóbuszokat,...

Nem álltak át, de azonnal megadták magukat a román zsoldosok

Miért lett volna érdemes a kongóiaknak képben lenniük az...

Gyerekekkel rakatnák össze a drónokat az ukránok, hogy ne támadják a fegyvergyártást az oroszok

"Az iskolai munkaórák során szereljék össze a jóváhagyott tervezésű...

Beiktatják Trump buzeráns pénzügyminiszterét

A cionista bohóc LMBTQP-ellenes szólamai mellett egy szivárványcsaládban élő...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55