csütörtök, január 30, 2025
11.2 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Hatalmas számban szöknek el az intézetis gyerekek

Január közepén 891 gyermekvédelmi gondoskodásban élő kiskorú eltűnését jelentették be a rendőrségen, de a teljes szám még ennél is magasabb lehet. A nevelőotthonokban és gyermekotthonokban élő fiatalok tömeges szökése mögött szakemberhiány, bizalomvesztés és a gyermekvédelemben uralkodó súlyos problémák állnak. A kormány új szabálya szerint a három hónapot meghaladóan eltűnt gyerekek helyére újakat helyeznek, így a főként cigány fiatalok nehezebben tudnak visszatérni a rendszerbe. A rendszeresen elszökőket, miért nem zárják zárt intézetbe?

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Összesen 891 gyermekvédelmi gondoskodásban élő kiskorú eltűnéséről érkezett bejelentés a rendőrséghez január közepén. A szökött, engedély nélkül távol lévő fiatalok helyére a gyámhatóságok időközben másokat is elhelyezhetnek. Egy intézményvezetőként dolgozó szerint a szökött, akár traumatizált gyerekekkel már nem számol a jövőben a kormány.

Az Országos Rendőr-főkapitányság szerint január közepén mintegy 891 gyermekvédelmi gondoskodásba vett eltűnt kiskorúról érkezett bejelentés a rendőrséghez – írja a Népszava.

A hatóságok azokat a kiskorúakat keresik, akik a gondozási helyükről engedély nélkül távoztak, vagy az előírt időben nem érkeztek vissza. Az „eltűntként” nyilvántartott fiatalok a gyermek- és lakásotthonokból, nevelőszülőktől, és az ideiglenes hatállyal elhelyezett, de még lakásotthonba be nem fogadott helyekről is hiányozhatnak.

A rendőrség szerint ez a szám akár több is lehet, mivel a rendőrség adatbázisában jelenleg 1303 gyerek szerepel eltűntként.

Az eltűnteket nem keresik, inkább újakat hoznak a helyükre

A gyermekvédelmi szakellátásban a 2023-as adatok szerint majdnem huszonnégyezer fiatal volt. A lap szerint a férőhelyek helyzetén úgy próbál javítani a kormány, hogy idén januártól törvény írja elő, hogy a három hónapot meghaladó, engedély nélkül távol lévő fiatalok helyére másokat helyezhetnek el a gyámhatóságok.

A portál intézményvezetőként dolgozó informátora szerint ez a szabályozás azt jelenti, hogy a szökött, akár traumatizált gyerekekkel, fiatalokkal nem számol a jövőben a kormány.

A szakember arra is kitért, hogy többször előfordult, hogy a fiatal csak hónapokkal később került vissza a helyére.

„Ha egy ilyen gyerek, akinek a bizalma, a kötődése egyébként is sérült, ezentúl arra ér haza, hogy más fekszik az ágyában, fogja magát, és újra meglép”

– fogalmazott a lap informátora.

Az intézményvezető arra is kitért, hogy kevés a pszichológus a gyermekvédelemben, a gyermekfelügyelőkre pedig akár 15-20 gyerek jut. Mint mondta, előfordul, hogy a 14 év feletti fiatalok csak fél napig maradnak távol, de büntetésképp levonást kap a zsebpénzéből. Véleménye szerint ilyenkor negatív következményként máskor hosszabb időre is elszökhetnek, hogy kábítószer-terjesztéssel vagy prostitúcióval szerezzenek maguknak pénzt.

Megjegyezte, hogy visszatartó erő lenne, ha a gyermekeknek bizalmasabb kapcsolata lenne a felügyelőkkel, ám a szakemberhiány és a megnövekedett gyereklétszám miatt erre kevés az esély. A programokra alig jut pénz, szervezett szexuális felvilágosítás, illetve a drogok veszélyeiről szóló tájékoztatás pedig nincs – tette hozzá.

Gyermekvédelem helyett: a “szökésben” lévő gyerekekről 3 hónap után lemondanak

HVIM: “Az intézetek ontják magukból a bestiális állatokat”

(Index nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Lezuhant egy repülő Washington felett, minden utas életét vesztette

Lezuhant egy utasszállító repülő Washingtonban, miután összeütközött egy katonai...

Illegálisan végeztek “nemátalakitó” műtéteket kiskunhalason

Két kiskunhalasi orvos illegálisan végzett "nemátalakító" (pontosabban nemiszerv csonkító)...

“Bárkivel előfordulhat, hogy elítélik” – Egy Vármegyés Lány interjúja Szabó Kevin magánnyomozóval

Mivel foglalkozik egy magánnyomozó? Hogyan válhat valaki azzá? Milyen...

Videó: Így lőnek le egy palesztin gyermeket Ciszjordániában

Tulkarem városában készült az alábbi sokkoló felvétel, amin egy...

Vörös festékkel öntötték le a zsidó terrorista Szenes Hanna falfestményét

Mint ismeretes, Szenes Hanna Izrael és nem pedig Magyarország...

Kategóriák

Lezuhant egy repülő Washington felett, minden utas életét vesztette

Lezuhant egy utasszállító repülő Washingtonban, miután összeütközött egy katonai...

Illegálisan végeztek “nemátalakitó” műtéteket kiskunhalason

Két kiskunhalasi orvos illegálisan végzett "nemátalakító" (pontosabban nemiszerv csonkító)...

“Bárkivel előfordulhat, hogy elítélik” – Egy Vármegyés Lány interjúja Szabó Kevin magánnyomozóval

Mivel foglalkozik egy magánnyomozó? Hogyan válhat valaki azzá? Milyen...

Videó: Így lőnek le egy palesztin gyermeket Ciszjordániában

Tulkarem városában készült az alábbi sokkoló felvétel, amin egy...

Vörös festékkel öntötték le a zsidó terrorista Szenes Hanna falfestményét

Mint ismeretes, Szenes Hanna Izrael és nem pedig Magyarország...

Európa azon töpreng, hogyan küldjön csapatokat Ukrajnába pénz helyett

Az EU egyre nyíltabban áll bele Oroszországba, már nem...

Egymásnak estek a kutyák és a tiszások

A Fővárosi Közgyűlésben az üléséről látványosan kivonuló Tisza Párt...

Demonstrálni fognak a bírók

Február 22-én taláros demonstrációt tartanak a magyar bírók Budapesten,...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55